Az európai, s vele együtt a magyar oktatási rendszer alapvető változások előtt áll. Az újítások része az Europass is, ám míg Brüsszelben számos, mindannyiunk sorsát érintő döntés születik, sokakhoz a legalapvetőbb információk sem jutnak el. Miben nyújt majd többet az új rendszer az eddiginél, s miért éri meg változtatni?
– Fontos, hogy mindenki tudja, az Europass egy kialakuló nagy rendszer része, aminek a legfőbb célja, hogy a jövő Európáját sokkal nyitottabbá tegye a mostaninál. Lehetetlen figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a képesítés és a verseny egyre fontosabbá válik a munkavállalás során, ahhoz pedig, hogy Európát mégis barátságossá tegyük lakói számára, jó eszköz az Europass. Jelenleg nem kevés problémával kell még számolnunk, melyek közül talán a leglátványosabb a munkaerőpiac mozgékonyságában megfigyelhető számos akadály. Az Europass alapvető átláthatóságot teremt majd az oktatás és a munkavállalás területén, hiszen összegzi, ki milyen tudással és tapasztalattal próbál sikereket elérni. Vagyis a rendszer megalkotása fontos lépés a minőség biztosítása, valamint a valós eredmények és teljesítmények elismerése felé.
– Nem tart attól, hogy idővel túlságosan nagy szakadék hasad a jól képzett, sikeres és az alacsonyabb iskolázottságú, lecsúszó társadalmi rétegek között?
– Az Europass egy út abban az irányban, hogy összefoglaljuk az oktatás, képzés és tudás legfőbb építőelemeit. Az új szisztéma ugyanis sokkal láthatóbbá és használhatóbbá teszi a valódi értékeket. Tény ugyanakkor, hogy a társadalom erősebb és gyengébb rétegei között hatalmas szakadék húzódik, s ez valóban nagyban befolyásolja mind az oktatásban, mind a munkaerőpiacon nyíló lehetőségeket. Az Európai Unió többek között a gazdaság bevonásával kíván segíteni ezek leküzdésében, ugyanakkor nem hagyhatja figyelmen kívül azt sem, hogy több téren is hatalmas rivalizálás folyik Európa, Amerika, Japán, Kína, Korea és India között. Mind nemzeti, mind uniós szinten kontinensünk csak akkor maradhat versenyben, ha érdemi lépéseket tesz a szociális kohézió irányában. A különbségeket azonban nem tudjuk csökkenteni, ha nem fordítunk kellő figyelmet az oktatásra, hiszen a megfelelő képzettség mindinkább feltétele lesz a jobb elhelyezkedésnek.
– Számos vita és félelem forrása lett az utóbbi időkben az úgynevezett bolognai folyamat, amely alapjaiban rendezné át az európai felsőoktatást. Nem féltik az eddigi jól bevált rendszer eredményeit?
– A terv valóban sok kérdést vetett fel, ha azonban együtt akarunk működni, Brüsszelnek meg kell alkotnia annak a rendszernek a kereteit, amelyben az állampolgárok körülbelül azonos szinten szerezhetik meg vagy mélyíthetik el tudásukat, képességeiket. Az együttműködésben ráadásul negyven ország vesz részt, tehát a program az unió határain is túlnyúlik. Ezek az államok mind megértették, mennyire fontos, hogy egyre több kérdésre találjuk meg együtt a választ. Így aztán nincs is ma már senki Európában, aki megkérdőjelezné például annak a jelentőségét, hogy a képesítéseit ezentúl bárki, bárhol elismertetheti. A múlt év decemberi EU-csúcson megerősítettük, hogy a folyamatot minden országnak egymással párhuzamosan kell véghezvinnie, s egyben megértetnie az emberekkel olyan fogalmak fontosságát, mint például a valódi gyakorlati tudás vagy az élethoszszig tartó tanulás. Érdekes adat, hogy az elmúlt öt esztendőben létrejött új munkahelyek hatvan százaléka magas képzettséget igényelt. Ez a szám a következő években még nőni fog, úgyhogy kár lenne tagadni: az alacsonyabb végzettségű munkavállalók bizony sok nehézség elé néznek.
– Félő, hogy számos egyetem és egyéb intézmény sem lesz képes felkészülni a változásokra…
– Az egyetemek figyelemmel kísérik az eseményeket, s a vezetőikkel történt találkozóim során úgy tapasztaltam, kellő információval rendelkeznek a változásokról. Többségük ráadásul így is a nemzetközi elismertségért küzd, valamint azért, hogy jó partneri kapcsolatokat építhessen ki külföldön is. Ez azonban kétségtelenül azzal jár, hogy emelniük kell az oktatás színvonalát.
– Ha az intézmények minden akadályt le is küzdenek, érhet-e valaha ugyanannyit a nemzetközi munkaerőpiacon például egy magyar és egy brit diploma?
