A honi gépjárműpiacon a tavalyi év nem várt fordulatot hozott: az értékesített autók számának addig viharos növekedése megállt (miközben – az Európai Autógyártók Szövetsége által közzétett adatok szerint – kontinensszerte szaporodtak az eladások). Az áruforgalmi dugó annál meglepőbb, ha hozzávesszük: csökkentek az árak, és tavalyelőtt rekordot döntött az eladott új autók száma. Míg 2003-ban 208 441, tavaly csak 207 526 személyautó kelt el. Gazdasági elemzések szerint e visszaesésnek a fogyasztási adó helyére lépett regisztrációs adó, az életszínvonal csökkenése, de leginkább a kamatok emelkedése az oka. A vásárlók kétharmada ugyanis részletre vette gépkocsiját.
Csökkentek a reálbérek, de nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Egyre több hirdetés ösztönöz arra, hogy akkor is vásároljunk, ha nincs pénzünk. Az ezzel járó anyagi terheket az úgynevezett thm jelzi, a százalékban megadott teljes hiteldíjmutató, ami nemcsak a kamatokat, de a kezelési költséget is magában foglalja. A többség azonban nem tudja, mit jelent a thm. Nem tudják például, hogy azt a vásárlás pillanatában érvényes kamatlábak szerint számolták ki, pedig a kamatok a futamidő alatt jócskán emelkedhetnek. Azt sem tudják, hogy a devizaalapú hitelek esetében a forintra való átváltás költségét, illetve a két pénznem közötti árfolyamkülönbséget nekik kell megfizetniük.
A többség – az akciók bűvöletében – mindezt nem is akarja tudni. A legtöbb ügyfél a döntés meghozatalakor a következő sorrendben mérlegeli a szempontokat: mennyire kurrens az illető árucikk, mekkora a havi törlesztőrészlet, mennyi az előre befizetendő összeg, menynyi a kezelési költség. A thm csak az ötödik a sorban.
Egy Ecostat-jelentés szerint tavaly a honi háztartások adósságállománya negyedévenként háromszázmilliárd forinttal nőtt. Ez a jövőbe vetett bizalomra utal, állapítja meg a jelentés, némiképp túllépve az adatelemző kompetenciáján. A jövőbe vetett bizalom ugyanis a politikai propaganda kedvelt szólama. Vezető gazdasági szakírók is érvelnek azzal – kormánypárti lapokban –, hogy az eladósodás a kiegyensúlyozott, szociálisan érzékeny és folytonos növekedést biztosító gazdaságpolitika biztos jele, egy olyan politikáé, amely jövőképet ad az embereknek, ugyanis ha eladósodtak a családok, bizonyára csökkent a munkanélküliség, hisz kölcsönt csak az vehet fel, akinek van munkahelye. Emelkedett az életszínvonal: minél jobban eladósodott egy család, annál valószínűbb, hogy nagy értékű fogyasztási cikkeket használ, legalábbis autója és lakása biztosan van.
Tavalyelőtt, amikor a kormány gorombán visszanyeste a lakáshitelek támogatását, lassult a jelzáloghitel-állomány növekedése, viszont a devizahitelek és fogyasztási hitelek drasztikusan emelkedni kezdtek. Tavaly az áruhitel a lakáshitel-állomány mértékéig növekedett; ebben közrejátszhatott az is, hogy akik nem tudtak lakást vásárolni, hitelkapacitásukat fogyasztási cikkek vagy autó vásárlására kötötték le.
A kölcsönre vásárolható áruk listáján a százezer forint körüli szórakoztatóelektronikai termékek vezetnek, főként a DVD-lejátszók, televíziók, extra tudású mobiltelefonok, számítógépek és digitális fényképezőgépek. A hitel felvételéhez csak személyi igazolványra, egy kérdőív kitöltésére, munkáltatói igazolásra és a befizetett közüzemi számlákra van szükség. A Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint a hatékonyság érdekében felgyorsított hitelügyintézés azt eredményezi, hogy sokszor a bankok sem tudják megnyugtatóan ellenőrizni a kérelmező anyagi helyzetét.
