Járai Zsigmond jegybankelnök szeptember eleji nyilatkozatában úgy ítélte meg, hogy jelentős forintgyengülés esetén át is lépné ezt a határt. Míg a bécsi Kurier szerint a növekvő államadósság jelenti majd a legnagyobb kihívást Gyurcsány Ferenc kormányának, Draskovics Tibor pénzügyminiszter többször úgy nyilatkozott, hogy még az év vége előtt trendforduló következik, és 2008-ig fokozatosan 54-55 százalékra csökken az eladósodási ráta.
Ellenzéki politikusok emlegetik, hogy 2001–2002-ben ez a mutató a Horn-kormány alatti emelkedés után az 52 százalékos szinthez közelítve csökkent. Az adósságspirál az elmúlt évben ismét elindult, az adósságszint az év végén 54,3 százalékra rúgott, mígnem az idei évben elérheti a 60 százalékot. A szabad demokrata Bauer Tamás viszont 2001-től számolja az eladósodás újraindulását. Az ellenzék szerint ez az eladósodottsági fok nemcsak az euróhoz való csatlakozás szempontjából fenyeget veszélyekkel, de felrémlik az adósságspirál és az adósságlavina veszélye is.
*
Általános vélemény szerint a fejlett nyugati országok eladósodottsága és teherviselő képessége az esetek többségében jóval nagyobb, ezért a közelmúltban csatlakozott országokkal érdemes öszszehasonlítást tenni. A múlt évben a tíz tagjelölt ország átlagos eladósodási rátája 40 százalék körül alakult. Jellemző és sokatmondó, hogy 2003 decemberében hírügynökségek a cseh államadósság rohamos növekedéséről számoltak be, mert az először lépte át a GDP 20 százalékát.
Az elemzők többsége a túl nagy mértékű költségvetési hiányt jelöli meg az állam eladósodásának legfőbb okaként. Tény, hogy 2003-ban a magyar költségvetés 5,3 százalékos hiánya volt a legmagasabb az akkori tagjelölt országok közül.
Mások szerint figyelmet érdemel, hogy az utóbbi öt évben a külföldi hitelezőkkel szemben fennálló tartozás a teljes kormányzati adósság 10 százalékáról a 39 százalékára emelkedett, és a teljes adósságnövekedés háromnegyede külföldiektől származott. Hivatalos statisztikák szerint a kormányzati szektor közvetlen külföldi adósságának GDP-arányos növekedése 1999-től figyelhető meg, amikor először bocsátott ki devizakötvényeket külföldön az állam. Aggodalomra adhat okot, hogy az állam vagyona 1996 óta folyamatosan csökken. Az állami szféra elszegényedését tehát a magánszektor és a külföldi pénzügyi befektetők gyarapodása kíséri.
Külön problémát jelent a public private partnership (PPP) programok tervezett bővítése. A pénzügyi kormányzat a magán- és a közszféra együttműködésével kívánja folytatni a ciklus elején meghirdetett, igen ambiciózus autópálya-építési programokat, de számos börtönt, diákkollégiumot és kulturális létesítményt is ennek a rövid távon pénzkímélő, de közép- és hosszú távon – az Állami Számvevőszék szerint is – kockázatos megoldással kívánja folytatni. A magyarországi infrastruktúra helyzetéről a múlt héten a parlamentben folytatott vitanapon ellenzéki képviselők, Fónagy János és társai keményen bírálták a pénzügyi kormányzatot a PPP kiterjesztése miatt. Katona Tamás, a pénzügyi tárca politikai államtitkára a PPP pozitív nyugat-európai tapasztalataira és az ilyen, lízinghez hasonlítható konstrukciók két előnyére hivatkozott. Az első, hogy ezeket a létesítményeket már a közeljövőben használhatjuk, fizetni csak később kell érte. A másik pedig, hogy az állam nem a tulajdonjogot adja át a tervezést, építést, finanszírozást és néha az üzemeltetést is végző magánbefektetőnek, hanem csak szolgáltatást vásárol tőle. Ennek minőségét számon kérheti a – jól előkészített, kellően részletesen kidolgozott és sokszor húsz-harminc éves – szerződés időtartama alatt, amelynek végén a létesítmény visszakerül az állam tulajdonába. Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere már régóta a PPP-programok veszélyeire figyelmeztet. A tapasztalatok az Európai Unióban sem egyértelműen pozitívak. Nem mindenhol, csak Angliában, Spanyolországban és Írországban alkalmazzák. Angliában többek között kórházak építését is erőltették sokáig, de a heves ellenállás miatt le kellett állítani ezeket. A Labour-kormányhoz közel álló kutatóintézet, az Institute for Public Research 2002-ben a kisebb beruházások megvalósítására ajánlotta, de veszélyesnek ítélte és nem ajánlotta a nagyberuházásokon való alkalmazását. Több okból is, de legfőképpen azért, mert a köz javát szolgáló szolgáltatásokról van szó, amelyek nem függeszthetők fel. Ezért a magánberuházó csődje esetén az államnak kell jótállnia helyette. A haszon a magánbefektetőé, a kockázat pedig az államé. Tehát az adófizetőé. Az ellenőrzés feladata pedig túl bonyolult, és sokba kerül. Nem beszélve arról, hogy az állam olcsóbban kapna hitelt.
A Fidesz szakértői úgy gondolják tehát, hogy Draskovicsék az egyik maastrichti kritériumot a másik maastrichti kritérium oltárán áldozzák fel. A rövid távú célokért, a brüsszeli intő elkerüléséért és az esetleges választási győzelemért sutba dobják az ország jövőjét. A számlát pedig mi fizetjük. Egyenként, külön-külön. Ezért mégiscsak van értelme az egy főre jutó adósság felemlegetésének.
A központi költségvetés adósságának változása 1995–2004 januárja között (milliárd forint)
év 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004
A központi költségvetés adóssága 4 734 4 932 5 371 6 166 6 886 7 226 7 720 9 224 10 588 11 015
Változás az előző évhez képest 982 119 438 795 721 340 493 1 505 1 364 427
Forrás: Pénzügyminisztérium