– Ehhez legelőször azt kell még megvizsgálnunk, milyen tartalommal, értékkel is bírnak az egyes országok egyetemei által kiadott diplomák, s ezen eredmények alapján kell továbbépítenünk a hálózatot. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az egyes nemzetek oktatási struktúráját teljesen egyformává akarnánk tenni, ám a rendszert csak akkor nevezhetjük majd használhatónak és nyitottnak, ha az intézmények szolgáltatásai mindenki számára összehasonlíthatóvá válnak.
– Mindeddig csak az európai együttműködésről beszéltünk, ám épp ilyen érdekes, hogy milyen lépéseket kívánnak tenni az anyanyelv védelmében. Sokan ugyanis, például a határon túli magyarok gyakran ma sem tanulhatnak a saját nyelvükön.
– A nyelv nemcsak a kommunikáció legfőbb eszköze, hanem meghatározza többek között használója identitását, kulturális hátterét. Az unió fokozatos bővítésével újabb és újabb nyelvekkel gazdagodott a közösség, melyek mindegyike hivatalos nyelvvé is lett egyben. Nem is lehet ez másként, hiszen ha nem fogadnánk el mindegyiket önálló értékként, akkor Bábel tornyát építenénk fel újra. Az idegen nyelvek ismerete azonban elengedhetetlen, éppen ezért azt támogatjuk, hogy a gyerekek már az iskola első éveitől kezdve tanulják azokat, lehetőleg többet is. S közben persze az anyanyelvét sem szorítja senki háttérbe. Úgy vélem, ahhoz, hogy ez mindenhol megvalósítható legyen, az iskoláknak kellene szorosabb együttműködésre törekedniük. Az anyanyelvhasználat szerepe különös jelentőséget kap például a magyar–szlovák vagy a lengyel– német viszonyban, s az a szerencsés, ha az egy térségben élők nem kényszerülnek harmadik nyelv megtanulására ahhoz, hogy szót értsenek egymással. Nem csak európai kérdés persze ez, az UNESCO-ban például százhatvan ország kulturális különbségeiről kezdődött tárgyalás a minap. Mindenekelőtt azonban minden kisebb nemzetnek magának kell megtalálnia a helyét ebben a nagy családban. Amire nagyon fontos célként kell tekintsünk, az az, hogy a jövő Európájában akár otthon, akár az uniós hivatalokban mindenki a saját nyelvén intézhesse ügyeit, s anyanyelvén kiállított dokumentumokra tehessen szert. Mindez azonban nem működik anélkül, hogy megértenénk: az emberek, illetve a nemzetek közötti különbségeket és sajátosságokat meg kell védenünk, hiszen mindegyikük pótolhatatlan érték Európa összes lakója számára.
Csapdában a magyar diákok
Beosztott szerep vár a mai egyetemistákra
Gy. Zs.
Oktatásról lévén szó, Bolognáról sokaknak ma már nem is a hagyományos értelemben vett egyetemi képzés megszületésének, a tudás önálló életre kelésének helyszíne, hanem egy sok lehetőséget, ám emellett számos buktatót is magában rejtő új felsőoktatási terv jut először az eszébe. 1999 júniusában ugyanis az olasz városban írták alá azt a szerződést, amely az európai felsőoktatás integrációja révén a képzés versenyképességének javítását célozta meg, ám ehhez szinte megrengette az „egyetemi lét” eddigi alapjait.
Az Európai Unió jelenét – a bővítés mellett – talán leginkább befolyásoló lisszaboni stratégia az ezredfordulón azt irányozta elő, hogy az öreg kontinens 2010-re a világ legerősebb, legdinamikusabb gazdasága legyen. Ma már tudjuk, a terv semmiképpen sem megvalósítható, ám az elemzők szerint bizonyos elemei jól hasznosíthatók. Ezen újító elképzelések sorába illeszkedik az európai felsőoktatás struktúraváltása, melynek alapgondolata szerint Európa nemcsak az euró, a bankok és a gazdaság Európája, hanem a tudás Európája is. Ehhez azonban ki kell terjeszteni a tanítás és tanulás európai kereteit, lehetővé téve a mobilitást és az egyetemek szorosabb együttműködését úgy, hogy közben elkerüljék a nemzeti sokszínűség, a kulturális és nyelvi sajátosságok uniformizálását.
A szakszövegek mögött keresendő legfőbb cél azonban nem lehet más, mint a tudás és a tanulás megszerettetése a diákokkal – szögezte le megkeresésünkre Kopp Erika. A Károli Gáspár Református Egyetem neveléstudományi tanszékének adjunktusa szerint jelenleg a lexikális és a gyakorlati tudást hirdető elméletek harcának lehetünk tanúi, melyből várhatóan utóbbi kerül ki győztesen. A magyar diákok egy jelentős része azonban abba a sajátos csapdahelyzetbe került, hogy az iskolában összeszedett általános műveltsége is szegényes, de a praxis terén sem veszi fel a versenyt nyugati társaival. Évtizedekkel ezelőtt, amikor még a gimnázium is elitképzést jelentett, az egyetem pedig tényleg csak egy rendkívül szűk réteg számára volt elérhető, a magyarok teljesítménye (legalábbis az elméleti tudást illetően) az élvonalba tartozott. Mindez ma már csak egy álom, noha az utóbbi időkben gyakran hallani arról is, hogy az amerikaiakhoz hasonlóan már a német gyerekek sem tudják megmutatni a térképen, hol is található a város, ahol élnek. Csakhogy míg a nyugati országok fiataljai legalább rájönnek, hogy az atlasz végén feltüntetett koordináták alapján megtalálhatják, amit keresnek, addig a magyarok az oktatás lezüllése miatt gyakorlatilag elvesznek az adatok között.
