Mi történt, mi történik ebben az országban, hogy ide jutottunk? – kérdezték sokan nemegyszer a rendszerváltozás utáni években. Felháborodás, döbbenet, keserűség volt a hangsúlyokban. Mérhetetlen csalódás, ha közállapotainkról szó esett. Hiszen át- meg átszőtték – átszövik azóta is – a gazdasági korrupciók, a csalásra, hazugságra, mások kisemmizésére, tönkretételére irányuló üzleti praktikák. Az sem vigasz, hogy ebben nem vagyunk egyedül. A nyolcvanas évek végének lelki felszabadultsága, a szocializmus szétbomlása után egész Közép- és Kelet-Európában megindult az állami vagyon lebontása. Nemcsak a piacgazdaságban már jártasabbak, az üzleti etikát így-úgy tiszteletben tartó személyek léptek a színre, hogy a közösből magáncégeket teremtsenek. Színre léptek azok a „küldött” emberek is, akik hamar megtalálták az átmenetileg visszavonuló nómenklatúra tagjaival a hangot. Bár az is lehet, hogy mindig is megértették egymást.
Így ők könnyen válogathattak a felkínált értékekből, áron alul hozzájuthattak azokhoz, s a viszontszolgáltatás sem maradt el. Kellő távlatból még törvényszerűek is lehetnek ezek az ügyletek, akár a korai kapitalizmus embertelenségei, a baj csupán az, hogy a mi életünket verték így dobra. Mert hogyan is találkoztak a szálak? Az egyik oldalon a zsigerekbe épült korrupció, a bizonytalan jogrend, a fél évszázadig jogaitól, önérzetétől, az elődök által megteremtett értékektől megfosztott civil társadalom. A még éppen csak eszmélni kezdő polgárság. A másikon a gátlástalanság, a cinizmus és az üzleti kultúra, a méltányosság teljes hiánya. Néhány esztendő alatt milliárdos vagyonok felhalmozása, a hazai adózási törvények kijátszása – ez volt a jellemzője a posztszocialista országokban bizonyos karriertípusoknak. Egy nemzet számára sem anyagi, sem erkölcsi elégtételt nem jelent, hogy akik e módszerek által feltűnően gyorsan kerültek a csúcsra, úgy zuhantak le onnan. Jó néhányan közülük véres leszámolások, utcai kivégzések áldozataiként.
A bekövetkezett események szerint e vonulatba illeszkedett a néhai Vico-birodalom vezérének, tulajdonosának, Fenyő Jánosnak a pályája. Őt 1998. február 11-én a fővárosban, a Rózsadomb alján, a budai Margit utcában, a csúcsforgalom idején érte a géppisztolysorozat. Tipikus maffiakivégzés. Ám az ő karrierjében és végzetében, egyebek mellett, volt egy másik igen lényeges elem: a hazai sajtó egyharmadát birtokolta. Nem beszélve arról, hogy bár ezt egy ideig leplezni igyekeztek, az 1994 és 1998 között regnáló kormánypártok némely köreinek megkülönböztetett szeretetét élvezte. Noha életében ennek számtalan jele volt, az „igazságosztó” sajtó prominens képviselői és önkéntes lihegői ezt a vonalat – mint ahogyan más ordító jogtiprásait – gondosan kikerülték.
Mindezt csupán azért érdemes hangsúlyozni, mert életét és halála körülményeit, a brutális gyilkosságon túl, nem akármilyen szövedék vette körül. És mert – a jelek szerint – elkezdődött a Vico-jelenség átfestése. Többek között a TV2 reggeli magazinjában. Igen sajátos stílusban emlékezett ugyanis arra a bizonyos február 11-ére és Fenyő Jánosra Havas Henrik és Zétényi Lili. Utóbbi a Vico céghez tartozó Nők Lapja egyik főszerkesztője volt. Vihorásztak, találós kérdést játszottak, hogy elárulják, megnevezzék-e a gyilkosság felbujtóját. Majd Zétényi sztorizni kezdett pompás utazásáról egykori főnökével, annak izgalmas személyiségéről, s arról, hogy milyen korrektül viselkedett, hiszen ők rendre megkapták a fizetésüket. A beérkező nézői telefonüzenetekből úgy tűnt, a fényezés elérte a célját. Regényt kellene írni erről a rendkívüli emberről – jelent meg az ötlet a képernyő alján, s voltaképp ezen a megvezethetőségen, majd az igazságon kezdtem el gondolkodni.
