Görcsoldás

Baán Lászlónak, a Szépművészeti Múzeum új főigazgatójának a beiktatása óta Budapesten jártak többek között a drezdai és a hamburgi múzeumok vezetői közös spanyol tárlat létrehozása ügyében. A legutóbbi vendég, Maxwell L. Anderson, az Amerikai Múzeumigazgatók Szövetségének nemrég leköszönt elnöke pedig azért érkezett az Egyesült Államokból, hogy tanácsaival segítse a XXI. század igényeinek megfelelő, közönségbarát múzeum kialakítását.
Első látogatása csak néhány napig tartott, de ennyi idő is elég volt számára, hogy megszeresse Budapestet – ezzel kezdi a beszélgetést Maxwell L. Anderson. Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy a Szépművészeti Múzeumban is otthon érezte magát. A különlegesen értékes gyűjtemény, a százéves épület szépsége nagy hatással volt rá. Úgy véli, számos itteni remekművet szívesen látnának a világ bármelyik nagy múzeumában. Javaslatainak lényege, hogy a művek bemutatásának körülményeit kellene még kedvezőbbé tenni, a műtárgyak kiemelésével, megvilágításával is hangsúlyozva az értékeket, s a közönség számára személyesen átélhetőbbé, komfortosabbá kell tenni a múzeumlátogatás élményét.
Az amerikai szakember számos jelentős múzeumban szerezte tapasztalatait. A Harvard Egyetemen diplomázott, hét éven át volt a New York-i Metropolitan Múzeum görög és római gyűjteményének kurátora, 31 évesen vált múzeumigazgatóvá és -építővé Atlantában. Itt, miközben egyes kiállítások megvalósításában a British Museum, a Louvre, az Ermitázs és a Rijksmuseum szakembereivel dolgoztak együtt, afrikai és prekolumbiánus anyaggal bővítették az új atlantai múzeumot. 1998-ban felkérték a Whitney Museum of American Art vezetésére, majd megválasztották az Amerikai Múzeumigazgatók Szövetségének vezetőjévé is. A legutóbbi időben egy angol–amerikai múzeumi tanácsadó cég vezetőjeként több kontinens múzeumaival működik együtt, s e munkája részeként ad tanácsot intézményfejlesztési ügyekben a Szépművészeti Múzeumnak is.
Az ezredfordulóra megsokszorozódott a múzeumok száma, egyre tágabbra nyitják kapuikat, az Egyesült Államokban ma is mintegy száz új múzeumot építenek, bővítenek. Az építő közösségek számára – mutat rá Anderson – egyformán fontos, hogy a múlt tárgyait megismerhessék az emberek, s hogy a múzeum a helyi közösség erősítésében is feladatot vállaljon. Amerikában a múzeumok spirituális szerepe is igen erős, lévén, hogy a lakosság nagy része erősen vallásos, s a múzeum, a benne őrzött gyűjtemény egyfajta lelki, szellemi támaszt is ad látogatóinak. Ezen túlmenően sokszor gazdaságerősítő hatást is tulajdonítanak a múzeumépítésnek: egy-egy ilyen nagyszerű létesítmény a helyi lakosság igényeinek kielégítésén túl a kulturális turizmus szempontjából is hosszú távon meghatározó jelentőségű.
