Samuel Huntington egyike azon keveseknek, akik ebben a XXI. század eleji káoszban a legvilágosabban látják és láttatják azokat a korszakos politikai folyamatokat, amelyeknek részesei vagyunk. Az 1996-ban publikált Civilizációk összecsapása című könyvének próféciái a mai terrorizmus és terrorizmus elleni harc formájában tulajdonképpen már meg is valósultak, és Ukrajna is ott válik ketté, ahol annak idején könyvében megrajzolta.
Huntington legújabb könyvében (Who are we – Kik vagyunk?) Amerika jövőjét feszegeti, de akár Európáról is írhatta volna, ugyanis a téma az, hogy a jelenlegi tömeges bevándorlás hogyan alakítja át az Egyesült Államokat. Huntington szerint a mexikóiak jelenlegi nagyarányú bevándorlása azzal fenyeget, hogy az Egyesült Államokat két nemzetre, két kultúrára és két nyelvre osztja. Ellentétben ugyanis a múltat jellemző bevándorlással, a mexikóiak és más latin-amerikai bevándorlók nem asszimilálódnak a főáramú amerikai kultúrába, ehelyett Los Angelestől Miamiig saját politikai és nyelvi enklávékat alakítanak ki, elvetve azokat az alapvető angol-protestáns értékeket, amelyekre a mai Egyesült Államok és az „amerikai álom” épült. Egyes írók latin-amerikai álomról beszélnek, Huntington szerint azonban csak az az álom van, amely az angol-protestáns értékeken épült fel, amerikai álmot csak angolul lehet álmodni. A világnak persze nem lesz vége, ha az Egyesült Államok kétnyelvűvé és kétkultúrájúvá válik, Amerikának, ahogy azt az utóbbi háromszáz évben megismertük, azonban igen, és az Egyesült Államok csak saját magát okolhatja, ha e kihívással nem néz szembe.
Európában a helyzet még ennél is drámaibb, mert míg az Egyesült Államok nem latin népessége szinten tartja magát, Európa nem mozlim népessége igen gyors ütemben fogyatkozik. Olyan mértékben hanyatlott a gyermekvállalási kedv (termékenységi ráta), hogy a jelenlegi tendenciák fennmaradása mellett az Európai Unió eredeti lakossága 2050-ig óvatos becslések szerint is kilencvenmillióval csökken, míg a mozlim lakosság aránya – a bevándorlást és a természetes szaporodást figyelembe véve – a jelenlegi 3,7%-kal szemben meg fogja közelíteni a húsz százalékot, és egyes országokban, mint például Franciaországban, ennél sokkal magasabb arányú is lehet.
A mozlim lakosság aránya Nyugat-Európa egyes nagyvárosaiban már most is eléri a 20-40 százalékot, és Brüsszelben az a hír járja, hogy az újszülött fiúk leggyakoribb neve Mohamed. Ami nem sikerült Tárik ibn Zijádnak és Nagy Szulejmánnak fegyverrel, azt – úgy látszik – késői utódaik pusztán demográfiai eszközökkel el fogják érni. Huntington azt írja, hogy ha a demográfia a sors, akkor a népesség mozgása a történelem motorja. Ez a motor most az európaiak ellen dolgozik.
A mozlim lakosság aránynövekedése ma a legszenvedélyesebb politikai viták forrása Nyugat-Európában. Civil szervezetek és számos politikus, közöttük Kofi Annan ENSZ főtitkár e bevándorlás támogatását látja a népesedési problémák egyedüli megoldásának. Ugyanakkor a szélsőjobb a bevándorlás megállítása és a már bevándoroltak integrálása mellett tör lándzsát, és gyakorlatilag ugyanezt a politikát képviseli a főáramlatú jobboldal, például Valery Giscard d’Estaing volt francia elnök vagy Frits Bolkesten holland liberális, az Európai Bizottság most leköszönt tagja. Edmund Stoiber bajor miniszterelnök kijelentette, hogy „nem engedhetjük meg magunknak a bevándorlás növekedését, amikor még a meglévő bevándoroltakat sem tudjuk integrálni”, és síkraszállt a „gyermekeket bevándorlók helyett” („Kinder statt Inder”) politika mellett. De még az idős szociáldemokrata és korábbi német kancellár, Helmud Schmidt is azt mondta nemrég: „Idealista gondolkodásunk miatt túl sok idegent fogadtunk be.”
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
