Új magyar nemzetpolitika belföldön és külföldön címmel MSZP-s képviselők kezdeményezésére tartottak tegnap vitanapot a parlamentben, amelynek középpontjában a kettős állampolgárság és annak következményei álltak. Gyurcsány Ferenc szerint magyarnak lenni jó, ám embert próbáló, különösen nehéz az elmúlt nyolcvan évben, mióta a nemzet, a haza, az ország, a magyarság fogalma nem ugyanazt jelenti mindenki számára. A miniszterelnök felszólalásában ezután munkanélküliségi és iskolai végzettségi számadatokkal, illetve a különböző társadalmi csoportok közötti különbségek szemléltetésével amellett foglalt állást, hogy az új magyar nemzetpolitikának a szociális, anyagi és kulturális különbségek csökkentését kell megcéloznia. A kormányfő szerint egyetértés van a politika valamenynyi szereplője között abban, hogy biztosítani kell a határon túliak mozgásszabadságát úti okmány kiadásával. Gyurcsány azonban hitetlenségének adott hangot a Fidesz álláspontjával kapcsolatban, amely szerinte több mint négymillió magyar állampolgári jogait korlátozná. Az MSZP-s politikus úgy vélte, ha adó- és járulékfizetéstől tennék függővé az egészségügyi ellátás biztosítását vagy a nyugdíj folyósítását (a kormány szerint a kettős állampolgársággal ezek automatikusan járnának), akkor ez minden második felnőtt magyar állampolgárt is hátrányosan érintene.
Kövér László, a Fidesz vezérszónoka nem értette, mi új van a miniszterelnök és az MSZP elnöke által korábban felvázolt nemzetpolitikában, hacsak az nem, hogy szembefordulva korábbi álláspontjukkal, a szocialista terminológiába bekerült a nemzet fogalma, és erre stratégiát is építettek.
*
A képviselő szerint 6,2 milliárd forintot vett el két év alatt a kormány a határon túli magyaroktól, amelyből most egymilliárdot akarnak többlettámogatásként visszaadni a szülőföldalapban. Kövér László kifejtette: ami jó az új nemzetpolitikai koncepcióban, az nem új, ami pedig új, az nem jó, majd a nemzetközi jog szempontjából értelmezhetetlennek minősítette az útlevél megadásának ötletét állampolgárság biztosítása nélkül. – Figyelemelterelés a Hiller–Gyurcsány „álompáros” állampolgársággal kapcsolatban kifejtett tevékenysége, amellyel azt akarják leplezni, hogy sok baloldali érzelmű emberrel is szembekerültek, akik nem akarnak „nemzetközivé lenni” még akkor sem, ha ezt „a világforradalomban hívő bolsevikokból” átvedlett, „globalizációban hívő, milliárdos világfiak” ígérik – mondta a politikus. A Fidesz vezérszónoka úgy vélte, „alantas és uszító” kampányával a kormányfő és az MSZP elnöke súlyosan megosztja a nemzetet.
Politikusként nem érdekel Gyurcsány Ferenc lelke – utalt Kövér a miniszterelnök korábban kifejtett nyilvános polémiájára lélek és ész dolgában, majd a kormányfő üzletemberhez méltatlan kalkulációiról beszélt. A képviselő szerint ugyanis a kormány riogat, és nem mond igazat, amikor 800 ezer áttelepülőről és 537,4 milliárdos költségvetési többletteherről beszél, hiszen csak az 1990 óta átköltözött 4800 erdélyi magyar orvos 96 milliárd forinttal tette gazdagabbá az anyaországot. A politikus felhívta arra is a figyelmet, hogy Románia EU-csatlakozása után polgárai szabadon jöhetnének Magyarországra, de ez azért sem valószínű, mert a már uniós tagország Szlovákiában sem tapasztalható ilyen tendencia. – Nem zavarja önöket, hogy az egyetlen valóságos szituációban mért eredmény cáfolja az önök riogatásait? – kérdezte Kövér a szocialistáktól. A politikus beszélt a népességfogyásról, amelyre figyelnie kellene tágabb nemzetstratégiát kialakító kormánynak, hogy azt ne külföldi betelepülőkkel kelljen megoldani. Kövér szerint a szocialisták folyamatosan csak problémát, terhet látnak a határon túli magyarokban, miközben például egy francia állampolgárságú algériainak is több joga van Magyarországon, mint egy beregszászi magyarnak. A probléma az – érvelt a politikus –, hogy nem veszik észre a baloldalon a külhoniakban lévő gazdasági lehetőségeket. Kövér László valódi tragédia kibontakozását látja egy általa az MSZP-nek tulajdonított szórólapban, amelyben „arra szólítanak fel, hogy az emberek ne fizessenek havonta húszezer forintot a határon túli magyarokért”. Felkérte a kormánypártokat, hogy határolódjanak el a kérdés ilyetén megközelítésétől. A politikus szerint még nem késő az MSZP-nek visszavonulót fújnia, és belátnia, hogy nincsen valódi kockázata az igen voksoknak.
