– Ha egy egyszerű magyar polgár, mondjuk egy kisiparos azt kérdezné, mi mikor látjuk az unió anyagi hasznát, mit felelne?
– Ha 2005-ben megszületik a megállapodás a középtávú fejlesztési tervekről, 2006-ban elő lehet készíteni a pályázatokat. Kell egy nemzeti fejlesztési terv, amely keretet ad az egyéni ötleteknek. Ha a mai kormány sem hibázik nagyot, akkor 2007 elején már lehet pályázni. Az eredmény: épülő utak, gyorsabb vonatok. A sikeres pályázatok összetettek, kistérségi, sőt inkább regionális gondolkodást igényelnek. Hogy egy árva kisiparos mit kap az uniótól? Egyedül nem sokat. De ha képes végiggondolni a környéken élő többi kisiparossal, hogy a vidékükön mire van lehetőség és szükség, ha megnyerik az önkormányzatokat és esetleg a civil szervezeteket, együtt terveznek, pályáznak, akkor az unió új állásokat, új beszerzéseket is jelent majd. Mindez kihat az emberek életére, és 2008–2009-ben már konkrét eredményeket hoz.
– Ez mind szép, de az EU befizetői most a közös kassza visszafogását javasolják. Mit jelent ez a mi zsebünknek?
– Tudjuk, hogy 2007 után a befizető államok nem akarnak évente többet adni, mint bevételeik egy százalékát. Az első reflex: ez kevés. A napokban az Európai Bizottság elnöke, Barroso úr azt mondta, hogy az unió céljai nem érhetők el az eddigieknél kevesebb pénzből. Az unió, e 450 milliós tömb, főszereplő lehetne a világban, de ennek költsége van. Meg kell értenünk a nettó befizető országokat is. Ott is napi gondokkal küszködnek, az államháztartásuk deficites. Az unió dorgál, azt mondja, költsenek kevesebbet. Logikus a válasz: rendben, kevesebbet költünk, többek között az unióra is. Mit jelent mindez nekünk, magyaroknak? Most talán nem is nagy a veszedelem. A fejlesztési pénzekből a saját termelésének, a GDP-jének a négy százalékánál egyetlen ország sem kaphat többet. Amíg a magyar GDP alacsony, ezt még egy lenyomott költségvetés is biztosíthatja. Ráadásul a „hatok” szerint a felzárkóztatásra több jut majd, mint eddig.
– Mikorra várja a „felzárkózást”?
– Ez attól függ, hogy Magyarországon mekkora a növekedés. A vezetés hibát hibára halmoz. A kormány gazdaságpolitikája kis lépésekben, picike jobbításokban tükröződik, mert reformerejű lépésekre nincs meg a politikai szándék, magyarán a kormánynak nincs gazdaságpolitikája. Ennek ellenére a gazdaság látszólag jól van, hiszen majdnem négy százalékkal nő. Mekkorát nőne, ha a kormány az amúgy futó szekeret megtolná? Korábban azt mondtuk, hogy hétszázalékos növekedés kell a mintegy két évtized alatti felzárkózáshoz. Ellenfeleink kinevettek. Azóta ezt a növekedést néhány új tagállam már elérte. Mi is elérhetnénk, de ehhez kormányt kell váltanunk.
– Nem tart attól, hogy Magyarország túlzottan függ majd az uniótól?
– Nem féltem a nemzeti önállóságunkat attól, hogy részesei lehetünk egy nagy „játéknak”. Csak így tudjuk megvédeni magunkat a globális viharoktól, amelyek egymagunkban állva elsöpörnének. De a befizetők sem áldoznak túl nagyot. Nézzük meg, hogy állampolgáraiknak hány eurója jut el az unió oltárára. 2002-ben a rekorder Németország egy polgára 61,7 eurót, egy brit 48,7 eurót „dobott be” a közösbe. Ezzel szemben egy portugál 272 eurót, egy görög pedig 323 eurót kapott az uniótól. A legnagyobb nyertes Írország, 414 euróval. Ezek nettó számok. A befizetés nem akkora, még az ötmilliárdot „vesztő” Németország esetében sem, hogy a nagyobb belső piac vagy a fokozott biztonság ne érné meg számukra.
– Mennyi jut egy magyar polgárra?
– Egy magyar állampolgárra a Koppenhágában behatárolt első három évben durván 300 euró jut, vagyis évente 100 euró. Ráadásul a többiek adatai tényszámok, a mieink még csak tervek. Milliárdok úszhatnak el, ha a kormány ügyetlen vagy késlekedő. Ha csodamód száz százalékot teljesítenénk, akkor elérnénk a spanyol támogatás felét, a görög harmadát, az ír negyedét. De aligha tudjuk kitölteni a kereteket. Mondjuk ki nyersen: Magyarország 2004 és 2007 között az unió előszobájában van. Ami már része a lakásnak, de azért még nem a nappali. Idén az Európai Parlament hiába emelte fel a költségvetést durván egymilliárddal az Európai Tanács által elképzelthez képest, Magyarország a többletből egyetlen fillért sem kap, hiszen az újak a koppenhágai egyezmény szerint részesülnek a kifizetésekből. A pillanatnyi érdekünk az lett volna, hogy az unió költségvetése legyen akár csak ötvenmilliárd, mert akkor csak a felét kellene befizetnünk annak, amit most. Ekkor talán nem lennénk nettó befizetők. A képviselők, én magam is, viszont előre néztek 2007-re, amikor már nem szorongunk az „előszobában”. Akkor lesz vége a Medgyessyék által „kiharcolt” koppenhágai szűk esztendőknek.
