Fajszra igyekszem Berta Zoltánhoz, aki a nyár közepén – sajnálatos módon – látnoknak bizonyult. – Drámai következményei lehetnek annak, ha az olcsó, silány minőségű dél-afrikai és brazil importot a magyar őrlemény közé keverjük – tettük közzé akkor figyelmeztető szavait lapunk hasábjain. – A csőd szélén járunk – jegyezte meg csendesen a telefonban, amikor a mostani botrány őt érintő következményeiről kérdeztük. Ennél is nagyobb baj, hogy bukás esetén Fajszon ötvenhat fűszerpaprikát termelő család is elveszítheti a megélhetését.
A sokféle levet, mártást, krémet, lekvárt, italt és fűszert kibocsátó fajszi bioüzem a szigorúan ökológiai szemléletben termesztett helyi zöldségek, gyümölcsök, fűszernövények sokaságát vásárolja fel. Vezető helyet foglal el a listán a fűszerpaprika. Az idei termés zöme még szütyőkbe kötve sorakozik körben az udvaron, méghozzá úgy, ahogy a régi jó szokás diktálja: felfüggesztve az eresz alatt. Mostanra az őszi nap is elvégezte a munkáját, a füzérbe kötött csövek utóérlelése véget ért. Nem sok üzem vállalja már ezt a macerát a környéken. A kézimunka-igényes paraszti hagyományokat felváltotta az ipari technológia. Részben ez is a bajok forrása.
– Nos, a dráma bekövetkezett – térít vissza a jelenbe az ábrándozásból Berta Zoltán. – Persze nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy valaki a félelmeit megfogalmazza a paprikaimporttal szemben. Alighogy közzétették a kormány döntését, máris megjelent az én udvaromon is a hatóság embere, kezében a határozattal. Épp a németországi partnerem rakodta fel a korábban már kifizetett árut: a fűszerpaprikából készült krémet visszapakoltatták vele. Csodálkozott az eljárás láttán, de végrehajtotta a döntést, nem tehetett mást. Bár a hírekben végig az importpaprikáról volt szó, a hivatalos szerveket a mai napig sem érdekelte, hogy én behoztam-e valamit. Egy jogállamban talán elég erről egy büntetőjogi felelősség tudatában aláírt nyilatkozat. Én és a hozzám hasonló vétlen kisvállalkozók viszont három hétig várhatunk az általunk fizetett laboratóriumi vizsgálatok eredményére. A boltokban raktárba kerültek a termékeink. Fogy a szavatosság, romlik a hírnév, gyűlnek a kifizetetlen törlesztőrészletek, várhatnak a pénzükre a beszállítók. Hiába ügyelünk arra, hogy egyetlen gramm tisztázatlan eredetű áru se hagyja el az üzemet, hiába léptettük életbe drága pénzért a minőségbiztosítási rendszereket, hiába írtuk fel a zászlóra: mi csak hazai agrártermékeket dolgozunk fel, semmi nem számít. Még kártérítést sem kapunk. Pedig a tönk szélére sodortak minket.
Berta Zoltán nemrég összehívta a termelési integrációban részt vevő családokat. Máskor november végére már minden árut kifizetett. Most azonban arra kérte őket, hogy januárig legyenek türelemmel.
– Ez azt jelenti, hogy mindnyájunk karácsonya szegényebb lesz – mondja. – Hitelt kell felvennem az adósság megtérítéséhez. December elején a kereskedelemben leállnak az ünnep előtti megrendelések. Így válik óriási veszteséggé ez a látszólag jelentéktelen, háromhetes kiesés.
Csaknem kétszáz mázsa paprika árát várja Schumacher Józsefné. A két fiával tizenöt hektárt művelő özvegyasszony türelmes, mert Berta Zoltánt nem tartja hibásnak az esetért. Annál nagyobb haraggal gondol azokra, akik a botrányt előidézték.
– A férjem leukémiában halt meg. Ha a mérgezett paprikát keverők tudnák, hogy milyen ez a betegség, biztos nem követték volna el ezt. Akkor jártak volna el tisztességesen, ha kizárják az importot, és emelik a hazai felvásárlási árakat. De semmivel nem törődtek, a haszon volt nekik a legfontosabb. Miattuk most a becsületes is bűnhődik. Mert ilyen világot élünk, uram: ebben az országban azok jutnak előrébb, akiknek az erkölcs nem sokat jelent.
