Rongyosok hűsége

1921. december 16-án a trianoni békediktátummal kivéreztetett Magyarországon sorsdöntő népszavazás kezdődött Sopronban. A párizsi békecsinálók még a felbomlott Osztrák–Magyar Monarchia vesztes utódállamát, az első világháborút kirobbantó szerb hadüzenetben főszerepet játszó Ausztriát is a súlyosan megcsonkított Magyarország kárára, a nyugat-dunántúli Őrvidékkel kívánták megjutalmazni, amit a bécsi szociáldemokrata kormány Burgenland néven csatolt Ausztriához. Az osztrákok az új tartomány „fővárosának” Sopront szemelték ki, ám ahogyan a párizsi székhelyű nagykövetek tanácsa, úgy Karl Renner szociáldemokrata kormánya sem számított arra, hogy a mindenre elszánt nyugat-dunántúli magyar felkelők, báró Prónay Pál huszár alezredes Rongyos Gárdája keresztülhúzza a számításaikat, és megakadályozza az utolsó országcsonkítási kísérletet, népszavazás elismerésére kényszerítve Párizst és Bécset is.

Fotó: Fortepan/Gödér Hajnal

Még Ausztria is területi koncra tartott igényt a szétdarabolt országból 

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását követő hónapok súlyos belpolitikai válságba taszították Magyarországot. Noha az 1918. november elején megkötött padovai fegyverszüneti megállapodás  a történelmi magyar határokat jelölte ki demarkációs vonalnak, ám a frontról zárt rendben hazaérkező honvéd alakulatokat Károlyi Mihály 1918. október 27-én az úgynevezett őszirózsás forradalommal hatalomra jutott baloldali szociáldemokratákból és liberális polgári radikálisokból álló kormánya legnagyobb részt szélnek eresztette. Ez a felelőtlen intézkedés csak még tovább növelte a formálódó kisantant szövetség országai, Csehszlovákia, Románia, és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság egyre mohóbb területszerző étvágyát. Amikor az antant a Tiszántúl Romániának való átadására is felszólította a baloldali-liberális budapesti kabinetet, a kormányválságot kihasználva Kun Béla és kommunistái 1919. március 21-én puccsszerűen magukhoz ragadták a hatalmat. A kommün 133 napos rémuralma még tovább súlyosbította az ország helyzetét. Az 1920 januárjában megkezdődött párizsi béketárgyalásokon a győztes antanthatalmak az Apponyi Albert gróf vezette magyar delegációnak az etnikai határrendezésre vonatkozó összes javaslatát elvetették, és a Magyarországra rákényszerített 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátummal az országot területeinek mintegy kétharmadától megfosztották. Az úgynevezett békeszerződés egyik különösen felháborító rendelkezése szerint Magyarország még az első világháború kirobbantásában kulcsszerepet játszó Ausztriának is köteles volt területeket átadni; a nyugat-dunántúli Őrvidéket Sopronnal és a környékével együtt. 

Felkelést robbant ki a Rongyos Gárda 

A trianoni diktátum aláírásakor az elcsatolt területeket már megszállva tartották a kisantant államok, ez alól csak az Ausztriának odaítélt Őrvidék és Sopron környéke képezett kivételt. Éppen ezért gróf Bethlen István 1921. április 14-én hivatalba lépett kormánya abban bízott, hogy legalább e területrészt illetően sikerül elérnie a békediktátum Magyarország javára való módosítását. Bethlen gróf azt javasolta, hogy a kérdéses terület hovatartozásáról nemzetközi megfigyelők bevonásával megtartandó népszavazás döntsön. A referendum ötletét azonban Karl Renner osztrák kancellár és szociáldemokrata kabinetje mereven ellenezte, sőt, hogy elébe menjenek a diplomáciai megoldást szorgalmazó magyar javaslat esetleges elfogadásának, 1921 januárjában az osztrák nemzetgyűlés egy olyan törvényt fogadott el, miszerint az Őrvidék, vagyis Burgenland mindig is Ausztria elidegeníthetetlen részét alkotta. Az antanthatalmakat képviselő párizsi nagykövetek tanácsa mindenben Bécset támogatva elvetette a magyar népszavazási javaslatot és felszólította a budapesti kormányt, hogy 1921. augusztus 29-i hatállyal az összes Ausztriának ítélt területet – Sopront és környékét is beleértve –, késedelem nélkül adja át az osztrákoknak. Csakhogy ezt már jóval megelőzően, 1921 kora nyarától – a Bethlen-kormány hallgatólagos támogatásával – elkezdődött azoknak a felfegyverzett paramilitáris csoportoknak a beszivárgása, amelyeket báró Prónay Pál huszár-alezredes Rongyos Gárda néven titkos fegyveres ellenálló csoporttá szervezett. Prónay alezredes alakulatában szép számmal akadtak harcedzett, az első világháború frontjait megjárt veteránok, hivatásos katonatisztek, de hazafias érzülettől fűtött diákok, napszámosok és polgárok is. Valamennyien elszánták magukat, hogy ha kell, fegyverrel is megakadályozzák az utolsó országcsonkítást, az osztrák területfoglalást. Amikor Prónay és tisztjei tudomást szereztek az antant ultimátumáról, az átadandó területek kiürítésére szabott határidő lejárta előtt egy nappal, augusztus 28-án a Rongyos Gárda általános fegyveres felkelést robbantott ki. 