A lakásvásárlás többnyire jó befektetés, az autó vagy műszakicikk-vásárlás pedig rossz. Az átlag thm évi harminc és negyven százalék közt van; tehát ha egy 99 999 forintos MP3-as mini hifitoronyra befizetendő előleget és a törlesztőrészleteket bankszámlán helyezné el az ügyfél, türelme jutalmául egy esztendő múlva hitelfelvétel nélkül megvásárolhatná a készüléket, és a fennmaradó negyvenezerért egy átlagos minőségű koreai televíziót is vehetne hozzá. És akkor még nem számoltunk azzal, hogy a szórakoztatóelektronika kínálata évről évre olcsóbb, s olyan rohamosan fejlődik, hogy általában a törlesztőrészletek fizetése közben megjelenik a piacon egy korszerűbb és gazdaságosabb új széria.
A nagyobb értékű hitelek futamideje sokszor huszonnégy vagy harminchat hónap (az átlag futamidő egyébként másfél év), a termékek garancialevele pedig többnyire csak egy évre szól. A műszaki termékeket nem az örökkévalóság számára készítik, s a családok azzal sem számolnak, hogy az árfolyam változása miatt emelkedhetnek a törlesztőrészletek. Ha pedig az adós elveszíti az állását, vagy váratlanul megugranak a kiadásai, csődhelyzetbe kerül az a kicsiny gazdasági közösség, amelyet családnak nevezünk. Az áruhitel a kispénzűek „sportja”, ezért az eladósodás főleg az alsó középosztályt sújtja. Tavalyelőtt az egyik bank kérelmezőinek több mint fele nyolcvanezer forint alatti jövedelemmel bírt.
Ami tehát a pozitív jövőképet illeti: mikor a GKI Gazdaságkutató Rt. egy felmérés során azt firtatta, hogy milyen formában kívánják befektetni a pénzüket a magyar családok, a kérdezettek több mint fele azt válaszolta: az idén nem lesz mit befektetnie. A háztartások úgynevezett finanszírozóképessége utoljára 2002-ben javult, akkor is csupán 4,7 százalékkal. Tavaly a családok negyven százalékának határozottan romlott az anyagi helyzete, s e rétegen belül tizenkét százalék (minden huszadik magyar család) állítja, hogy kifejezetten elszegényedett. Tavaly több mint húszezer polgár volt kénytelen feladni autótulajdonosi státusát, mert a kölcsönző bank vagy a lízingcég nem fizetés miatt visszavette a gépkocsit. Ezek a tények egyfajta cifra nyomorúságról árulkodnak.
Igaz az is, hogy a jóléti államokban még nagyobb mértékben eladósodott a lakosság, ott száz százalék feletti a tartozások aránya a jövedelmekhez képest. A hitelfelvételek nagy része, akárcsak nálunk, ingatlanvásárlásra történik, de egyre több a fogyasztói és beruházási célú hitel. Az eurózónában is folytatódik az eladósodás, csökken a megtakarítási hajlandóság, ám ezekben az országokban az adósságszaldó mégis kedvezőbb, racionálisabbak a kamatlábak, a futamidők, és biztosabb a kérelmezők egzisztenciája, mint nálunk. Egy spanyol és egy magyar állampolgár jövőképe között van némi különbség.
A fogyasztói társadalom tagjai igyekszenek minél többet és minél látványosabban fogyasztani, hiszen az effajta fogyasztás maga is értéknek számít. Nyugaton monumentális gazdasági struktúra épült a hitelekre. Amerikában többnyire hitelbe járnak egyetemre a fiatalok, s mire megszerzik a diplomát, már többéves törlesztési kötelezettség van előttük.