Azon például, mi magyarázhatja Zétényi időszakos amnéziáját. Nem kell mocskolni senkit, de hogyan felejthette el, miként alázta meg őt a főnöke a nyílt színen a munkatársai előtt? A mellette kiálló jóérzésű újságírónőre sem emlékszik, akit ezért meghurcoltak, egzisztenciálisan, szakmailag tönkre akartak tenni, s akit az összeomlástól a szolidaritásból vállalt jogi képviselet mentett meg. Mindez a Vico-birodalomban uralkodó módszerekből csupán egyetlen, úgymond elhanyagolható mozzanat. Ám rámutat egyfajta magatartásra. Azok, akik megtehetnék, hogy a hajdani eseményekhez, a tényekhez legalább árnyalataiban közelítő információkat adjanak, miként torzítanak, manipulálnak.
Ezért talán ismét itt az ideje, hogy amit a Vico-birodalom kialakulásáról, sorozatos törvényszegéseiről, az azokat kísérő állami asszisztenciáról 1994-től kezdődően 1996-ig feltártunk, ismét elővegyük. A dátumokból kiderül, hogy még időben szóltunk. Akik megállíthatták volna Fenyő Jánost és érdekszövetségét – s ezzel talán a végzetét is elkerülhette volna –, hallgattak. Sőt, segítették törekvéseiben.
A messziről jött „amerikai János”, az ügyes divat- és reklámfotós már a nyolcvanas években belekóstolt a nyugati világba. Saját szavai szerint akkor utazott, amikor ő akart. Szolgálati útlevélféleséggel, akkor, amikor senki nem mehetett. (A korszak utazási korlátozásait ismerve ez a körülmény eléggé figyelemreméltó.) S hogy a valutaszegény időkben mégis hogyan lehetett német márkához jutni, mutatja egy akkori üzleti fogása, amely a későbbi birodalom üzleti elemeiben is megtalálható. A keveseknek kijáró mozgástér és sajátos élelmessége segítette abban, ahogyan az 1985-ben, ötven év után először megrendezett magyar szépségverseny nyerteseit becsapta. Fotókat készített róluk, miközben egy szobrásznak modellt álltak. A fényképeket a tudtuk nélkül a Lui német erotikus magazinnak adta el, a lányokat emiatt eltiltották a világversenyen való részvételtől. A botrány után egyik pártfogója tanácsára eltűnik Magyarországról. A kikötő: Los Angeles.
Névházasságot köt, majd elválik és tanul. Hogy kiktől és mit, azt valahogy homály fedi.
És újra itthon, 1989-ben, amikor eljött a nagy kaszálások és nagy mesék ideje. Az egyik ilyen történet a New Vid American off-shore cégé, amellyel Fenyő tarolni kezdett az akkori Magyarország video- és sajtópiacán. A privatizálandó újságok, ingatlanok értékesítéséért felelős személyek közül valahogy senki sem akarta tudni, hogy a New Vid American csupán egy lakatlan szigetet rejt. A Vico további, hasonló adótechnikai megfontolásból bejegyeztetett hazai álcégéről nem is szólva.
A dobra vert állami vagyonok és (személyes) jutalékok után ácsingózó közvetítők általában elfeledkeztek a nemzetközi céginformációs rendszerről. Arról az elemi óvatosságról, hogy tisztában legyenek a pazar ajánlatot tevő vevők valódi hátterével, hitelességével. Meglehet – különféle magánérdekek miatt – ezt talán nem is akarták tudni. Hogy hány értékes, piacképes vállalatot és emberi sorsot tettek így tönkre az országban, s juttattak külföldi hazardőrök kezére, arról a munkanélküliek ezrei és gazdaságunk mai állapota is tanúskodik. A színlelt üzleti szerződésekhez, a munkavállalók kijátszásához mindig megtalálták a jogászi segítséget, a közigazgatási korrupciót vagy gyávaságot. Nem beszélve az éppen aktuális pártok megvehető embereiről. Egy séma szerint bonyolódott le ez az egész országban. Fenyőék birtokszerzési módszerei abban különböztek mindezektől, hogy látványosabban és gátlástalanabbul zajlottak, és azoknak az embereknek a hitét csúfolta meg, akik a rendszerváltozástól tiszta közéletet reméltek.
