Lassan fél éve, hogy az észak-oszétiai Beszlan városának 1. számú iskoláját Csecsenföld függetlenségét követelő fegyveresek elfoglalták, és 1200 túszt ejtettek. Az 52 órás dráma vérfürdőbe torkollott, 330 túsz, köztük 172 gyerek életét követelve. A moszkvai klinikákon, szanatóriumokban még mindig több tucat sérült iskolást ápolnak, akik közül húsznak az állapota továbbra is súlyos. A brutális akciót túlélt többi gyerek már megkezdte a tanulást. Sokakban lassan oldódik az átélt sokk, félnek kimozdulni otthonról, s a tanítók házhoz mennek hozzájuk. A helyzet különösen feszültté vált a közelmúltban, amikor az áldozatok hozzátartozói a köztársaságon átvezető főút lezárásával tiltakoztak, és az északoszét elnök, Alekszandr Dzaszohov lemondását követelik a vizsgálatok elhúzódása miatt.
Beszlanban alig van olyan család, amelyet ne érintett volna a túszdráma. A düh és elkeseredés sokszor minden ok nélkül ömlik rá arra is, aki nem tehet a történtekről. Ilyen Ligyija Calijeva, a beszlani 1. számú iskola 72 éves igazgatója, aki a napokban adta be lemondását. Nincs már iskolája, kollégáinak egy része nem kapott állást, a fájdalomtól megvadult néhány szülő őt teszi felelőssé gyermeke elvesztéséért. Az idős pedagógus nem bírta tovább ezt az igazságtalanságot. Mások miszticizmusba menekülnek. A városban egymás után jelentek meg a pénzért az elvesztett gyermek feltámasztását ígérő szekták. S hogy mennyit kereshetnek mások szerencsétlenségén, azt egy adat mutatja: az áldozatok hozzátartozói közül nem egy a szektáknak adta tovább az államtól kapott segély egészét.
Tovább borzolja a kedélyeket, hogy az áldozatok hozzátartozói úgy érzik, a helyi hatalom magukra hagyta őket. Alekszandr Dzaszohovot már azokban a drámai szeptemberi napokban felelősnek tartotta a történtekért Beszlan lakossága, s az oszétok az idő múlásával sem bocsátottak meg elnöküknek. A helyi hatóságok nem álltak a helyzet magaslatán. Visszatetsző, hogy a terroristákkal szemben látványosan tehetetlen rendőrök most nagyon határozottan lépnek fel az elkeseredett gyászolókkal szemben. A Rosztov–Baku főutat lezáró tiltakozókkal kétszáz rendfenntartó nézett farkasszemet, és további kétszázhúsz készültségben várt az esetleges bevetésre. Mindez eleve feldühítette a januári hidegben fagyoskodókat, s további olajat öntött a tűzre a köztársaság elnöke azzal, hogy flegmán politikai erőket keresett a tiltakozók mögött. A túszdrámában a feleségét elveszített Alan Adirhajev társai nevében frappánsan válaszolt Dzaszohovnak, amikor a sajtóban azt üzente az elnöknek, nézzen ki a beszlani temetőbe. S akkor majd meglátja, hogy a „tiltakozók mögött nem állnak, hanem fekszenek”. Dzaszohov azonban még a januári gyásznapon sem látogatott el Beszlanba, sőt egy szál gyertyát sem küldött.
Tovább gerjesztik az indulatokat az olyan felháborító esetek, mint Vologya Tomajevé. Az orosz sajtó beszámolói szerint ez a férfi szinte eszét vesztve járkált föl és alá a tüntetők között. Nemrég temette el lányát, Madinát, aki anyjával együtt halt meg a tornaterem poklában. Vologya egész ősszel panaszkodott a szomszédoknak, hogy Madina állandóan megjelenik neki: gyerekének nincs nyugta, mert hajléktalan. S valóban, a kislány ez idő alatt temetetlenül feküdt egy rosztovi halottasházban. Helyette ugyanis az apa Gumecevék lányát, Azát temette el. Az ő szülei szintén önkívületben keresték gyermeküket, végigjárták azokat a családokat, amelyek hasonló korú lányt veszítettek el. Így találtak rá Vlagyimir Tomajevre is, aki készségesen adott vért a DNS-vizsgálathoz. Így derült fény a cserére.