– Valóban többletforrások érkeznek nekünk 2007-től?
– Sokan mondják, hogy 2007-re jön el a „Kánaán”. Egy aprócska probléma, hogy ez még nem biztos. Az egyetlen dokumentum a Prodi-bizottság által előkészített 2007–2013-as „útiterv”, amit Barroso úr szeretne megvalósítani. Ám e terv nem finanszírozható, ha a kifizetések a jelenlegi szinten maradnak. 2007-re tizenhárom kohéziós országgal – akik több pénzt kapnak a kasszából, mint amennyit befizetnek – számolunk majd a jelenlegi négy helyett. Nyilvánvaló, hogy 2007 után nem lehet érdekünk az unió kiadásainak szűkítése. Ha az Európai Bizottság elképzelései valóra válnak, akkor Magyarországon havonta kilencvenmilliárd forintot lehetne fejlesztésre fordítani. Ilyen mértékű fejlesztés az ország történetében még nem volt. Ezeket a pénzeket nem viheti el a korrupció, nem csaklizhatja el semmiféle Draskovics-csomag sem a költségvetési hiány betömésére, sem kamattörlesztésre. A siker azonban a kormánytól függ. Írország a rossz és a jó példa. Éveken át áramlottak oda a pénzek, eredmény nélkül. Aztán egyszer csak, megfelelő vezetéssel, az ország megindult felfelé, mint a rakéta.
– A magyar képviselők milyen javaslatokat nyújtottak be a költségvetéshez?
– Javaslatainkkal az Európai Tanács által lefaragott tételeket megpróbáltuk visszaigazítani az Európai Bizottság eredeti javaslataihoz. Ilyenek voltak a strukturális alapok. Ezeket az Európai Tanács hárommilliárddal megcsonkította. Ez az új tagállamokat – az említett koppenhágai egyezmény miatt – nem érintheti. Magából a költségvetésből azonban ez nem következik. Egy felszólalásomra reagálva a holland elnökség kimondta: minden egyezményt be fognak tartani. Jobb lett volna azonban mindez leírva. Ezért lelkesen támogattam a hárommilliárd visszaszerzését. Végül a kompromisszum: a hárommilliárdra garanciát kapunk, azaz tényleges igény esetén lehívható lesz ez az összeg. Nagy szívfájdalmam, hogy egy másik módosító javaslatot, amelyet német képviselőkkel együtt nyújtottam be, és amelynek az volt a célja, hogy a tanács által elvett egymilliárd euró összeget viszszaadják a mezőgazdaságnak, azt ebben a formában még a magyar szocialisták se támogatták, amint a méztermelők támogatásának felemelését sem.
– Önnek szokatlan, új terep a költségvetési bizottság. Hogy érzi magát ebben a testületben?
– Ez a bizottság több szempontból is más, mint a nemzeti parlamentekben. Nem annyira átpolitizált, inkább azon van, hogy a lehető leginkább érvényesüljenek az unió politikai céljai. A 2007 utáni időszakban sem csak a pénz a fontos, hanem hogy érvényesüljön az unió egyik alapértéke, a tagállamok közötti szolidaritás. Úgy látom, az unió régi tagállamaiban magas az erkölcsi mérce. Jó példa Finnország, ahol 2003-ban két hét alatt megbukott a frissen választott miniszterelnök, mert egy mondatában volt egy pontatlanul használt szó, s úgy tűnt, nem mondott igazat. Nos, mi nemcsak akkor fogjuk érezni a taggá válás előnyeit, ha megindulnak a fejlesztési pénzek, hanem ha le kell mondjon minden politikus, akár a miniszterelnök is, ha egy hazug mondat elhagyta a száját. Most, a népszavazáskor a nem mellett kardoskodók kevesebb igazat mondtak, mint amennyi hazugság előfordul a régi tagállamok politikusainak beszédeiben. Ráadásul a szómágia tovább folytatódik. Az Európai Bizottság minapi feddése nyomán a szakma már a 2005. évi magyar költségvetés módosítását ajánlja. Az elvben felelős kormányférfiak pedig felelőtlenül kitartanak a szólamaik mellett. Ez az úgymond „gazdaságpolitika” abból él, hogy a befektetők bíznak abban, hogy mint az unió új tagállama, fizetőképesek maradunk. Ha azonban a piac szereplőinek meginog a bizalma – s ez könnyen bekövetkezhet, ha az ország vezetőinek tisztessége, igazmondása és hozzáértése megkérdőjelezhető –, költségvetésünk hiányát nem fedezi majd egyetlen hitelező sem. Az ebből fakadó bajokon viszont nem tud segíteni az Európai Unió bármekkora költségvetése sem. A problémát csak a magyar választók oldhatják meg, ha eljön az idő, és tisztességes, igazmondó, hozzáértő emberekre bízzák az országot.
Orbán Balázs
Kulja András csak magával mer vitázni
