Kuncze Gábor a közelmúltban még azon az állásponton volt, hogy ameddig az MSZP nem nevezi meg hivatalosan államfőjelöltjét, nem nyilatkozik a sajtóban felmerült személyek alkalmasságáról. Ehhez képest tegnap a Nap-keltében Szili Katalin kivételével – házelnök esetében továbbra is áll korábbi vállalása – több potenciális köztársaságielnök-jelöltről is elmondta véleményét. Az SZDSZ elnöke Sólyom Lászlót olyan személynek tartja, aki távol van a pártoktól, és „ebből a szempontból megfelel”. Az Alkotmánybíróság első elnökét egy civil szervezet kezdeményezésére világnézeti hovatartozástól függetlenül számos közéleti személyiség a politikai döntéshozók figyelmébe ajánlotta, mint aki alkalmas lenne a nemzet egységét államfőként képviselni. A jogászprofesszort az ellenzéki pártok is támogatják, a Fidesz kilátásba helyezte azt is, hogy képviselői hivatalosan is jelölni fogják Sólyom Lászlót.
Mindezt figyelembe véve Kuncze kijelentését többen az MSZP-nek szánt üzenetként értékelték. Amennyiben ugyanis a szabad demokraták felsorakoznának Sólyom mögé, az alkotmányjogászt az MSZP ellenében is államfővé választhatnák. Szocialista forrásaink szerint ez egyet jelentene a koalíció szétesésével, és ezért is veszélyes felvetésnek tartják Kuncze nyilatkozatát.
A koalíciós partnerek között a legmagasabb szinten zajlanak a háttéregyeztetések, ennek menetéről látszólag ártalmatlannak tűnő, ám sokak véleménye szerint tudatosan előkészített, politikusi nyilatkozatok alapján szerezhet információkat a közvélemény. Kuncze „kiszólása” mellett Molnár Gyula budapesti MSZP-elnök Demszky Gábort bíráló megjegyzése, valamint Horn Gyula önfelajánlkozása is a pártok pozicionálását szolgálja. Többen úgy vélik, hogy az exminiszterelnök jelentkezése is Szili Katalin esélyeit növeli, aki Horn alternatívájaként hitelesebben tudja képviselni független státusát.
Az MSZP-ben lényegében eldőlt, hogy Szili Katalint támogatják: a házelnököt a párt tagozatai, platformjai és a megyék jelentős része is államfőjelöltnek javasolja. Nem mellékes az sem, hogy a házelnök a párton belül igen erős baranyai lobbi tagja, ebbe az érdekszövetségbe sorolják többek között Puch László pártpénztárnokot, Toller László pécsi polgármestert, Lamperth Mónika belügyminisztert és Kiss Péter kancelláriaminisztert is.
Izrael-ellenes tüntetésen vett részt Greta Thunberg