Az eset nem egyedi. A felháborodott hozzátartozók szerint ezért is Dzaszohov a felelős. Mint mondják, a baj az ő házában történt meg, az ő köztársaságában. S ha már az ártatlan gyermekeket nem volt képes megvédeni, legalább most rendet teremthetne, arról nem is beszélve, hogy tisztességgel temessék el őket. Vlagyimir Kiszijevnek ez utóbbi sem adatott meg. Máig nem találta meg unokáját. A halottasházban már csak egy tetem maradt, a nagypapa azonban biztos benne, hogy az nem az ő kis unokája, hiszen magasabb is, és a lábméret sem egyezik. A hatóságok ennek ellenére megpróbálták rátukmálni a tetemet, mondván: nem mindegy, kit temet el? Ez volt az utolsó csepp a pohárban, az elkeseredett beszlani gyászolók ekkor döntöttek úgy, hogy tüntetni fognak. Máig ott állnának a fagyban, lezárva a kaukázusi főutat, ha az észak-kaukázusi körzet elnöki megbízottja, Dmitrij Kozak nem beszéli rá őket a tiltakozás felfüggesztésére. Putyin egyik legközelebbi bizalmasa ugyanis egyike azon keveseknek, akikben még bíznak a térségbeliek.
Pedig abban, hogy ilyen vontatottan halad a beszlani tragédia körülményeinek vizsgálata, a központi hatalom felelőssége is tetten érhető. Moszkva a saját jól felfogott érdekében is valamivel mélyebbre ásna, mint a helyi hatóságok, akik nem bánnák, ha a 32 terrorista tetemére ömlene csupán az elkeseredett beszlaniak haragja, s nem keresnének további felelősöket. Saját árnyékukat azonban a föderális hivatalnokok sem tudják átlépni, bár a duma vizsgálóbizottságának elnöke meglepő módon felfedte, hogy magas rangú orosz tisztek is összejátszottak a túszejtőkkel. Neveket nem említett, de nem zárta ki, hogy nemsokára alezredesnél magasabb rangú tiszteket is letartóztatnak. Mint mondta, két személy aktáit már átadták a nyomozó hatóságoknak. Alekszandr Torsin azonban alighanem darázsfészekbe nyúlt, mert a védelmi minisztérium cáfolatát követően azonnal helyreigazította nyilatkozatát, hangsúlyozva, hogy kizárólag hanyagságra, szolgálati mulasztásra utalt, amikor egyes tisztek felelősségéről beszélt a túszdráma ügyében. Nem csoda, hogy a Torsinék működését korábban érezhető szimpátiával kísérő beszlaniak sem bíznak többé a bűnösök teljes listájának megismerésében. Szerintük erre legfeljebb 50 év múlva kerülhet sor.
A felelősök kézre kerítése tekintetében egyelőre valóban meglehetősen sovány az eredmény. A túszokról és a mögöttük álló erőkről sokat és sokfélét hallottunk, hiszen erről szívesen beszél Moszkva. A tragédia okai azonban mélyebbre nyúlnak, hiszen normális körülmények között a terroristák el sem juthattak volna Beszlanig. Erről azonban alig esik szó, pedig a vizsgálat a vége felé jár, s márciusban az ügyészség a tervek szerint átadja az ügyet a bíróságnak. Néhány helyi rendőri vezetőt elővesznek ugyan, mert nem akadályozták meg a terroristák bejutását az iskolába, és odaengedték a felfegyverzett helyi lakosokat, amikor megkezdődött az ostrom. A helyiek szerint a kerületi őrsparancsnok felelhet az egész tragédiáért, és az oszétiai biztonsági szolgálatok, valamint a belügyminiszter bíróság elé állítását követelik. Őket rögtön a történtek után leváltották, de több nem történt. Kazbek Dzantijev az egyik, egy Moszkva melletti katonai körzet parancsnoka, de Valerij Andrejevnek is jól megy sora. Egyébként eddig két leleplezett helyszíni segítőt vettek őrizetbe, és három ellen elfogatási parancsot adtak ki. Így tehát aligha meglepő, hogy Beszlan titkait továbbra is homály fedi.
