(milyen év lesz 2005…)

Én nem tudom, mit hoz az új esztendő. Magyarország helyzete tovább romlik-e, s az emberek fejében tovább növekszik-e az a haraggal átitatott zűrzavar, amely nyilvánvalóan még mindig a Kádár-korszak stigmáit viseli, s Európa egyik legszorongóbb országává teszi hazánkat. Az új esztendő hajnalán sosem volt még alkalmam szózatot intézni a magyar néphez, miként ezt a TV2 azóta távozott elnöke többször is megtehette, nem ébreszthettem reményt, nem ígérhettem szebb jövőt, ahogy ez ilyenkor szokás. Most is csak magamban tűnődöm, mi lesz itt.
Gyökeres fordulat aligha várható, hiszen 2005 a szocialisták teljes utolsó éve ebben a választási ciklusban; Gyurcsány és csapata átgyurmázta ugyan a pártvezetést, de jobbá, ütőképesebbé, emelkedettebbé aligha tette. Várható-e, hogy ez a „megújulás” kihat az ország életére legalább annyiban, hogy csökken az eladósodás üteme, javulnak, esetleg stagnálnak a makrogazdasági mutatók, s a mélyrepülés nem megy át zuhanásba? Mi lesz itt?
Ez az esztendő nyilván elveszik a többivel, nem lesz változás sem az életérzéseinkben, sem az életvitelünkben. Lehet, hogy az év vége felé a megvonások és a szigorítások enyhülnek majd, a kormány felkészül egy 2006-os osztogatásra, csak az a kérdés, lesz-e miből osztogatni. Mellesleg, ahogy Medgyessy esetében láttuk, sem a beváltott, sem a beváltatlan ígéreteknek nincs sok értelmük, a 2002-ben életbe lépett „jóléti rendszerváltozás”, karöltve a köztársaság eszméjével és a szocialista büszkeséggel, a populációnak romlást, az exminiszterelnöknek bukást hozott. Az egész hacacáréból csakis Gyurcsány Ferencnek lett némi haszna, bár időlegesen és csupán a nagyravágyás jegyében: úgy lett miniszterelnök, hogy az ország népét senki nem kérdezte meg. Kifullad-e ez a kitűnő kondícióban lévő fickó 2005-ben? Szocialista büszkeségétől megfosztja-e ez az esztendő? Rájön-e, hogy azt a várat, amelyet ha nem is légből, de lózungokból épített, mily hamar ledönti a kíméletlenül múló idő?
S mi lesz a mi vágyainkkal? Tovább erősödik-e a nemzet polgárainak összefogása, a 2005-ös év végén nagyobb bizakodással és nagyobb önbizalommal tekinthetünk-e a jövőnk elé?
Úgy gondolom, ez az év egy hosszabb távon is kamatozó győzelemre való felkészülés ideje lehet. Érzelmeinket és hitünket nem szabad kihűlni hagyni, nem szabad belefáradnunk a mindennapokba. A polgári szövetség politikusainak ebben az esztendőben (s az azután következőkben) nem szabad sem hibázniuk, sem tévedniük. A Fidesz felelőssége az ország sorsáért sohasem volt anynyira egyértelmű, mint most, sok-sok ember reményeinek hordozója lett ez a párt, olyannyira, hogy pártérdekről ebben az esetben már aligha beszélhetünk. A saját, személyes politikusi érdek pedig kikezdhetetlen becsületességet, tiszta szándékot, tiszta beszédet, önzetlenséget, szerénységet követel. E történelmi feladatot csakis így lehet megoldani. Tudniuk kell a polgári politikusoknak, hogy nem az ő győzelmük a fontos, hanem azoké, akiknek képviseletét elvállalták. Tisztában kell lenniük azzal, hogy a legnagyobb polgári érték a becsület.
Nem az a kérdés, hogy kikkel állnak szemben, hanem az, hogy mit képviselnek, s ez a képviselet – általános emberi értelemben – a legmélyebb tisztesség ismérveit hordozza-e. Azok a fiatalok, akik a rendszerváltozás hajnalán létrehozták a Fideszt, nagy utat tettek meg azóta. Nem csupán felnőtté értek, de tündöklésük és vereségük során rá kellett ébredniük arra a felelősségre is, amelyet a magyar nemzet iránt immár kötelező érvénnyel viselnek. Ez – nem kell kerülnünk a nagy szavakat – történelmi felelősség. Ez nem hasonlít a Gyurcsány-féle szocialista játszmához, ez nem pózolást, hanem teljes elkötelezettséget és őszinteséget kíván. És mindezen túl alázatot. Ez nem csupán politikai, hanem erkölcsi küzdelem is. Ismétlem: a polgári szövetség politikusainak – az erkölcs és a szellem értelmében – nem szabad hibázniuk.
S hogy akkor mi lesz 2006-ra a Gyurcsány-féle szlogenvárból, én nem tudom…