A kormány tagjai – Csizmár Gábor munkaügyi, Rácz Jenő egészségügyi és Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter – a kettős állampolgárság megszavazásának adott területet érintő beláthatatlan következményeiről beszéltek, a tárcák által kötelező jelleggel elkészített hatástanulmányok alapján. Hiller István, az MSZP vezérszónoka újra megismételte már többször kifejtett programterveit az új magyar nemzetpolitikáról és a szülőföldön maradást célzó elképzelésről. A pártelnök alaptézisek megfogalmazására is vállalkozott, miszerint az MSZP a nemzet szerves részeként tekint a határon túliakra, illetve Trianont sorskatasztrófának tartja, melynek „fájó sebe évtizedek múltán sem gyógyul”.
Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő szerint a legjobb megoldás a határainkon túli magyaroknak az európai uniós integráció, amely következtében EU-állampolgárként szabadon utazhatnak. Állampolgárságról vagy nemzetpolitikai stratégiáról nem beszélt a politikus, ehelyett a magyar gazdaság élénkítéséről fejtette ki véleményét a vitanapon az SZDSZ vezérszónokaként. Közölte azonban, hogy egyes pártok ki akarják rekeszteni az ország egy részét a nemzetből. Kövér László reagálásában kijelentette: Kuncze Gábor belügyminiszterként megtagadta a magyar állampolgárságot Wass Alberttől, aki ezután önkezével vetett véget életének, Eörsi Mátyás pedig az erdélyi magyarok autonómiakövetelését a kínai textilkereskedők követeléseihez hasonlította. (Mint arról korábban beszámoltunk, az SZDSZ-es így vélekedett a 168 Órában: „Mert miért is adna Románia magyar állampolgároknak területi autonómiát? Adnánk mi területi autonómiát az itt élő kínai textilkereskedőknek?”) Kövér László szerint az SZDSZ-szel nincs miről tárgyalni, míg az MSZP és az ellenzék között lehetséges valamifajta vita, addig az SZDSZ-szel vitatkozni sem lehet, nincs is értelme, hiszen 14 éve folyamatosan ezekhez hasonló gesztusokat tesz a magyar nemzetnek.
Németh Zsolt (Fidesz) szerint a kabinet nem állt volna elő nemzetpolitikai koncepcióval, ha nincs népszavazás a kettős állampolgárság ügyéről. Hangsúlyozta: a Fidesz bevándorlás nélkül is magyar állampolgárságot kíván biztosítani a határon túli magyaroknak, és nélkülözhetetlennek tartja, hogy a magyarországi magyarokéval azonos útlevéllel rendelkezzenek. A kettős állampolgárság ügyében a kormányoldal „alantas, hazug”, a határon túli magyarok számára egyáltalán nem kedvező kampányt folytat – mondta a volt külügyi államtitkár. Egyben arra kérte az MSZP és az SZDSZ képviselőit, hogy a határon túli magyarok ügyét ne használják fel belpolitikai céljaikra.
Csapody Miklós, az MDF vezérszónoka azt hangsúlyozta, hogy nincs szükség új nemzetpolitikára. Az MDF által benyújtott törvénytervezet elfogadását szorgalmazta, amely alapján kedvezményes honosítással szerezhetnének állampolgárságot a határon túli magyarok. Csapody sürgette az anyaországi támogatások növelését úgy, hogy az érje el a büdzsé minimum öt ezrelékét és a magyarországi befektetésekhez nyújtandó állami garanciavállalást.
Továbbiak a 9., vezércikk a 7. oldalon