A sajtóbirodalom első és legtöbb profitot termelő üzeme 1990-ben a Vico Press Részvénytársaság lett, amelynek tulajdonosai az akkori Hírlapkiadó Vállalat, a Vico és a Nők Lapja munkatársai. Az utóbbiak „betörése”, a szerződéshez ragaszkodók megsemmisítése abban a pillanatban elkezdődött, amint Fenyőék birtokon belülre kerültek. A kötelezettségek be nem tartása minden közszájon forgó üzleti ügyükön végigvonul. Egyszerű technika ez: megkaparintjuk, ami kell, a vételár egy részét kifizetjük, a többiért meg pereskedhetnek évekig.
Így szerzik meg a Népszava Kiadóvállalatot és az újságot is, egyes szakszervezeti vezetők szó szerinti megetetésével. Villásreggeli a Gundelben, később nejlonszatyorban átadott milliók, és végül a fennmaradó összegért hosszú jogi procedúra. Ha már itt tartunk, a Vico cégnek igen kifizetődő volt egyrészt joghézagokra specializálódott ügyvédeket tartani, más jogi tekintélyeknek pedig – különböző formában – a jóindulatát megnyerni.
Akadt persze olyan ügyletük is, ami nem sikerült: 1992-ben az Athenaeum nyomda és a hozzá tartozó ingatlan megszerzése. A vételi szándékra Csurka István írása hívta fel a figyelmet. Dokumentumok alapján világította meg, hogy Fenyő amerikai királysága mögött sem tőke, sem valódi cég nem található. A nyilvánosságra hozott tényeket Fenyő úgy értelmezte, mint a személye elleni totális politikai támadást. Ekkor keresett és talált megértést, emberi szót az SZDSZ és az MSZP köreiben. A vonzalom tartósnak bizonyul. Annak ellenére, hogy a későbbi években napnál is világosabbá válik: a hazugság, a csalás, a fenyegetés, a jogtiprás és emberi életek tönkretétele szerves része a „cégfilozófiának”. Sajnos nyomon követhető az is, hogy mindehhez miként asszisztált az igazságszolgáltatás. Mert többek között ugyan mi indokolta, hogy egy tiszta, átlátható munkaügyi per hét évig tartson?
De nemcsak a kicsik, az óriások is beragadtak abba a mocsárba, amely például a Vico videopiaccal kapcsolatos módszereit jellemezte. Az amerikai Disney, a Fox, a Columbia és a magyar Guild Kft. 1994-ben hét filmet nevez meg teljes bizonyossággal, amelyeket engedélyük nélkül forgalmazott a Vico, s megindítják a peres eljárást. Hogy igazuk van, 1990 óta minden videós tudta a szakmában. De úgy vélték, ez természetes a vadkeleten, tenni ellene csak akkor akartak, ha az ő bőrükre ment a játék. Az amerikaiak csak évekig tartó huzakodás után tudták bizonyítani az igazukat. Ennyit jelentett a hazai terep. Mert a szomszédos Szlovákiában ugyanezért a tevékenységért kitiltották a Vicót a videopiacról.
Újabb hódítások, újabb botrányok következtek. Az 1994-es választások után, az MSZP–SZDSZ-koalíció színre lépését követően Fenyő nyíltan kijelenti: a közszolgálati rádió műsorújságát neki ígérték az említett pártok, ideje, hogy állják a szavukat. Hiszen frontembereiket menedzselte lapjaiban és a TV 4 kábeltelevíziós csatornán… Valójában már az előző kormányzati ciklus alatt szemet vetett az újságra. A rádió akkori alelnökénél, Csúcs Lászlónál egyes jobb- és baloldali politikusok egyaránt szót emeltek az érdekében. De Csúcs László csak nem akarta megérteni, mit akarnak tőle. Az ő és utóda, Szirányi János kurázsiján múlott csupán, hogy a közvagyont nem engedték át. A visszavágás nem maradt el: Fenyő a Miniszterelnöki Hivatal akkori közigazgatási államtitkár-helyetteséhez, Szilvásy Györgyhöz fordul, írásban kéri, soron kívül vizsgálják meg a rádió gazdálkodását. Majd testőrökkel vonul be a rádió épületébe, fenyegetőzik. Imázsához ekkor már szervesen hozzátartozik a derekán hordott fegyver, amit a hétköznapi munka és az üzleti tárgyalások során is visel. No meg az az üzleti mentalitás, amellyel a cégével (cégeivel) szembeni jogos anyagi követelések alól igyekszik kibújni. Érdemes megemlíteni a Németországban vásárolt nyomdagépek történetét. A masinák jóvoltából Újpesten már sorra nyomják a Vico lapjait, ám a német eladó kénytelen Budapestre jönni, és sajtótájékoztatót tartani arról, hogy a szerződés szerinti vételárat nem akarják kifizetni. Az eset miatt felháborodásának adott hangot a német kereskedelmi kamara is, de Magyarország jó hírébe ez is belefért.
