Hamisságok fala

Amennyiben csupán az abszolút elfogulatlan balliberális sajtót olvasgatnánk, azt hihetnénk: Mitnyan György, a XII. kerület polgármestere egy előember. Merthogy turulos emlékművet építtet Budán a világháború áldozatainak. A civilizálatlanságot nem az áldozatokról való méltó megemlékezés, hanem a turul hivatott illusztrálni. A turul, amely – az úgynevezett haladó erők nagy bánatára – sokkal régebbi jelkép, mint maguk az úgynevezett haladó erők. Először Ungár Klára exponálta (és blamálta) magát a kérdésben, előzékenyen előkészítve a terepet isztriai Demszky Gábor főpolgármesternek. A blamázs többek között abban mutatkozott meg, hogy miközben a turulmadarat lezseren leszélsőjobboldalizták, megfeledkeztek arról, hogy a magyar ősmadár nem csupán az ország számos emlékművén, de például a Nemzetbiztonsági Hivatal címerében is megszemlélhető. Ungárék tehát nem kevesebbet állítanak handabandázásukkal, mint hogy Tóth András és csapata is automatikusan szélsőjobboldali nosztalgiákkal terhelt, múltba révedő különítmény balatonőszödi Gyurcsány Ferenc szoros felügyelete alatt, akivel amúgy jelenleg (és általában) az SZDSZ is szeretetteljes koalícióban forr össze.
Ha máskülönben okos emberek butaságokat szajkóznak, keressük mindig az érdeket, amely a sánta kutyánál is könnyebben utolérhető hazugságra bírja őket. Az SZDSZ vezető politikusai okos emberek, s érzékelik, hogy minden idők leggyengébb kormányzásából, amiből ők is derekasan kivették a részüket, nem jöhetnek ki jól – hacsak ki nem találnak sürgősen valamit. Fő választási programpontjukból, az adócsökkentésből a közös kormányzás során az adóterhelés példátlan növekedése lett – éppolyan alkalmatlanok tehát a kormányzásra, mint az országot csődközelbe navigáló szocialisták. Mi lehet ilyen esetben a vadliberális csodaszer? Csakis a látszatpolitizálás. A jelképek mezején vívott csata. Ha éppen nincs ilyen konfliktus, akkor csinálni kell. Nos, ehhez jött kapóra a turul, ami nem tehet semmiről. Éppolyan vehemenciával ostromolják e korábban kétségkívül vállalhatatlan dolgokra is felhasznált szimbólumot, mint korábban a Terror Házát. Még a harcmodor is hasonló: a pengefalat és a Mitnyan-féle emlékművet egyaránt az építési engedélyeztetés felől támadták és támadják. Ez azonban nem akadályozta meg az SZDSZ Új Generációját, hogy némi amnéziával – majdnem százan – a Terror Háza előtt gyűljenek össze antiturulista akciózásukra. Az új generációban nyilván nem került megfelelő szónok, ezért a régi generációt reprezentáló Demszky szólamlott fel „a történelmi amnézia, a felejtés ellen”. A legendás világváros-építő a történelmi amnéziának tudta be azt is, hogy egy budapesti köztérre az egyik jobboldali kerület polgármestere turulos emlékművet próbál emelni a második világháború elpusztult honvédjainak, az ostrom során meghalt civileknek és az elpusztított zsidó polgároknak, miközben a turulszimbólumot 1919 után a szélsőjobboldali csoportok használták. (Plusz Tóth András.) A Dunába lőtt honfitársaink ürügyén szó esett még „az emlékek kiirtásáról”, úgyhogy ha csupán Demszkyre és elvbarátaira hagyatkoznánk, akkor változatlanul abban a hitben ringathatnánk magunkat, hogy „az egyik jobboldali kerület polgármestere” (Mitnyan György) egy turulbarát, latens antiszemita előember.
