Változatlanul nincs meg annak a novemberben elhunyt idős asszonynak a holtteste, amelyet a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban cseréltek el a múlt héten. A család ügyvédet fogadott, mert úgy érzik, hogy elzárták őket kegyeleti jogaik gyakorlásától, hiszen több mint egy hete nem tudják eltemetni halottjukat.
A traumát csak fokozta, hogy a keresés közben a néhai K. Jánosné unokájának végig kellett néznie 10-15 másik elhunytat, hátha felismeri köztük nagyszülőjét. Jogi képviselőjük, Mikófalvi Gábor a napokban nyújtott be egy magánindítványt, amelyben kérte a rendőrséget, hogy vizsgálják ki az esetet. Ugyanis szerinte megtörtént a kegyeletsértés vétsége. Emellett a kórház felelősségét is firtatja.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya lapunkkal azt közölte: a hozzátartozók magánindítványát a kerületi bíróságra küldték: ott döntsék el, kit terhel a felelősség.
A főigazgatónak írt levelében az ügyvéd arra vár választ, hogy milyen körülmények között tűnt el és jelenleg hol található ügyfele hozzátartozójának holtteste. Továbbá milyen intézkedéseket tettek a körülmények tisztázása érdekében? Erre várt választ lapunk is, ám Gerő Gábor főigazgató többszöri megkeresésünkre sem reagált.
*
A novemberben elhunyt K. Jánosné családja lapunknak nyilatkozott elsőként a felháborító eset körülményeiről. A hetvennyolc éves asszony unokája – aki élete végéig ápolta – lapunknak elmondta: december 8-án, a pestszentlőrinci temetőben 50-60 gyászoló gyűlt össze a temetésre. Amikor felemelte a szemfedelet, döbbenten tapasztalta, hogy nem szeretett nagymamája fekszik a koporsóban, hanem egy idegen. Szüleivel felhívták a dél-pesti kórház patológiáját, ahol az osztályvezető közölte: kizárt, hogy nem K. Jánosnét adták ki a temetkezési vállalkozónak. Mikor személyesen is megjelentek, kiderült, hogy nincs a patológián a holttest. Az orvos szerint csere történhetett, s a nagymamát valószínűleg az új köztemetőbe vitték hamvasztásra. – Eközben a pestszentlőrinci temetőben a gyászolók még mindig a temetésre vártak – tette hozzá az elhunyt lánya. A család K. Jánosné volt kezelőorvosával és a halálát megállapító orvossal együtt az új köztemetőbe indult. Az unoka vállalta, hogy végignéz 10-15 másik halottat, de nem találták meg a nagymamát. Az orvosok végül közölték, hogy másnap folytatják a keresést, a család pedig a kőbányai templomba ment a többi gyászolóval, hogy megemlékezzenek temetetlen hozzátartozójukról.
Másnap bementek a kórházba, ahol arról tájékoztatták őket, hogy hármas halottcsere történt, amelyet valószínűleg valamelyik betegszállító követhetett el. Ezt akkor a főigazgató is megerősítette, a múlt hét péntekén a keresés eredménytelenségéről számolt be. Gerő Gábort azóta többszöri megkeresésünkre sem tudtuk elérni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán pedig azt közölték: változatlan az álláspontjuk, miszerint nem történt kegyeletsértés a Jahn Ferenc-kórházban. A család magánindítványát megkapták, s azt továbbították a XX-XXIII. kerületi bíróságra.
Mint arról hírt adtunk: december 8-án egy pestszentlőrinci temetési szertartáson derült ki, hogy nem a gyászoló család halottja fekszik a koporsóban. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója szándékosságra gyanakodott és vizsgálatot indított. Kiderült, hogy K. Jánosné holttestének eredeti azonosítója korábban egy harmadik elhunytra került, akit azóta elhamvasztottak, így az ő kiléte egyelőre nem tisztázott – nyilatkozta lapunknak korábban Gerő Gábor.
Az intézményvezető kizártnak tartotta, hogy adminisztrációs hiba okozta a cserét. A beteghordók egyikére gyanakszik, aki talán így akart ártani valamelyik boncmesternek egy nézeteltérés miatt. Viszonylag szűk kört érint a vizsgálat, mert a csere feltételezett időszakában huszonketten dolgoztak az érintett osztályon.
– Az már biztos, hogy nem az adatfelvételnél hibáztak, mert ott mindent rendben találtunk – közölte Gerő. A főigazgató egyébként feljelentést tett a rendőrségen, de a BRFK közlése szerint bűncselekmény hiányában nem nyomoznak. Lapinformációk szerint azóta elbocsátották a betegszállítók vezetőjét.
A MOHU ismertette az új lomtalanítási rendszer részleteit