Eközben a Fenyővel kapcsolatban álló politikai elit a nyilvánosság előtt úgy tesz, mintha egyszemélyes produkcióról lenne szó, és nem támogatnák sem módszereit, sem térnyerési törekvéseit. De a látványos Vico ezerfős partijainak, báljainak és egyéb rendezvényeinek kiemelt vendége volt többek között Kuncze Gábor belügyminiszter, Pető Iván SZDSZ-es politikus, Medgyessy Péter és Princz Gábor bankárok, Várszegi Gábor üzletember, Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. Nem beszélve az üzleti világ, a média, a jogi pálya kiválóságairól, bár rájuk kevesebb fény esik. Nemcsak a hatalom, a csillogás, a gazdagság birtoklása az üzenet. A társasági események, a házigazdával közös fényképezkedések a külvilág számára a hitelességet is jelentették. Azt, hogy amit Fenyő és köre megtestesít, gazdaságilag, jogilag, morálisan elfogadott gyakorlat.
De a védenc persze komoly fejfájást is okozott mind az SZDSZ-nek, mind az MSZP-nek. Többek között azért, mert 1995 és 1996 között késhegyig menő küzdelem alakult ki a Nap Tv producere, Gyárfás Tamás és Fenyő János között. Az utóbbi mindenáron meg akarta szerezni a jól jövedelmező műsort, mely egyúttal helyfoglalást is jelentett volna a közszolgálati televíziózásban. Mindkettőjüknek megvolt a pártfogói köre, ismerték egymás üzleti módszereit, érzékeny pontjait. Az igazsághoz tartozik, hogy Gyárfás nem akart harcot, s amíg lehetett, védekező taktikát folytatott. Műsorát sem használta fel ellenlábasa ügyeinek kiteregetésére. Annak ellenére tett így, hogy Fenyő a Szabadság téri épületben többek előtt azzal fenyegette, kidobja az ablakon. E látványos jeleneten túl a Népszavánál egész újságírócsapat foglalkozik Gyárfással. Találnak is rajta fogást. A módszerekbe belefér, hogy milliókat ajánlanak kompromittáló információkért, hozzájutnak a komputerében, a széfjében tárolt üzleti adataihoz. (Mindez olyannyira „maffiaszagú”, hogy egyszerűen nem akarom elhinni. Míg egy napon engem is figyelmeztetnek, két népszavás bűnügyi újságírót állítottak rám, mindent kaparjanak elő rólam, amit csak lehet. A Népszava főszerkesztője ekkor Kereszty András, egyben a Magyar Újságíró-szövetség elnöke. Mint tudott, ez a hazai legnagyobb szakmai szervezet, komoly etikai eljárások lefolytatója. A kialakult szituáció – úgy tűnik – még Keresztynek is sok. Lemond az elnökségről, majd másik posztjától is megválik.)
A hatalomhoz közel álló két rivális békekötését maga a miniszterelnök, Horn Gyula is egyengette. A Nap Tv marad, a Vico megy, adták hírül a lapok 1997. december 17-én. Egy nappal előbb mindkét fél jogi képviselője aláírta azt a megállapodást, amely elboronálja a vitás, peres dolgokat. Egyebek mellett kölcsönösen vállalták, hogy a továbbiakban a rendelkezésükre álló médiumokat nem használják fel személyes és üzleti harcokban.
A Fenyő-gyilkosság után a több száz tanú között Gyárfást is meghallgatták. Később elmondta, tisztában van vele, hogy a szóbeszédek miatt kényes a helyzete. Nem szeretné, ha úgy tűnne, neki valamelyest elégtétel Fenyő erőszakos halála, annak ellenére, hogy a néhai mindent megtett volna személyes tönkretételére.
A Vico terjeszkedése 1994 nyarától kezd túlnőni a hazai sajtó világán. Kellett a föld is, főleg, ha természetvédelmi terület. Budakeszi határában, Telkiben egy háromhek
origo.hu
A hely, ahová a napfény nem csak ablakon át érkezik
