Disznók az sárban

L a p s z é l j e g y z e t e k

Az felséges római császárnak kegyes engedelméből Telegdi Miklós (1535–1586) esztergomi prépost 1577-ben Bécsben megjelentette vasárnapokra és ünnepekre írt szentbeszédeit. Tizenhat esztendei munkájának gyümölcsét többek között „a falukon tanétó együgyű, jámbor egyházi embereknek” szánta, és olyan híres-neves prédikátorok, egyházi írók – Telegdi jó barátai – készítettek munkájához verses ajánlást, mint Monoszlai András pozsonyi prépost és Pécsi Lukács. De hiába támogatták a könyvet erkölcsileg, a kinyomtatásához pénz is kellett, amelyet valósággal összekéregettek. Fennmaradt például Mossóczi Zakariás tinnini (Knin régi neve) püspök egyik levele, amelyben Várdai Mihály pohárnokmestertől kért pénzt Telegdi könyvének nyomdaköltségeire. A magyar irodalom hatalmas szerencséjére végül összejött a szükséges összeg, és a kötet napvilágot láthatott Michael Apffl bécsi nyomdájában, amelynek egyik korai nyomtatványa lett e magyar nyelvű prédikációskönyv.
A szerző, Telegdi Miklós egyszerű sorból származott, és gondos tanárainak, elsősorban Ilosvai István plébánosnak volt köszönhető, hogy nem maradt földműves Mezőtelegden, hanem szorgalmasan végezte iskoláit, majd beiratkozott Krakkóban kora egyik legismertebb, magyar diákok által is látogatott kiváló egyetemére. Oláh Miklós esztergomi érsek szentelte pappá 1558-ban. Pályája egyre magasabbra ívelt, 1577-től már esztergomi érseki kormányzó volt az 1575-től üresen álló érseki szék mellett.
Saját bevallása szerint 1577-ben, prédikációi első kötetének megjelenésekor már készen állt a másik két kötet is, de a következő könyvet csak egy esztendő múlva jelentette meg. A folytatás azonban már nem Bécsben, hanem Nagyszombatban látott napvilágot, időközben ugyanis Telegdi megvásárolta a bécsi jezsuiták sajtóját, amelyet saját házába vitetett. A nyomda vezetője Pécsi Lukács lett, Telegdi halála után pedig Monoszlai András; vagyis az a két jó barátja igazgatta e hatalmas szellemi fegyvert, akik első kötetének megjelentetésében is szerepet vállaltak.
Ha volt hiánypótló munka a XVI. századi Magyarország katolikusai között, az anyanyelvi prédikációk biztosan ezek közé tartoztak. Nem csoda, hogy Telegdi evangéliummagyarázatai olyan sok helyre elkerültek az országban, és az sem meglepő, hogy nagy becsben tartották a köteteket, amit a fennmaradt agyonhasznált példányok sokasága is mutat.
Az egyik kötet 1583-ban a kecskeméti Száva Gergely tulajdona volt, aki alighanem magától a szerzőtől kapta a könyvet: „Gregorio ßaua Kecskemethien[sis] R[everendissi]mus Dominus Nichola[us] Telegdinus Epis[copus] quinq[e ecclesiensis] d[ono] d[edit] Anno Domini 1583, Tyrnaviae.” A kötet több mint fél évszázaddal később a csíksomlyói kolostorba került, az innen származó legrégebbi bejegyzés 1642-re datálható. A hajdani tulajdonosok és könyvhasználók neve nem deríthető ki, viszont számtalan XVI–XVII. századi lapszéljegyzet mutatja, hogy nemcsak olvasták, hanem ki is preparálták Telegdi prédikációit. A legtöbb marginália a szöveg összefoglalása, stiláris változtatás és gyakorlati emlékeztető a szentbeszédhez. Az advent első vasárnapjára szánt Telegdi-beszéd például így summázza a Szent Pál-levélhez írt magyarázatot: „Int minket Szent Pál apostol, hogy az jelenvaló időnek (kiben az szent atyáktul váratott Messiás immár eljő) boldog voltát meggondolván, haszontalanul azt el ne mulassuk, hanem éljünk vele az mi lelkünknek idvességére. Először azért arra tanít, hogy az álomból, kiben eddig aludtunk, felébredjünk, és ékesen járjunk, amint nappal szoktanak járni az emberek. Másodszor késztet minket, hogy az sötétségnek cselekedetit elhagyván, jócselekedetekbe foglaljuk magunkat, új életet viseljünk, az világosságnak fegyveribe és az Jézus Krisztusba felöltözzünk.” E részlethez az alábbi nyomatékosító kiegészítést írta egy hajdani könyvhasználó: „Ideie volna [meg]ternunk az bünbol, es az Istenhöz ternünk, büneinknek boczanathát tüle kérnünk, de mi azt nem czelekedjük, sőt mint az disznók az sárban, akkeppen heverunk az bűnben.”
Hogy ki lehetett ennek és a többi bejegyzésnek a készítője, valószínűleg sosem fog kiderülni. Az azonban nagyon valószínű, hogy a feljegyzés nem Nagyszombatban vagy Kecskeméten íródott, hanem inkább Erdélyben. Telegdinek advent harmadik vasárnapjára írt, a végidők jeleire utaló és a hitújítókat támadó prédikációja végén ugyanis a lapszéljegyzet készítője nem csupán Kálvint és Luthert ostorozta, hanem Dávid Ferencet, az unitárius egyház alapítóját is. „Tehát micsoda balgatagság viszen reá némely embereket, hogy imez újítóknak és külömb féle változtatás tevőknek hisznek?” – teszi fel a kérdést Telegdi Miklós. Az ismeretlen hajdani könyvhasználó pap pedig így nyomatékosította a szöveget: „Ne kövessük se Luther Marthont, se Calvinust, se amaz csalard David Ferencznek eretnekségét, hanem az Christust, ki minden koron az ü hiveinek gyülekezetiben vagyon.”