Szűklátókörűséget árul el az, aki a kettős állampolgárság megadásával kapcsolatosan csak negatív következményeket emleget. Amikor a kettős állampolgárságról beszélünk, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a történelem során milyen szoros, emberi kapcsolat alakult ki a határon túli magyarság és a haza történelme, kultúrája között.
Az egyetem, amelynek falai között tanultam és egy életen át dolgozhattam, sikert, megbecsülést kaphattam, Kolozsvárról került Szegedre. A trianoni döntés folytán Erdélyt Romániához csatolták, és ezzel egy időben Kolozsváron a magyar egyetem élete lehetetlenné vált. Szeged város bölcs polgármestere, Somogyi Szilveszter mindent megtett annak érdekében, hogy a Kolozsvárról elüldözött egyetemet Szeged városa befogadja. Ez adta azt a lehetőséget, hogy ma egyetem lehet városunkban. Hosszan lehetne sorolni azokat a kiváló tudósokat, oktatókat, akik Erdélyből származtak, és neveltek kitűnő utódokat. Ezért kérünk mindenkit, éljen ezzel a kivételes lehetőséggel, hogy mi is megadhassuk a határon túli magyaroknak az együvé tartozás örömét.
Nemrég jártam szülőfalumban, a Bihar megyei Kismarján, a szülőfaluból elszármazottak találkozóján. Megható volt hallani, hogy édesapámra, aki Gyergyóújfaluból került Kismarjára, és ott volt hosszú évekig a falu orvosa, fél évszázad után is milyen szeretettel emlékeznek. Édesapám a kolozsvári egyetemen kezdte el tanulmányait, majd elsőéves orvostanhallgató korában, az első világháború alatt behívták katonának. Hét és fél év orosz hadifogság után az akkor már Szegedre átkerült egyetemen fejezte be tanulmányait. Az egyetem elvégzése után került Kismarjára, ahol egy életen át odaadással dolgozott.
Szülőfalumban szembesültem azzal a szeretettel, ragaszkodással, amely övezi a Kismarjában született Bocskai Istvánt, Erdély és Magyarország választott fejedelmét. A közelmúltban tárták fel a fejedelem családjának sírboltját Kismarja temploma alatt. A kismarjai református egyházközösség presbitériuma elhatározta, hogy úgy emlékezik nagy fiára, Bocskai Istvánra és a Bocskai szabadságharc közelgő, négyszázadik évfordulójára, hogy megkeresi a gyökereket, ország-világ elé tárja, és nemzeti kegyhellyé alakítja a Bocskai-család temetkezési helyét.
Amikor december 5-én minden magyarnak dönteni kell a kettős állampolgárságról, gondoljunk arra is, hogy nemzeti történelmünk során mi, anyaországiak, mit kaptunk a határon kívüli magyarságtól. A magyarság sorsfordulóiban, így 1848-ban a magyar szabadságharcban hány és hány országhatárainkon kívüli magyar harcolt és adta életét a magyar szabadságharcért. A magyar szabadságharc idején nemcsak magyarok, hanem a környező országok fiai is velünk együtt harcoltak a harcmezőkön. 1956-ban, amikor a magyarság élethalálharcot vívott szabadságunk eltiprói ellen, az országhatáron kívüli magyarság nem felejtette el, hogy a harc az ő ügyük is. Hány és hány magyar szenvedett határainkon kívül is hosszú, évekig tartó börtönbüntetést azért, mert magyar volt és velünk érzett.
Karácsony közeleg. Gondolatban töltsük meg mi is testvéri szeretettel batyujainkat, s vigyük el a messzi Kárpátoktól le, az Al-Dunáig. Trianon után először van lehetősége a magyarságnak a békés úton történő egyesítésre. E szent ügy nem pártpolitika, hanem olyan történelmi pillanat, amely egyszer adatik meg egy nép történetében. Hogy ezt a nemes ügyet támogassuk, ezzel tartozunk az összmagyarságnak és saját lelkiismeretünknek.
Prof. dr. Lázár György nyug. egyetemi tanár, Szeged
origo.hu
Gyermeknapra üzent a miniszterelnök
