Nem lesz több ingyenfuvar az ISS-re

Az orosz űrkutatási ügynökség megelégelte, hogy egyre késik a felfüggesztett űrsiklóprogram felújítása, s emiatt már csaknem két éve kizárólag az orosz űrjárművek közlekednek a Föld és a Nemzetközi Űrállomás között. Üzleti alapokra kívánják helyezni a fuvarozást.

Hírösszefoglaló
2004. 12. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már nem szállítja ingyen az amerikai asztronautákat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az orosz űrkutatási ügynökség (RKA). Anatolij Perminov, az RKA igazgatója bejelentette, hogy 2006-tól csak üzleti alapon adnak helyet a NASA űrhajósainak az ISS és a Föld között közlekedő Szojuz űrhajókon, és az oxigént, élelmet, vizet, valamint tudományos felszereléseket szállító Progresz teherűrhajók útjaiért is térítést kérnek – adta hírül a BBC.
Az ISS-t korábban kiszolgáló amerikai űrsiklók a Columbia tavaly februári katasztrófája óta nem szállhatnak fel. Azóta kizárólag orosz űrhajók hozzák-viszik az asztronautákat, valamint gondoskodnak az űrállomás és a legénység szükségleteinek kielégítéséről is.
A kazahsztáni Bajkonurból csak az idén két, személyzettel ellátott Szojuz és öt Progresz teherűrhajó indult az ISS-re. A tizenhat ország közreműködésével felépített és fenntartott űrállomás ellátásához szükséges utazások költségét csaknem két éve az oroszok állják, noha az RKA jóval kisebb összegből gazdálkodik, mint a NASA, s immár finanszírozási gondokkal küszködik. A következő év költségeinek igazságosabb megosztásáról ideiglenes megállapodással sikerülhet közös nevezőre jutni – hangsúlyozta Perminov, aki a jövő év elején ellátogat el az Egyesült Államokba, hogy előterjessze javaslatait.



Új tank az űrsiklón.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.