A bolognai folyamat létrehozói egyértelműen a gyakorlati tudás oldalán állnak, hiszen a terv értelmében négy helyett a felsőfokú képzés első három évében kell majd átfogó képet kapniuk a diákoknak. Magyarországon, s a kontinens országainak egy jelentős részében a főiskolák és egyetemek mindeddig egymástól függetlenül, duális rendszerben működtek. Az egyetemre járók általában egy általános műveltséget szélesítő, alapozó oktatásban, majd pedig a szakértelem elmélyítését célzó képzésben vettek részt. A főiskolákon ezzel szemben általában három, három és fél év alatt szerezhettek a hallgatók gyakorlatorientált tudást. Az új struktúra szerint a felsőoktatásban eltöltött 3 év után a diákok kvalifikációval lépnek majd ki a felsőoktatási intézményből, egyetemi oklevelet két további év eltöltésével, a doktori fokozatot pedig – a jelenlegi rendszerhez hasonlóan – még háromesztendőnyi munkával szerezhetik meg. A bolognai folyamat lényege mindezen túl nemzetközi összehangolhatóságában rejlik, hiszen az új diplomák Európa-szerte könnyebben elismertethetők lesznek – a rendszer átalakítása mégis számos egyetemen és főiskolán gerjesztett félelmeket.
Sokan tartanak ugyanis attól, hogy az első három év nem nyújt majd a munkaadók által is elismert képzést, az egyetemi fokozathoz szükséges további két évet azonban nem mindenki, csak a legszorgalmasabbak végezhetik majd el. Többek között anyagi okokból azonban sokan már az egyetem mellett is munkát vállalnak, s az ő teljesítményük így érthetően csökken. Vagyis ha az új szisztéma életbe lép, aligha lesz elmondható, hogy aki egyszer sikeres felvételit tett, azt már „a Jóisten sem menti meg az egyetemi diplomától”. Arról nem is beszélve, hogy a piac telítettsége miatt a jogi karokról kilépő fiatalok gyakran már most sem tudnak szakmájukban elhelyezkedni, nem nehéz hát kitalálni, mi lesz a sorsa annak, aki három év után távozni kényszerül a karról. A bölcsészekre is komoly kihívások várnak, hiszen például a magyar vagy a történelem szakon a filoszok eddig négy év alatt értek a tananyag végére, az ötödik év pedig a gyakorlatokról és az államvizsgáról szólt, ezután azonban három esztendő alatt kell majd elsajátítaniuk a teljes anyagot.
Kopp Erika szerint a legnagyobb feszültségeket mégis az szüli majd, hogy a felsőfokú végzettséget igénylő vezető, jól fizető pozíciók telítődtek a rendszerváltozás idején diplomázott „harmincasokkal, negyvenesekkel”. Őket még legalább húsz esztendő választja el a nyugdíjas évektől, újabb, hasonló minőségű álláslehetőségek azonban alig nyílnak. A mai egyetemisták tehát jórészt legföljebb a már „bebetonozott” vezető réteg beosztottjai lehetnek, s néhány szerencséstől eltekintve esélyük sincs az áttörésre. Vagyis az a diplomás, aki tizenöt éve még cégvezető lehetett volna, ma örülhet, ha legalább a titkárnői széket elfoglalhatja.
*****
Az önéletrajz forradalma. Az Europass egy új, s egyedülálló keretrendszer, amely azért készült, hogy megkönnyítse az állampolgárok számára a munkavállalást és a mobilitást egész Európában. Mint a luxemburgi EU-elnökség és az Európai Bizottság által közösen kiadott ismertetőanyag fogalmaz, az Europassnak köszönhetően a szakértelem, a tapasztalat és a képességek minden korosztályban sokkal átláthatóbbá és érthetőbbé válnak a munkaadók számára, határoktól függetlenül. A keretrendszer öt „átláthatósági” dokumentumot foglal magában, melyek célja egyaránt az, hogy az emberek be tudják mutatni szakértelmüket, s azt, hogy végzettségükre európai szinten tettek szert. A rendszer gerincét az Europass CV jelenti, amely a hagyományos európai önéletrajz-formátum továbbfejlesztett változata. A további négy dokumentum ezt támasztja alá a szakértelmet és végzettséget bemutató egységek részletezésével. A tervek szerint nemsokára az összes tagországban megnyílnak az illetékes Europass-irodák. A rövidesen sokak számára nélkülözhetetlenné váló keretrendszerről addig is bővebb információk szerezhetők az europass. cedefop.eu.int weboldalon. (MN)
