Becsülettel és sikeresen szolgáltam

Lapjuk szeptember 29-i számában jelent meg Csontos János Csillagok, csillagok című írása. Ebben azt állítja, hogy „Szinetár annak idején feltehetőleg Medgyessyvel vacsorázgatva pacsizta le a direktorságot.” Ezzel szemben a valóság a következő: soha nem vacsoráztam Medgyessy Péterrel szűk körben. Részt vettem hivatalos vacsorákon, de Orbán Viktorral sokkal többször volt alkalmam együtt ebédelni és vacsorázni, már csak azért is, mert két ízben is felkért, hogy legyek tagja az általa vezetett Kossuth-díj Bizottságnak. A szerző szerint ez is le volt pacsizva?
Mivel azonban megtisztelt azzal is, hogy az említett cikkben elismeri, hogy szakmai kvalitásaimat senki sem vonta kétségbe, ezért most röviden ismertetem „direktorságom” történetét.
2001-ben, öt év után az Operaház társulata ugyancsak vastapssal búcsúztatott, és Rockenbauer miniszter úr az Operaház történetében először „az Operaház címzetes főigazgatója” címet adományozta nekem. Ezután egy évig a Győriványi–Locsmándi kettős vezette a színházat. Működésük alatt az Operaház több pénzzel rendelkezett, mint valaha. Ennek ellenére, mivel hibát hibára halmoztak, egy szezon után a társulat kívánságára az akkori miniszter leváltotta őket. Világos, hogy ezt okkal, sőt joggal tette, mert döntését négy bírósági ítélet erősítette meg. Az utolsó jogerős ítélet az indoklásában egyenesen így fogalmaz: „Az nem vitás, hogy vezetésre alkalmatlan!” Azért vagyok kénytelen ezt leírni, mert a Magyar Nemzet egyre csak Győriványi úr véleményét kérdezgeti az Operaházról.
A színház Kossuth-díjasai levélben fordultak a miniszterhez, kérve, hogy engem helyezzenek vissza az intézmény élére. Ez nem valami baloldali társaság, hiszen az aláírók között többen a jobboldal emblematikus figurái, köztük a polgári körök egyik alapítója. Többszöri megkeresés után így visszajöttem megbízott igazgatónak. Miután kiírták a pályázatot, a tagságból számosan kértek, hogy pályázzam meg az igazgatást. Ezt kérte a szakszervezet és a közalkalmazotti tanács is. Én összehívtam a színház igazgatóságát. Az igazgatóság húsz tagja közül tizennégyet (!) a Győriványi–Locsmándi vezetés hozott, tehát nem az én embereim voltak. Kértem, hogy titkos szavazással nyilatkozzanak, kívánják-e, hogy pályázzak. A titkos szavazáson húszból húszan arra voksoltak, hogy adjam be a pályázatot.
Csak ezután indultam. A pályázatot kilenc jeles szakember bírálta el, és 7:2 arányban javasoltak igazgatónak; hogy nem méltánytalanul, azt talán a Csontos János által idézett vastaps is igazolta.
Tisztelt Csontos Úr!
Én a magam nyolc évét az Operaház élén becsülettel és – az összes adatok szerint – sikeresen teljesítettem. Gondolom, megérti, hogy nem hagyhatom szó nélkül, ha ezt az egészet egy „lepacsizással” elintézi. Ön nyilván nem tudott minderről, de ha a részletekre kíváncsi, kérem, érdeklődjön kollégájától – O. Kovács Szilvesztertől –, akivel három évig volt szerencsém együtt dolgozni. Bízom benne, talál arra alkalmat, hogy személyemmel más írásában, más hangnemben foglalkozzon. Várom ezt, mert nem közömbös számomra, hogy milyen képet formálnak rólam a Magyar Nemzet olvasói.
Szinetár Miklós
Budakalász
Ezúton kérek elnézést öntől és a Magyar Nemzet olvasóitól is a kétségkívül vulgáris ízű „lepacsizni” szó óvatlan használatáért. Mindazonáltal az igazság némiképp árnyaltabb, mint direktor úr ábrázolja. Nem szívesen bonyolódom szemantikai vitákba
a szűk körű vacsorázás definíciójáról
(tíz-tizenkét ember szűk vagy tág kör-e stb.), de egy esetet konkrétan is ismerünk, amikor ön és Medgyessy Péter (még mindketten legutóbbi hivatalba lépésük előtt) nyilvánosan együtt költötték el az estebédjüket. E nevezetes Kristóf téri alkalmat – lévén a hatalomgyakorlás szemszögéből szimbolikus jelentősége – két ízben is felemlegettem publicisztikáimban, és egyszer sem érkezett ellenvetés, pedig hosszas névsorolvasást tartottam. Egyébiránt gratulálok Orbán Viktor társaságában bonyolított étkezéseihez is – bizonyára sokan örömest cserélnének önnel.
Jól érzékeli: a szakmai kvalitásait tényleg nem vontam kétségbe; így azt sem gondolom, hogy érdemtelenül kerülne bármely kormányzat Kossuth-díj Bizottságába. Ám a kvalitások és az alkalmasság a jelek szerint nem járnak együtt automatikusan az elvárható polgári eleganciával. Győriványi és Locsmándi urak minősítése még akkor is méltatlan önhöz és a címzetes főigazgatói ranghoz, ha netán igaza van. A helyzet viszont kívülről nézve az, hogy ők is idő előtt belebuktak az igazgatásba, meg ön is. (Plusz vastaps.)
A direktori felkérés ön által előadott verziója legendateremtésnek megteszi, de felnőtt emberek között megmosolyogtató. Ön is jól tudja, hogy a legitimitást egy nemzeti kulturális intézménynél nem a mégoly tekintélyes társulat kölcsönzi, hanem a tulajdonos, az állam vezetése. Épp ezért semmit nem ért volna a 20:0 arányú titkos és a 7:2 arányú nem titkos szavazás, ha a Kristóf térre ön helyett valaki mást hívnak meg vacsorázni. Ez az előszavazás sem kis bravúr; az viszont egyenesen Guinness-rekord, hogy képes volt sikerrel összehívni az igazgatóságot, amikor nem is ön volt az igazgató.
A régi nagyrabecsüléssel üdvözli:
Csontos János