Amint az ilyenkor lenni szokott, ha az illetékesek hallgatnak, utánajár a dolgoknak a sajtó. A CBS filmet készített, amelyben a történtek mozaikkockáit próbálta összerakni, a Spiegel újságírói pedig az eset hátterét, az iskolafoglalás önmagán túlmutató előtörténetét igyekeztek feltárni. Ezek a részletek sok mindent elárulnak arról, miért a terrorizmus melegágya a Kaukázus északi oldala, s miben kell javulniuk az orosz hatóságoknak, hogy az eddiginél nagyobb eredménnyel léphessenek fel a térségen ma már túlmutató, Európa nyugati részeit is érintő veszéllyel szemben.
A német újságírók arra a következtetésre jutnak, hogy a beszlani tragédia megelőzhető lett volna. A terroristák többsége ugyanis évek óta körözés alatt áll. Ennek ellenére a rendőrség nem sokat tett elfogásuk érdekében, hiszen nyugodtan mozoghattak például szülőfalujukban. Ráadásul többen rendőrkézre kerültek ugyan, ám érthetetlen okból szabadon engedték őket. Arról nem beszélve, hogy az akció előtt egy héttel több lehetőség is adódott volna a közbelépésre, amikor a csapat ingusföldi bázisán készült a bevetésre. Tavaly szeptember elsején 31 férfi és két nő AGSZ–17-es gránátvetőkkel, Sztyecskin pisztolyokkal, kézigránátokkal, valamint puskákkal és automata gépfegyverekkel felszerelkezve mégis átlépte Észak-Oszétia határát.
A terroristákat 2003 decemberétől toborozta az akcióra Samil Bászajev nevében egy Haszan gúnynévre hallgató vezető. A csapat többsége Bászajev szülőhelyének, Nozsaj-Jürtnek a környékéről verődött össze, és már nagyrészt ismerték egymást. Az iskolafoglalás előtt Ingusföldön gyülekeztek, Pszedah falutól nem messze készülődtek augusztus 20-ától. Német szemmel az is meglepő volt, hogy az akcióhoz használt egyik GAZ–66 típusú kisteherautót augusztus utolsó napjaiban lopta Musza Csecojev, aki egyébként 1988-ban emberrablásért ült börtönben, ám szabadulása után nem sokkal ismét körözték terrorizmus vádjával, július 23-án pedig Szagopsiban lévő házánál keveredett tűzharcba a rendőrökkel.
A nyár folyamán egyéb jelei is voltak az aktivizálódásnak: Malgobekben tűzharcban megölték a helyi főkapitány-helyettest, innen nem messze pedig a június végi nazranyi akcióban zsákmányolt fegyverekre bukkantak. S ami a feltűnő, ezek az események a csapat bázisául szolgáló erdei sátortábor tíz kilométeres körzetében történtek. Az is szemet szúrhatott volna a titkosszolgálatoknak, hogy Bászajev augusztus 27-én e-mailt küldött szét, amelyben azzal fenyegetett, hogy „fel fogjuk robbantani a házaitokat, hajóitokat, repülőiteket, s istentelen városaitok utcáin gyilkolunk le benneteket”. A belügy – akárcsak a Dubrovka színház elfoglalása előtt – mindenkit előre figyelmeztetett. Moszkvából augusztus 18-án értesítették az illetékes járási rendőrkapitányságokat, hogy operatív információk szerint csecsen harcosok az 1995-ös bugyonnovszkihoz hasonló akcióra készülnek Észak-Oszétiában. Nem lehet azt mondani, hogy mindezt a helyi hatóságok figyelmen kívül hagyták volna, hiszen szeptember 1-jén a biztonságiak készültségben voltak, megerősítették a hivatalok, a pályaudvarok, a kórházak és a főutak ellenőrzését, s minden iskola előtt két-három rendőrnek kellett volna posztolnia. Mindebből azonban szinte semmi sem látszott, illetve a helyi szervek ennyire voltak képesek.
