Mit csinált, mielõtt televíziós lett?
Hogy a legelején kezdjem, ötéves voltam, amikor egy anyák napi rendezvényen való fellépés után elhatároztam, a jövõben csakis a színpadon vagy kamerák elõtt fogok élni.
Általában így kezdõdik…
Most, harmincéves koromra kezd valóra válni az álmom. Pécsett, a szülõvárosomban, nagyon sok dologgal foglalkoztam. Színész voltam a Pécsi Nemzeti Színházban, dolgoztam manökenként, táncolni tanultam. A táncot olyannyira megszerettem, hogy nyitottam egy tánciskolát, majd alapítottam egy egyesületet, ahol modelleket és táncosokat képeztem. Aztán a fõiskolán – testnevelõ tanárnak tanultam – szólt az egyik tanárom, hogy a táncmûvészeti fõiskola modern táncpedagógusi képzést indít Pécsett. Átjelentkeztem, és ha minden igaz, idén diplomázom.
Mi tartozik a modern tánc kategóriájába?
Egyebek között: a hiphop, a funky, az electricboogie. A tanítványaimmal országos versenyeken vettünk részt ezekben a mûfajokban, nem is rossz eredménnyel.
A tanítványai azóta – gondolom – kénytelenek voltak tánctanárt váltani.
Két éve kerültem be a televíziós „körforgásba”. A Magyar Televízió pécsi körzeti stúdiójának riportereként, mûsorvezetõjeként három megyében utazgattam felvételeket, interjúkat készíteni. Ha mondjuk éppen délután hatkor Siófokon kellett forgatni, késõn értem haza, holtfáradtan… Egy idõ után muszáj volt eldöntenem, hogy a táncot vagy a televíziót választom. Az utóbbi mellett döntöttem, hiszen az életemet arra tettem fel, hogy kamerák elé juthassak.
Hogy került a Hír Televízióba?
Az egyik kedves fõnököm ajánlott engem, amikor kiderült, a Hír Televízióban mûsorvezetõt keresnek. Csaknem egy hónapig jártam próbahíradókra, beszédtechnika- tanárhoz. Nagyon boldog voltam, amikor kiderült, tényleg a Hír Televízió munkatársa leszek. Elõször arról volt szó, hogy egyedül olvasom majd a híreket napközben, hétvégén, végül úgy alakult, hogy én lettem Szöllõsi Györgyi „párja” a hírmûsorokban.
És közben lóhalálában Budapestre költözött.
Harminc évig éltem Pécsett, lokálpatrióta vagyok… Nem volt könnyû a gyors váltás, de gyakran járok haza, és szerencsére elég alkalmazkodó is vagyok. Lassan talán megszokom a fõvárost.
A pécsi körzeti stúdióban riporterként is dolgozott. Nem hiányzik ez a fajta újságírói kihívás?
Egy kicsit hiányzik, de elõször szeretnék híradósként igazán jó lenni, aztán talán majd sor kerülhet más típusú munkára is.
Van-e olyan dolog, ami híradósként még nehézséget jelent?
Idõbe kerül, amíg az ember eljut odáig, hogy sosem akad össze a nyelve, hogy másodpercek alatt megérti a hír lényegét. Egy kicsit olyan ez, mint a színészi munka. A színésznek is értelmeznie kell a szerepet, ahhoz, hogy jól el tudja játszani. A híreket sem elég csak szimplán felolvasni, érteni is kell õket. Ha a hírolvasó nincs egészen tisztában a szöveg jelentésével, az óhatatlanul a hitelesség rovására megy.
Mi a legnehezebb a munkájában?
Az este tízórás híradó… Ha az ember délután öt órától szinte folyamatosan mondja a híreket, estére bizony elfárad. Olyankor már sokkal nagyobb erõfeszítésbe kerül koncentrálni, és sokkal könnyebben csúszik be valamilyen tévesztés, baki.
És mi a legjobb?
Kamerák elõtt lenni. Ennél nagyszerûbb érzés nincs. Na, és persze az, hogy ilyen kiváló kollégákkal dolgozhatok együtt. Jó néhányukat még a pécsi körzeti stúdióból ismerem. Mindenki rendkívül segítõkész. A legtöbbet talán mégis a mûsorvezetõ „páromtól”, Szöllõsi Györgyitõl tanulhattam, aki igazi profi a szakmában.
Kapott már rajongói leveleket?
Még nem, de Pécsett egyszer már kértek autogramot. Eléggé meglepõdtem, hiszen korábban ilyen soha nem fordult elõ velem. Természetesen nem a népszerûségért dolgozom.
A tánctanári pályát végleg feladta?
Még nem tudom, mit hoz a jövõ. Mindenesetre szeretnék a médiában maradni. Annyi közöm egyelõre maradt a tánchoz, hogy a kedvesemmel együtt vállaltam, hogy koreográfiát készítünk egy Pécs közeli település színjátszó csoportjának a zenés- táncos elõadásához.
Hogyan lesz késõbb?
Jó kérdés. Egyelõre szeretnék egyenesbe kerülni, megélni a fizetésembõl, és mivel a délelõttjeim szabadok, azon is gondolkozom, hogy esetleg elmehetnék valamelyik rádióhoz híreket olvasni, szerkeszteni. Tudom, hogy ez a szakma nem kis lelki és idegi megterheléssel jár. Csak úgy lehet helytállni, ha az ember folyamatosan tanul. Szerencsére van a Hír Televíziónak egy kiváló beszédtanára, aki nemcsak a helyes hangsúlyra, artikulációra tanítja az embert, hanem arra is, hogy voltaképpen mirõl is szól ez a szakma.
Mirõl szól?
Az odafigyelésrõl, a koncentrációról, arról a színészi feladatról, hogy ha az emberek leülnek a képernyõ elé híradót nézni, ne robotokat lássanak, akik súgógéprõl olvassák a híreket, hanem olyan egyéniségeket, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy érdemes legyen mindig a Hír Televízió híradóját nézni.
origo.hu
Szentkirályi Alexandra: Budapest vezetése politikai terrorizmust követ el