Véres fejjel vonultak vissza az osztrák csendőrök Prónay „szabadállamából” 

A nyugat-dunántúli felkelés első véres összecsapása Ágfalvánál zajlott le. A határ túloldaláról a falu birtokbavételére érkező osztrák csendőralakulatot ugyanis a felkelők egyik 120 fegyveresből álló alakulata, az Alföld-brigád heves puskatűzzel fogadta. A megdöbbent osztrákokat a Héjjas Iván parancsnoksága alatt álló felkelők lerohanták és rövid közelharc után a határ túloldalára kergették vissza őket. Az osztrák karhatalmi alakulat halottakat és sebesülteket hátrahagyva volt kénytelen a elmenekülni a számukra vesztes összecsapásból. A Rongyos Gárda alakulatai ezzel egyidejűleg más, Ausztriának átadásra ítélt magyar községeket is harcra készen megszálltak, hogy meghiúsítsák az osztrák területfoglalási kísérleteket. A többnyire honvéd egyenruhát viselő felkelők, hogy megkülönböztessék magukat a reguláris alakulatoktól, Bocskai-sapka helyett nemzeti kokárdás és felhajlított karimájú búr kalapot viseltek. A kudarcba fulladt osztrák területfoglalási kísérletek miatt a Renner-kabinet panaszt tette a nagykövetek tanácsánál. Ennek hatására az antant éles hangú jegyzéket küldött Horthy Miklós kormányzónak és Bethlen miniszterelnöknek, amelyben a Rongyos Gárda haladéktalan kivonását követelték. A kormányzó közeli hívét, a Magyar Országos Véderő Egylet, a MOVE elnökét, Gömbös Gyula vezérkari századost küldte Nyugat-Dunántúlra a további súlyos konfliktussal fenyegető helyzet elrendezésére. Gömbös azonban kénytelen volt dolgavégezetlenül visszatérni Budapestre, mert sem Prónay, sem pedig Héjjas nem voltak hajlandók engedelmeskedni neki. Patthelyzet alakult ki; az osztrák fegyveres alakulatokat rendre visszaverték a Rongyos Gárda felkelői, így Ausztria egyetlen őrvidéki községet sem volt képes a birtokába venni. Az antant ezért október 3-án a saját fennhatósága alá vonta az átadásra ítélt területeket, amire válaszként Prónay báró október 4-én Felsőőrön (ma: Oberwarth, Ausztria) önálló független magyar államként kikiáltotta a Lajtabánságot és saját magát tette meg az ország államfőjének lajtai bán címmel. A Lajtabánságot természetesen egyetlen állam sem ismerte el, így a budapesti kormány sem. Amikor a párizsi nagykövetek tanácsa újabb tiltakozó jegyzéket küldött a nyugat-dunántúli magyar állam kikiáltása miatt a budapesti kabinetnek, Bethlen azt válaszolta, hogy egyrészt a kormányának nincs semmiféle ráhatása a Rongyos Gárdára, másrészt pedig mivel Budapest sem ismerte el a Lajtabánságot, okafogyott a tiltakozás. 

Sopron, a leghűségesebb város 

Párizs számára egyre kellemetlenebbé vált a Lajtabánság ügye. Mivel a Bethlen-kormány is elítélte a nyugat-dunántúli „államalapítást", így az antant nem tudott diplomáciai fogást találni a budapesti kabineten, viszont a Rongyos Gárda miatt kezdett nevetségessé válni a nagy hatalmú antantgrémium. Sem a törökországi válság, sem pedig a közép-európai térség igencsak instabil helyzete miatt az antant nem akart megkockáztatni egy fegyveres beavatkozást, ezért kénytelen volt beadni a derekát, és elfogadni a népszavazásra vonatkozó korábbi magyar javaslatot. A helyzet azonban még ekkor sem rendeződött, mert Bécs ragaszkodott a békediktátum eredeti rendelkezéseihez, Prónayék pedig nem voltak hajlandók önként kivonulni a birtokukban tartott területekről. Ezért az antant kezdeményezésére és olasz közvetítéssel a felek 1921. október 11-én Velencében találkoztak a válság diplomáciai megoldására. A kétnapos konferencián az osztrákok feladták korábbi ellenkezésüket és beleegyeztek, hogy Sopron és környéke hovatartozásáról népszavazás döntsön, a Bethlen-kormány képviselői pedig vállalták, hogy közreműködnek a Rongyos Gárda kivonásában. Prónay Pál végül Horthy kormányzó személyes fellépésének hatására visszakozott, és november 4-én bejelentette a Lajtabánság megszűnését. A velencei egyezmény alapján az 1921. december 14. és 16. között nemzetközi ellenőrzés mellett megtartott népszavazáson Sopron és az érintett területek lakossága hatalmas többséggel az anyaországhoz való tartozás mellett döntött. A népszavazással  257 négyzetkilométernyi terület került vissza Magyarországhoz, pontosabban maradt magyar fennhatóság alatt. Ez volt az egyetlen olyan alakalom, hogy a trianoni békediktátumot a népszavazás eredményét elismerve az antant Magyarország javára módosította. Sopronban a választásra jogosultak 72,7 százaléka szavazott Magyarország mellett, míg a további nyolc község, köztük Fertőrákos, Nagycenk, Ágfalva, vagy Kópháza összességében 54 százalékot meghaladó többséggel voksolt az anyaországhoz tartozás mellett, mindezt úgy, hogy e községekben jelentős volt német nemzetiségű lakosok aránya. Az országgyűlés a soproni népszavazás emlékének törvénybe iktatásáról szóló 1922. évi XXIX. törvénycikkel a Civitas fidelissima, vagyis a Leghűségesebb város kitüntető címmel jutalmazta meg Sopront a magyar haza iránt tanúsított hűségéért, ahol ezt követően alakították ki a város egyik szimbóluma, a XVII. században épült 61 méter magas tűztorony déli részén a Hűségkaput. 

Borítókép: A Rongyos Gárda (Forrás: Fortepan/Gödér Hajnal)