Idehaza a nyilvános aukciós piacon a műtárgyak becsült forgalma 6,5-7 milliárd forintot tesz ki. Ennek 60-70 százalékát, mint szerte a világban, az egyedi műtárgyak – például szobrok, kisplasztikák, gobelinek – adják, s ennek zömét is a festmények. Az ember úgy gondolná, hogy a nyilvános árverések eredményeinek számszerűsítésére nincs szükség becslésre, hiszen a leütési árak és a rájuk terhelt jutalékok összesítésével pontosan megállapítható a forgalom, ám ez a magyarországi viszonylatokra nem jellemző. Gyakorta előfordulnak ugyanis olyan esetek, amikor a leütést nem követi az adott darab megvásárlása. Ennek oka, hogy a Nagyházi Galéria és Aukciósház kivételével az árverezők nem alkalmazzák a világszerte gyakorlattá vált nyilvános limitárat és becsértéket, amelyek közül az előbbi világossá teszi azt az összeget, ami alatt semmiképpen nem értékesíthető a műtárgy, utóbbi pedig a konkrét tételnek az aukcionáló tapasztalatai és piaci ismeretei alapján feltételezett reális pillanatnyi értékéről tájékoztat. Ez általában a limitárnál 50 százalékkal magasabb. A kettő közötti áron az értékénél olcsóbban jut hozzá a vevő a műtárgyhoz, persze a kifizetendő összegbe a rárakódó pluszköltségeket is bele kell venni. Árverésen vásárolt műtárgyak esetén ugyanis az összes többi befektetési lehetőséghez képest jóval magasabb summa rakódik az árra. Egyéb műtárgyak értékesítéséért az aukciós házak általában 15 százalék közvetítői jutalékot számítanak fel, míg festmények esetében a 15 százalék fölött 5 százalék közvetítői díjat és 1 százalék kulturális járulékot is be kell fizetni. Ehhez képest értékpapír vételénél ezrelékben mérhető a jutalék, az ingatlanpiacon pedig maximum 3 százalékot kérnek el a közvetítők.
Az aukció még nem a jéghegy csúcsa
Az árverés a jéghegy csúcsának számít, a szakértők becslése szerint a nemzetközi műtárgypiacon az aukciók forgalma az összforgalom tíz százalékát jelenti, ám nem biztos, hogy ez idehaza is igaz. Az egyetlen műtárgyért a II. világháború vége óta hazánkban kifizetett legmagasabb összeg rekordját jelenleg Munkácsy Mihály Poros út című festménye tartja, amely aukción cserélt gazdát, de információink szerint árverésen kívül, gyűjtők egymás közti adásvétele során kelt el már jó pár évvel ezelőtt Csontváry-kép is 200 millió forintnál drágábban, 100 millió forint fölötti áron pedig Gulácsy.
A World Trade Center ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadás hatására bekövetkezett recesszió a hazai műtárgypiacra is begyűrűzött, s bár az egyetlen darabért árverésen kifizetett legnagyobb összeg azóta négyszer is megdőlt, így 70 millió forintról 220 millióra emelkedett, a műkereskedelmi szakmának szembesülnie kellett azzal, hogy a tíz éve tartó folyamatos piacbővülés, bármennyire is meglepő, megtorpant. A piac kettészakadt, olykor-olykor kialakulnak hatalmas árak, ám a belföldiek és a külföldiek érdeklődése egyaránt megcsappant az itteni kínálat iránt. Persze a visszaesés az egész világon jellemző, hasonló problémákkal küzd a műtárgy-kereskedelem fővárosának számító New York éppen úgy, mint az Európa központjának tekintett London, s a hozzá felzárkózni igyekvő Párizs.
Szigorú nyilvántartás
Magyarország az Európai Unió tagja, s az államközösség határain belül elvileg szabadon áramolhatnak a műtárgyak. A hazai joggyakorlatot nem írta felül az uniós szabályozás, ám jó néhányan súlyos problémának tartják, hogy idehaza mintegy 400 ezer védett műtárgyat tartanak nyilván, amit a kritizálók rendkívül sokallnak, s szerintük erőteljes szelekcióra lenne szükség (a közgyűjteményekben lévő tárgyak nem védettek), ám egyesek a védett státust is eltörölnék. Az unióban minden államnak joga védeni a területén található műtárgyakat, s ennek szigorúsága országonként eltérő. Az Egyesült Királyságban például amennyiben egy védelem alá eső tárgyat valaki megvásárolna – például árverésen –, s az állam is meg kívánja szerezni, fél éve van az adott közintézménynek arra, hogy összeszedje az összeget. Ha ez idő alatt nem tudja összegyűjteni a pénzt, az eredeti vevő megvásárolhatja a műtárgyat. Idehaza a védett tárgyak szabadon adhatók, vehetők, ám külföldre csak ideiglenesen szállíthatók ki – rendszerint kiállításokra –, s a tulajdonos köteles az adott műtárgyat úgy tárolni, hogy a darab állapota ne károsodjon. A felügyeleti szerv előírhatja azon helyiség hőmérsékletét és páratartalmát is, amelyben a műtárgyat elhelyezték. A védettség mellett szól hazánk költségvetésének helyzete is, hiszen Nagy-Britannia könnyebben képes kifizetni komolyabb összegeket egy-egy műtárgyra. A védettség ma már egyébként sem riasztja el a vevőt a vásárlástól, sőt mindennél jobban bizonyítja a tárgy eredeti voltát.
Egyszerűsödő csempészet?
A határok ellenőrzésének fellazulásával persze a csempészet is egyszerűbbé vált, s erre bűnözőcsoportok szakosodtak. Gyakorta találkozhatunk olyan hírekkel, hogy a vámhatóság rostáján fennakadtak olyan személyek, akik illegálisan akartak ikonokat, római pénzeket vagy egyéb műtárgyakat átvinni a határon. A tolvajok, betörők által az egyházi tulajdonban lévő műtárgyak a legfenyegetettebbek, hiszen egy kis falusi templomban található barokk faszobor védelmére nincs elegendő pénze az eklézsiának. Nyilván sokan emlékeznek még a vizsolyi Biblia ellopására és szerencsés megkerülésére. Az államnak nagyobb segítséget kellene nyújtania a jelenlegi helyzet megnyugtató megoldása érdekében.
Befelé áramló műtárgyak. Kedvező tendencia, hogy ma már inkább az országba befelé áramlanak a műtárgyak, mint kifelé, mert a hazai piacra is jellemző – az internacionális értékű darabok (például egy Van Gogh-festmény) kivételével –, hogy a tárgyak ott érik el a legmagasabb árat, ahol készült a műtárgy, vagy az adott nemzet valamely ismert személyiségének munkájaként, illetve használati eszközeként tartják számon a darabot.