Berta Zoltántól megtudjuk azt is, hogy az import nem új dolog. Évek óta rákényszerülünk arra, hogy külföldi fűszerpaprikával egészítsük ki a hazai termést. Tavaly még inkább így volt ez, hiszen a szokásos mennyiségnek a szárazság miatt csak a fele termett, ami a 4000-5000 tonnás hazai fogyasztásnak felel meg. Exportra tehát nem jutott semmi, márpedig a bejáratott külhoni piacokat nem jó elveszíteni. Az importra más esztendőkben azért van szükség, mert ezzel lehet sokáig megőrizni a hazai őrlemény jellegzetesen piros színét. Az idén a szokásosnál is kevesebb volt a napsütéses órák száma, ezért – az egyébként kedvező mennyiségű – friss termésből ismét olyan termékek készülnek majd, amelyeket megint a tengerentúli vagy spanyol áruval kell feljavítani. Az importkényszer ellen a megoldás az ipari technológia fejlesztése, megfelelő tárolók és hűtőházak építése lenne, ám ehhez friss tőke szükséges. Helyben ilyesmi nincs. A Dél-Alföld két termőtája Magyarország ájult vidékei közé tartozik. A szegénység az úr, és az emberek belefáradtak az örökös küzdelembe. Egyre kevesebben foglalkoznak a beruházást igénylő fűszerpaprikával. Évről évre csökken a munkás kéz és a vetésterület.
Bár a jellegzetes paprikás falu, Bátya házait most is az elmaradhatatlan füzérek díszítik, a botrány előtt az idei termés nagyját már felvásárolták a feldolgozók. Ami még megmaradt, azt a feketepiac söpörte ki. Berta Zoltán úgy tudja, hogy az illegális kereskedelemben másfélszeresére emelkedett a botrány hatására a paprikaár, elérheti a kilónkénti 2500 forintot. A fűszerpaprika húsz százalékát már eddig is az adót-járulékot kikerülők adták el: most a kétmilliárd forintot is elérheti a kieső állami bevétel.
Ki fölözi le a hasznot?
Egyes ágazati vélekedések szerint összefüggő magyarázata lehet annak, hogy a paprikabotrányban olyan lépésekre is elszánta magát a kormány, amiket a helyzet feltétlenül nem indokolt. A szakhatóságokban élő revánsvágy lehet az ügy egyik összetevője. A rendszerváltozás óta folyamatosan csökken a gazdasági életben az állami hivatalok ellenőrző szerepe. Ugyanakkor az uniós csatlakozás – különösen az élelmiszer-biztonság terén – a hatósági ellenőrzés és szabályozás rangjának visszaállítására új lehetőséget teremtett. Mindemellett az sem kizárt, hogy megjelent vagy ugrásra készen áll egy olyan tőke a hazai fűszerpaprika-piacon, amelyik többféle eszközzel is a maga javára igyekszik kihasználni a jelenlegi helyzetet. Feltűnő, hogy a vizsgálatok elindulásakor a hírek egy darabig csak a három legerősebb cég érintettségéről szóltak, miközben szakmai körökben régóta tudták, hogy több vállalkozás is importált. A három társaság közül az egyik egy hónapja eladó. A Leisztinger Tamás által tulajdonolt Pick csoport október eleji közgyűlésén döntött a Herz Szalámigyár Rt. és a Szegedi Paprika Rt. leválasztásáról és értékesítéséről. Kedvezőbb lehet egy mély ütést szenvedett fűszerpaprika-feldolgozó megvásárlása, főleg, ha közben a közvetlen konkurenciát is sikerült „megrogyasztani”. Ráadásul a mostani helyzeten később egy pillanat alatt lehet fordítani. Csupán arra kell felhívni a fogyasztók figyelmét, hogy nem a hazai terméssel volt a baj, csak és kizárólag az import tartalmazott mérgező anyagot. Így a botrány paradox módon a magyar paprika megkopott hírnevének erősítését is szolgálhatja, muníció lehet egy ellentámadáshoz a világpiacon. Egyre többen gondolják úgy, hogy ezt a támadást már nem a gyenge tőkeerővel bíró hazai cégek fogják levezényelni, hanem egy vagy több új befektető. Akik ezt a forgatókönyvet valószínűsítik, a német tőkére tippelnek. Az ottani paprikáscégeket ugyanis már régóta bosszantja, hogy a kiemelkedő minőségre hivatkozva a magyar beszállítók másoknál tíz százalékkal többet kérnek az alapanyagért. Könnyen juthatnak arra a következtetésre: jobban járnak, ha a magyar paprika különlegességében rejlő hasznot saját maguk fölözik le.
