Azok, akik feláldozzák a szabadságot a biztonságért, sem a szabadságot, sem a biztonságot nem érdemlik meg – Benjamin Franklin amerikai államférfi e mondását mottójául választva készítette el 53 oldal terjedelmű jelentését a világ több mint 110 országában tagszervezetekkel rendelkező Nemzetközi Újságíró-szövetség és az 1991-ben alapított Stateswatch. A két szervezet elnöke, Aidan White és Tony Bunyan, valamint Rik Coolsaet, a belgiumi Gent egyetemének politológia professzora kíséretében tartott sajtókonferencián White azon véleményének adott hangot, hogy a közhiedelemmel szemben a nemzetközi terrorizmus elleni háború egyáltalában nem átmeneti, hanem állandó folyamat, amely a hidegháborút váltotta fel. Egy olyan korszak köszöntött be, amikor a kormányok az állampolgárok minden mozdulatát, telefonjait, levelezését, faxait, orvosi kezelését, helyváltoztatásait árgus szemekkel figyelik. Eközben a sajtó szabadságát és mozgási körét mind jobban szűkítik, ami a demokráciát is veszélyezteti.
*
A sajtókonferenciát tartó szervezetek elnökei és Coolsaet is egyetértett abban, hogy ugyanez a folyamat nemcsak az Egyesült Államokban, de az Európai Unióban is tapasztalható, sőt, bizonyos területeken – jobbára kevésbé észrevehető formában – az unión belül még kiterjedtebb is az ellenőrzés, mint amit a globális terrorizmus elleni harc ürügyén a tengeren túl vezettek be. E korlátozó tevékenységek halálos veszélyt jelentenek a sajtó szabadságára és kiemelten az oknyomozó újságírásra.
Rik Coolsaet azt a nézetét fejtette ki, hogy szemben a 2001 előtti helyzettel, már nem is beszélhetünk globális terrorizmusról, hanem helyileg elkövetett olyan terrorcselekmények sorozatáról, amelyeket közös sérelmek vezetnek, vagyis visszatértünk az al-Kaida előtti korszakhoz. A muzulmánok veszélyeztetve érzik magukat, miközben azon újságírókat, akik sürgetik, hogy a terror indítékait és alapokait feltárják, illetőleg elemezzék, tevékenységükben korlátozzák, elszigetelik, sőt állásukból elbocsátják. Az Egyesült Államokban a globális terrorizmus hazug ideológiája pedig a lakosság mobilizálására is szolgál. Bunyan arra figyelmeztetett, hogy egy riasztó, globális szociális uralom kiterjesztésének vagyunk tanúi.
A két szervezet által kiadott jelentés hangsúlyozza, hogy „a kormányoknak a terrorizmus fenyegetésére adott válasza minden mértéken túlmegy (…) az egyenlő emberi jogoknak és polgárjogoknak csaknem 60 évvel ezelőtt megvalósított globális kultúrája ellen intézett megsemmisítő kihívásával”. A jelentés hangsúlyozza, hogy a média és a független újságírás a szenvedő alanya lett a paranoia mindent elborító légkörének, amely az öncenzúra veszélyes mélységébe vezet. Korlátozzák a médián belül és azon kívül is az ellentmondó hangokat.
A tisztességes bírósági eljárás alapvető jogait megsértik és titkos folyamatok során új nemzetközi szabályokat dolgoznak ki alantas politikai célok díszruhába öltöztetésére. Tony Bunyan hangsúlyozta, hogy számos életbe léptetett intézkedésnek gyakorlatilag semmi köze a terrorizmus elleni küzdelemhez. „E jelentés ébresztőt fúj a demokráciáknak: a »félelmi politika« nevében az a nagy veszély fenyeget bennünket, hogy alva járva sétálunk be” egy olyan társadalomba, amelyet szoros megfigyelés alatt tartanak és a demokratikus értékeket feláldozzák a terrorizmus elleni háború oltárán.
A jelentés hangsúlyozottan bírálja azt, hogy a Közel-Kelet valódi helyzetének lefestését a vezető elit politikai és stratégiai célkitűzései homályosítják el. Lapunk azon kérdésére, hogy arab tévéállomások amerikai bombázása vagy európai betiltása nincs-e alapvető ellentmondásban az ENSZ emberi jogok chartájának 19. cikkelyével, amely garantálná az információ akadálytalan áramlását határokon át, mind a két szervezet elnöke határozott igennel felelt, az ügy súlyosságát számos konkrét példával is illusztrálva.
Büntetést követel az Air India katasztrófa egyik áldozatának édesapja + videó