Az sem érthető, miért nem voltak már régen rács mögött az akció végrehajtói, bűnlistájuk alapján ugyanis bőven rászolgáltak volna a büntetésre. Itt van például a túszok elbeszélései alapján legkegyetlenebb Vlagyimir Hodov, aki a börtönből nyolc év után hazatérve felvette az iszlám hitet korábban áttért bátyja, Borisz hatására. Borisz 2003 elején szabadult, s rögtön el is kapták fegyverrel és kábítószerrel való visszaélés miatt Ingusföldön – szintén a már említett tábor körzetében –, ám elengedték. Csakhogy elrabolta a szomszéd lányt, akinek testvérei ezért szabályosan kivégezték. Az évek óta körözés alatt álló Vlagyimir feltűnt a temetésen, és szabadon járkált szülőfalujában. Boriszt Elhotovo volt imámja, a kétes hírű Hadzsi Ali siratta el, akinél nem sokkal korábban tartottak házkutatást fegyvereket keresve. Ennek ellenére hetekig bújtatta az alagsorban Hodovot, akivel egy év múlva, tavaly augusztus elején látták együtt, szintén az erdei bázis melletti egyik faluban, ahol egy kereskedőtől ötezer dollárt kértek. A túszejtők egyik vezetője ekkor eltűnt, hogy aztán Beszlanban bukkanjon fel ismét. Érthetetlen azonban, hogy 2004 tavaszán és nyarán miként sétálgathatott szabadon a szülőfalujában. Annak ellenére, hogy februárban Vlagyikavkazban részt vett a katonai–jogi tanszék felrobbantásában, amelynek következtében heten meghaltak, tízen pedig megsebesültek.
Nem kevésbé volt ismert a hatóságok előtt az egység vezetője, az „Ezredes” névre hallgató Ruszlan Hucsbarov, akit 1998 óta köröztek két személy meggyilkolásáért. A bűnlista azonban gyorsan gyarapodott, hiszen 2000-ben Galaskinál részt vett egy orosz konvoj elleni támadásban, ahol tizennyolcan haltak meg. Három évvel később Nazranyban felrobbantotta a Szövetségi Biztonsági Szolgálat helyi épületét, majd ugyanitt feltűnt a 2004. júniusi akcióban is, amikor rengeteg fegyvert zsákmányoltak egy rendőrőrsről. A biztonságiak kereshették, mert a beszlani iskolafoglalás előtt pár héttel a különleges egységek Hucsbarov apjának lakhelye közelében rátörtek a hétgyermekes parasztemberre, Beszlan Arabhajevre, akit a rajtaütéskör lelőttek. Mint utólag kiderül, néhány háznyit tévedtek.
A kérdések sorát folytathatnánk azzal, hogy a beszlani események előtt néhány nappal miért engedték ki a domogyedovói repülőtéri őrsről azt a két gyanúsan viselkedő, később két gépet a levegőben felrobbantó csecsen nőt. S e nők hogyan tudtak jegyet szerezni pult alatt? Kérdezhetnénk azt is, miként sétálhattak ki néhány nap után az észak-kaukázusi rendőrőrsökről fütyörészve az oda egyszer már bekerült hétpróbás bűnözők? Az egyik ismert orosz szakértő, Andrej Szoldatov egy néhány évvel ezelőtti esetre emlékeztet. Eszerint 1996-ban Dagesztánban letartóztatták az Al-Kaida már akkor nemzetközi körözés alatt álló vezetőjét, az egyiptomi Ajman al-Zavahirit, majd néhány hónap múlva elengedték. Szoldatov felteszi a kérdést: ugye senki nem gondolja, hogy az orosz titkosszolgálatok az Al-Kaidához fűződő kapcsolatokkal lennének vádolhatók? Marad hát a szomorú tény megállapítása, hogy Oroszországban – s fokozottan annak déli területein – ilyen hatékonysággal működik a rendszer. Ella Panfilova, az oroszországi emberi jogok biztosa az orosz hadsereg és a biztonsági szervek siralmas állapotának, gyenge teljesítményének fő okaként a korrupció rothasztó szerepét említi. Csecsenföld kapcsán pedig utal arra, hogy a több mint tíz éve folyó háború túl sokak számára jövedelmező üzlet. Szétforgácsolt csecsen banditacsoportok, orosz katonák, úgynevezett csecsen harcosok forrnak szoros barátságba a közös üzlet alapján, s amíg a biznisz mindenkinek kedvezőbb, mint a normális, békés üzlet, addig sajnos ilyen marad a helyzet. S ha ez így van, akkor tényleg indokolt a putyini rendcsinálás, feltéve, ha az állam hatékonyabb működésének irányába hat.
zápor
Ilyen lesz az egész nyár? Újra viharok csapnak le Magyarországra