A múzeumok iránt világszerte megnyilvánuló érdeklődés ugrásszerű növekedése néhol nehezen megoldható gondokat is hozott, hiszen például a Vatikáni Múzeum vagy a firenzei Uffizi előtt mindig hosszú sorok kígyóznak, hetekkel korábban be kell jelentkezni a milánói Utolsó vacsora vagy a padovai Giotto-freskók megtekintésére, s az legfeljebb negyedóráig tarthat, a londoni Tate Modern állaga pedig egy év alatt leromlott a látogatók rohamai nyomán. Maxwell L. Anderson szerint mára csillapodott a helyzet a kulturális turizmus elsődleges célpontjait jelentő múzeumokban, s talán még javulhatnak is az állapotok, ha érvényesül az a stratégia, amely arra igyekszik rávenni a látogatókat, hogy ne csak néhány kivételes remekműre koncentráljanak, hanem általában a kvalitásos művekre. A Louvre például sokak számára eggyé vált a Mona Lisával, a szamothráki szárnyas Nikével, noha hozzájuk hasonlóan izgalmas mű még igen nagy számban található a termekben. Anderson ebből a szempontból is fontosnak érzi a Metropolitan Múzeum vezetőinek szemléletmódját. Mint mondja, a Met a világ leglátogatottabb múzeumai közé tartozik, évente ötmillió látogatót fogad a gyűjtemény, mégsem tapasztalhatók a több európai múzeumban is megfigyelhető logisztikai problémák. Mi ennek az óriási látogatottságnak a titka? Az egyik titok a gyűjtemény enciklopédikus voltában rejlik, gazdagsága a Louvre-éhoz hasonlítható. Az is bizonyos, hogy a titok nem az ingyenes belépőjegy, mert a New York legnagyobb turisztikai látványosságának számító múzeumban nem kötelező ugyan jegyet venni, de az ajánlott 12 dolláros jegyet szinte mindenki megvásárolja, aki pedig megengedheti magának, az jóval nagyobb öszszeggel támogatja az alapítvány által működtetett gyűjteményt. A Metropolitan működéséhez, anyagának bővítéséhez persze nagyon sok pénzre van szükség, ennek nagy részét egy 1,4 milliárd dolláros alapítvány, illetve ennek éves kamatai biztosítják. New York városa azért támogatja a múzeum működését, mert tulajdonosa a teleknek, a költségvetés további részét pedig más, kisebb jelentőségű támogatások, szponzori pénzek és a múzeum saját kereskedelmi tevékenysége biztosítja. Az éves működési költség 130 millió dollár (több mint harmincmilliárd forint), a gyűjtemény gyarapítása nyolcvan százalékban adományoknak köszönhető. Még nagyobb az arány a kortárs műveknél, ami a jelentős adókedvezményeknek is köszönhető – ily módon több tíz millió dollár értékű alkotással gyarapodik évente a múzeum.
Az amerikai szakember úgy véli, az ingyenes múzeumlátogatás bevezetése mellett és ellene is szólnak érvek, az ingyenes belépőjegy mellé azonban jelentős kormányzati támogatásnak is kell társulnia, olyannak természetesen, amelyet nem a kultúra (vagy éppen magának a múzeumügynek) más területeiről vonnak el. Anderson szerint nálunk is sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a magánmecenatúra erősítésére. Magyarországon is egyre több gazdag ember él, így a mecenatúrának ez a formája meghatározóvá válhat a jövőben – ha az állam megtalálná a megoldást az adományozó kedv növelésére. Mint mondja, meg kellene győzni a kincstár vezetőit arról, hogy az ilyesfajta adókedvezmények nem jelentenek veszteséget az államnak. Az is nagyon fontos lenne, folytatja, ha az illetékesek arra ösztönöznék a magyarokat, hogy váljanak a kortárs művészet gyűjtőivé, mert a kortárs alkotások az identitásunkat fejezik ki. Nagyon jó képet tükrözne az országról, ha a magyar életstílus és -szemlélet jellemzőjeként ezt ismernék meg külföldön, hiszen olyan világ felé haladunk, amelyben az egyéni és közösségi kreativitás kerül előtérbe. Régi görcsöket kellene persze feloldani, hogy a kultúra, művészet kérdéseiben olyan átfogóan, határokat, kontinenseket átívelő nyitottsággal foglaljunk állást, ahogyan azt a mienknél kevésbé zaklatott múltú országok szakemberei vagy éppen művelt polgárai teszik. A nemzeti és az egyetemes kérdésekben például, amellyel kapcsolatban az amerikai szakember azt mondja, hogy a hagyományok ismeretében, azokra támaszkodva minden egyes múzeumnak magának kell döntenie. Az egészséges dolog az volna, jelenti ki, ha a magyar művészet nemzetközi kontextusban jelenne meg, a gondolatok, értékek cseréje így lehet teljes.
Ebben a szellemi körforgalomban megkülönböztetett szerep juthat a Szépművészeti Múzeumnak, mondja Maxwell L. Anderson. Úgy tűnik, meg is tud felelni ennek a szerepnek, mert a stratégia, amelyet a főigazgató, Baán László kidolgozott, megfelel a XXI. század kihívásainak. Mindent el kell tüntetni a múzeumból, ami elvonja a figyelmet az alkotásoktól, az embereknek érezniük kell, hogy a szó szoros és átvitt értelmében megközelíthetőek a kiállított műtárgyak, s mindenkihez a saját nyelvén szólnak. Otthonossá kell tenni a környezetet a látogatók számára, s lehetővé kell tenni kreativitásuk újrafelfedezését és megélését.