Némiképp más véleményen van Nagy Attila Tibor.
– Ami a csövön kifér – ez várható a most megindult választási kampányban
– fogalmazott lapunknak a politikai elemző. Meglátása szerint hivatalosan az országgyűlési választásokat még ki sem írták, ettől még de facto kampányhangulat van és lesz még inkább a hetek múlásával. Sok lesz a negatív kampány, egymás lejáratása, elvégre nagy a tét. Mint mondta, az Orbán-rendszer eddigi tizenöt éve alatt most látszik a legnagyobb esély az Orbán Viktor vezette kormány leváltására, hiszen az ellenzéki oldalon a Tisza Párt egymaga domináns szerepet játszik, az ellenzéki szavazók legnagyobb részét képes összegyűjteni. – Ebből adódóan
az ellenzéki közvéleményben érezni a „most vagy soha” hangulatot is, és úgy tűnik, a választás alapvetően a Fidesz és a Tisza között fog eldőlni,
ami minden idők legmocskosabb választási kampányát vetíti előre – mondta az elemző.

A Tisza 106 egyéni választókerületi képviselőjelöltjének kiválasztása kapcsán – mint mondta – kockázatos folyamatba fogott a Tisza Párt. – Ahelyett, hogy a párt vezető testülete, az elnökség választaná ki a jelölteket, a Tisza-szigetek, majd az egyéni választókerületek lakosaira bízták a döntést, ám a rivalizálást erőteljesen táplálja ez a konstrukció, hiszen az előválasztási eljárás miatt nem kizártak a sértődések, viszályok. A demokráciába komoly féket építettek, mert a párt elnöksége vétójoggal rendelkezik a képviselőjelöltek személyét illetően,
előfordulhat tehát, hogy az elnökség a Tisza-szigetek és a választókerületi szavazók akaratával ellentétesen dönt, és ez újabb feszültséget vihet a kiválasztási folyamatba
– emelte ki. Az elemző szerint fontos, hogy a Tisza minél békesebben bonyolítsa le a képviselőjelöltek kiválasztását, ugyanis a választók a nyugodt erőre szavaznak szívesebben, nem pedig a belső konfliktusok által terhelt pártokra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!