Gulyás Emese közgazdász, szociológus, a Tudatos Vásárlók Egyesületének elnöke szerint a tartozás egyfajta fegyelmezőeszköz is, hiszen az, akinek a kölcsönök visszafizetése a célja, igyekszik meghúzni magát a munkahelyén; az eladósodott társadalmakban a dolgozó réteg nagyon szabálykövető. Az eladósodottság szoros összefüggésben van a munkakultúrával is: az Egyesült Államokban hosszabb a munkaidő, nagyobbak az elvárások, és kevesebb szabadságot vehetnek ki az emberek, mint Magyarországon. Ugyanakkor a hitelfelvevő ember előre behatárolja a lehetőségeit. Amerikában és Európában a tíz leggyakrabban felírt gyógyszer közül három antidepresszáns; ez némiképp mutatja a lakosság idegállapotát, ami összefügg a folytonos teljesítési kényszerrel.
A hitelfelvételekre épülő rendszer, akár globálisan, akár egyetlen sorsra vetítve nézzük, nagyon sérülékeny. Csak akkor működik, ha minden a tervek szerint halad. Az emberek nem számítanak háborúkra, természeti csapásokra, gazdasági válságra, súlyosabb betegség bekövetkeztére vagy arra, hogy elveszthetik a munkahelyüket. Pedig azokban az országokban, ahol generációk óta működik a hitelezési rendszer, tisztában lehetnek a kockázatokkal. Magyarországon még nem alakult ki a kölcsönfelvétel kultúrája. Mivel a hitelláz csak néhány éve tart, nincsenek látványos példák arra, hogy milyen retorziók érik az embert nemfizetés esetén, ezért nem is számolnak ezzel a veszéllyel. A bankok viszont igen, olyannyira, hogy az esetleges behajtási procedúra díját eleve bekalkulálják a hitelbe.
A szociológus szerint leértékeljük azokat következményeket, amelyek időben vagy térben távol állnak tőlünk, és egyre inkább arra figyelünk, ami a kezünk ügyében van. Erre az egyszerű pszichológiai tényre építenek a reklámok, amelyek szinte az arcunk elé tolják az áhított árucikket, de a kockázatokról csak apró betűs, nehezen érthető szöveg tájékoztat. A hitelt kínáló intézményeket a törvények jóval tágabb mozgástérbe helyezik, mint a vásárlókat. Az egyik pénzintézet például nagyon könynyen hozzáférhető, kis összegű hitelt kínált négyszáz százalékos kamattal, s a kifogásokra azt felelte, hogy a hitel díját semmilyen törvény nem maximálja.
Nehéz racionális döntést hozni, amikor hatalmas mennyiségű, vásárlásra csábító üzenetekkel bombáznak bennünket. Gyakran elhangzik a civil aggály, hogy az árut és hitelt kínáló cégek mintegy csapdát állítanak a vásárlóknak, s erre az a szokványos ellenérv, hogy az ügyfélnek joga van nemet mondani. A kínálati oldal rendelkezésére hatalmas és professzionális marketingapparátus áll, s ezzel szemben ott a vásárló, aki könnyen manipulálható. Az idén ugyan már kötelező a thm feltüntetése, de ez csak akkor segítene a helyzeten, ha az emberek pontosan értenék, hogy az mit jelent. Egy jelenleg hatályos rendelkezés ugyan előírja, hogy fogyasztóvédelmi oktatás is történjék az iskolákban – ennek keretében a hitelfelvételekről is szerezhetnének ismereteket a fiatalok –, ám ilyen oktatás egyelőre nem létezik.
Gulyás Emese szerint az egyetlen lehetséges út az értékrendváltozás lenne. Az ökológiai elkötelezettségű szervezetek – mint a Tudatos Vásárlók Egyesülete – igyekeznek előmozdítani olyan posztmateriális értékrend elterjedését, amelynek következményeként az adóssághalmozás nem lenne követendő példa, s csak akkor vennénk fel kölcsönt, ha valóban megszorultunk. Az ilyen kezdeményezések azonban csak lassú és lokális változásokat érhetnek el, arra nem képesek, hogy kigyógyítsák a társadalmat az akcióhajhász szemléletből, a fogyasztás delíriumából. A társadalmi szinten mérhető változáshoz politikai akaratra is szükség lenne.
origo.hu
A Szlovák Közegészségügyi Hivatal továbbra is zárva tartja a párkányi strandot, a helyiek fellázadtak
