A vezetékes ivóvíz szennyezettsége miatt az ÁNTSZ felfüggesztette a helyi óvodák működését a Csongrád megyei Árpádhalomban és Nagytőkén. Mindkét településre lajtos kocsikkal hordják az ivóvizet.
Dóczi Margittól, Nagytőke jegyzőjétől megtudtuk: a laboratóriumi vizsgálatokon derült ki, hogy a vezetékes víz kólibaktériumot tartalmaz, ami gyomor- és bélfertőzést okozhat. A vízvezeték-hálózat karbantartásával megbízott cég napok óta próbálja fertőtleníteni a rendszert, de eddig nem járt eredménynyel. Egyelőre a szakemberek sem tudnak egyértelmű választ adni arra a kérdésre, mikor lesz ismét iható a fúrt kutak vize. Dóczi Margit hozzátette: a megyében több kistelepülés összefogott – köztük Nagytőke is –, hogy közösen vegyenek részt az ivóvízjavító programban. A pályázaton elnyert pénzből teljesen felújíthatnák az ivóvízhálózatot, de erre a beruházásra még várni kell.
Kovács Ferenc Csongrád megyei tiszti főorvos az MTI-nek elmondta: Árpádhalmon az óvodai belső hálózatban mutattak ki szennyeződést. Vélhetően a nyári szünet miatt pangott a víz a vezetékben, amelyet a hét végén átmostak.

Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban