A Forma–1-es idény utolsó európai futamán a négyszeres világbajnoki címvédő Max Verstappen (Red Bull) a pole-pozícióból indulva magabiztos győzelmet aratott a két McLaren előtt. A monzai Olasz Nagydíj a büntetésektől is hangos volt: a verseny elején Esteban Ocon (Haas) Lance Stroll (Aston Martin) meglökéséért öt, Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) az Alexander Albon (Williams) elleni szabálytalanságáért szintén öt, míg Oliver Bearman (Haas) a Carlos Sainzcal (Williams) szembeni baleset okozásáért tíz másodperces időbüntetést kapott. Antonelli és Bearman mindezt nem töltötte le a bokszutcában, így a futam után adták hozzá az időeredményeikhez – a Mercedes hazai pilótája ezért a nyolcadikról a kilencedik helyre csúszott vissza a célba érés pillanatához képest, azaz Gabriel Bortoleto (Sauber) végül megelőzte őt.

Oliver Bearman két büntetőpontja az Olasz Nagydíj után
A futamot követően az FIA a két Aston Martint is vizsgálta, de Strollhoz hasonlóan Fernando Alonso is megúszta figyelmeztetéssel azt, hogy a versenyigazgató utasításait figyelmen kívül hagyta az Olasz Nagydíjon. A szövetség arról is döntött, hogy ki hány büntetőpontot kap: Ocon és Antonelli egy-egy, míg Bearman súlyosnak számító két egységgel gyarapította a pontjai számát.
Ha egy Forma–1-es pilóta egy éven belül összegyűjt 12 büntetőpontot, akkor egy futamról eltiltják – ilyen eddig csak egyszer fordult elő a jelenlegi rendszerben, még Kevin Magnussennel (Haas) a tavalyi Azeri Nagydíjra vonatkozóan.
Jelen állás szerint elképzelhető, hogy a következő eltiltott versenyző is Haas-pilóta lesz, a Monzában 12. helyezett Bearman ugyanis az újabb büntetésével együtt már tíz büntetőponttal áll, ezzel megelőzte a lista élén eddig álló Verstappent (9).
A britek újonc autóversenyzőjének ráadásul ebből az első két pontja csak november elején évül el, így a következő két hónapban különösképpen kell vigyáznia, hogy szabályos legyen, különben eltiltás vár rá. Bearmanen és Verstappenen kívül senki nincs közvetlen veszélyben ebből a szempontból, mindenki más legfeljebb hat büntetőpontot gyűjtött az elmúlt tizenkét hónapban.