Csakhogy Demszky szónoklatával szinte egy időben Mitnyan éppen az Igazak falát avatta fel kerületében Pokorni Zoltán és Izrael budapesti nagykövete társaságában. És ez valahogy nem illik a vadliberálisok által festett képbe. Mitnyan ugyanis nem csupán a világháború áldozatait akarja márványba vésni, de a zsidómentő magyarok, a vészkorszak hőseinek nevét is. Izraelben fát ültetnek az emlékükre, Budapesten falat építenek példamutató helytállásukra emlékeztetve. Pokorni már korábban is belepancsolt az álliberális mitológiába, amikor a polgári kormány minisztereként bevezette a magyar iskolákban a holokauszt-emléknapot. Az az Orbán-kormány tette ezt, amelynek fejét Juhász Ferenc jelenlegi hadügyminiszter antiszemitának nevezte, és ezért Juhászt a bíróság elmarasztalta. Pillanatnyilag tehát neki van egyedül bírósági papírja arról, hogy hivatalos antiszemitázó – azonban mind a mai napig nem értesültem arról, hogy européer etikett szerint a lemondását fontolgatná, s elbujdosna valami nehezen megközelíthető bozótosba. Demszkyék nem ennyire bátrak: ők csak körülírják az antiszemitizmus vádját, „az emlékek kiirtásáról” beszélnek, miközben nem vesznek tudomást például az Igazak falának létezéséről, s előre megfontolt szándékkal más emlékek kiirtását szorgalmazzák.
Ismételjük meg még egyszer: a burkoltan antiszemitizmussal vádolt Mitnyan Igazak falát avatott Izrael Állam budapesti nagykövetének társaságában. Mi ilyenkor a teendő, ha a turulozók féltik antiszemitázó-monopóliumukat? Ha nem ők mondhatják meg a jövőben, ki az antiszemita, ki a „múltba forduló” (mellesleg múltba fordulás nélkül a Dunába lőtt zsidó honfitársainkról sem lehetne megemlékezni), még a végén a kormányzás valódi kérdéseivel kellene kampányolni. Abból pedig az MSZP és az SZDSZ sem sokat profitálhatna az urnáknál.
Nos, hogy mi ilyenkor a balliberális teendő, azt jól mutatja a nagy múltú, mára sajnálatosan az MSZP kampánylapjává züllött, olykor egymilliós kormányfői szórólappá silányított Népszava eljárása. „Az Igazak fala építésének körülményeit is vizsgálja a Közigazgatási Hivatal” – adja tudtul a lap kárörvendőn. Szerkesztőinek az a fontos, hogy „várhatóan nem sokáig áll majd a helyén a politikai vitát kiváltó turulmadaras emlékmű”, ezért nem fáj a szívük amiatt sem, hogy „vizsgálják a másik helyi emlékmű, az Igazak falának építését is”. Ha nincs mód a szimbolikus csatatéren diadalmaskodni, mozgósítani kell az igazgatásrendészet tartalékosait. Nem baj, ha nem lesz „fideszes” Igazak fala sem – ha cserébe fel tudjuk mutatni megtévesztett választóinknak: megvédtük őket a turulos veszedelemtől. Kicsit ugyan ezzel alázzuk Izraelt is, amely a méltóságteljes emlékezésre elküldte nagykövetét – de hát „mi, rettenthetetlen liberálisok sokkal jobban tudjuk, miként kell harcolni az ordas eszmék, különösképpen pedig az antiszemitizmus ellen, mint maga a zsidó állam”…
A hamisságok fala nem téglából és kőből, hanem szavakból épül. Az Új Generáció szemlátomást ógenerációk gyűlöletkeltő paneljeiből építkezik, az erkölcsileg lenullázódott főpolgármesternek és túlélni vágyó párttársainak pedig még a magyar zsidóság szenvedése sem drága, hogy önző aktuálpolitikai céljaira felhasználjon egy kollektív sorstragédiát. Okos emberek rövidlátóan, szántszándékkal bután leegyszerűsítik a közös históriát, a Duna-parti vascipők és az Igazak fala által jelképezett áldozatok emlékét éppúgy meggyalázva, mint azokét a háborús mártírokét, akiket a turul jegyében küldtek a történelem vágóhídjára. Mikor fejezik már be önjelölt, társadalommérgező missziójukat? Mikor tűnnek már el az életünkből, hogy birtokba vehessük az egyetemes nemzeti múltat, hőstetteinkkel és szégyeneinkkel együtt? Mikor éled öntudatra – nemzetiségi, vallási és egyéb identitásától függetlenül – a magyar, hogy lebontsa az általuk emelt Hamisság falát?