Hogy lesznek az uniós utolsókból elsők?

Schöpflin György néppárti európai parlamenti képviselő, a Londoni Egyetem Jean Monnet-professzora idejét Brüsszel, Budapest és Tallinn között tölti. Ez utóbbi városból való a felesége, úgyhogy Észtországról nem csak „könyvszagú” ismeretei vannak. Az egykor a szovjetek által leigázott majd másfél milliós nép rövid idő alatt legalább olyan gazdasági csodát hajtott végre, mint amilyet a németek a második világháború után. Lapunk brüsszeli tudósítója e csoda okairól beszélgetett a hazánkat, Észtországot és a Nyugatot egyaránt kitűnően ismerő képviselővel, épp akkor, amikor a magyar kormány egymás után kapja a brüsszeli figyelmeztetéseket, Észtország pedig azzá az éllovassá vált, amely mi voltunk egykor.
– Ön is úgy látja belülről, az Európai Parlamentből, hogy mindenütt Észtország kapja a dicséretet, Magyarország pedig a figyelmeztetéseket?
– Kezdjük egy igennel. Észtország valóban a lieblingje lett a mostani Európai Uniónak. Amit az észtek a „daloló forradalom” óta véghezvittek tizenöt-tizenhat év alatt, annak több magyarázata van. Az egyik kulturális-politikai-szociológiai magyarázat az, hogy az észt elit, a fiatal elit elhatározta, hogy egyrészt kiválik a Szovjetunióból, lehetőleg úgy, hogy abból nem lesz háború, de minden békés eszközzel ellenáll Moszkvának; másrészt elhatározta, hogy a sikeres kiválás után egy „normális” európai országot hoz létre a hazájából. Hogy milyen is egy „normális” európai ország, azt természetesen maguk sem tudták, de a céljuk megvolt. Amikor megkérdezték Mart Laar korábbi észt miniszterelnököt már miniszterelnökségét követően, hogy mi volt az észt forradalom titka, akkor azt mondta, hogy Thatcher asszony és a heavy metal. Ez is mutatja a fiatalság meghatározó szerepét az ottani változásokban. Amihez még hozzá kell tenni azt az alapvető fontosságú tényt, hogy az észt kommunista párt nem tartotta meg vagyonát. Kapcsolatrendszerét sem, ugyanis az teljes mértékben a megszállókhoz fűzte, akik távoztak.
– A „fiatalokon” melyik korosztályt kell érteni?
– Amelyik 1989-ben maximum 40 éves volt. Laar is huszonkilenc lehetett, amikor miniszterelnökké választották. Az észt fiatalokban nem volt meg az a félelem, a tapasztalatnak köszönhető habozás és körültekintés, amely az idősebbekben felgyülemlik. És még egy fontos dolog. Észtországban tényleg forradalom volt. Márpedig egy forradalomnak van két alapvonása. Egyrészt képes megváltoztatni a mentalitást, másrészt az időseket jegeli és kiszórja őket. Ha forradalom van, akkor lehet legitimálni azt, hogy valakinek azt mondjuk: ön eddig ezt és ezt csinálta, de ettől kezdve nem azt csinálja. Nem volt lámpavas az észt forradalomban, de az idősek elfogadták legitim elküldésüket.
– Mitől ijedtek meg az ottani kommunisták?
– Egzisztenciájuk teljes mértékben az oroszoktól függött, akik eltűntek onnan. Vagyis jórészt eltűnt az „old boys network” is. Magyarországnak, mondhatni, saját KGB-je volt. De az észt KGB teljes egészében Moszkvától függött. Az észt titkosrendőrség teljes irattárát elvitték Moszkvába.
– Vagyis ott nem volt lehetséges az átvilágítás?
– Valamennyi volt, de olyan kiterjedt és alapos, mint Csehországban, nem volt és nem is lehetett.
– Ez azt jelenti, hogy nem lehet tudni, vajon az észt kormány melyik tagja kollaborált a megszállókkal?
– Ezért is volt olyan fontos a fiatalság szerepvállalása, mert ők a koruk miatt nem kollaborálhattak.
– Azért 30 éves korában is működhet együtt valaki a titkosszolgálattal.
– Igen. Itt ül például az unió bizottságában az észt Siim Kallas, az igazgatásért, ellenőrzésért és csalás elleni ügyekért felelős biztos. Ő egy pártlapnál töltötte be az első vagy második irányító szerepét. Nyilván tagja volt a nómenklatúrának. De ezt elfogadták.
– Ugye az észteknél nincs olyan típusú emberanyag, mint amilyen a magyar médiát uralja?
– A médiának ott is van egy középbaloldali színezete…
– Balliberálist akart mondani?
– Nyugati értelemben vett…
– Magyar értelemben kérdezem.
– Magyar értelemben vett balliberális újságíró-társadalom ott nincs. Az észt sokkal nyitottabb. A magyar társadalom teljesen betokosodott és befelé néző, amit már tizenötezerszer elmondtam. Az észt baloldal nyitottabb a nagyvilág felé. Elsősorban az angolszász világ iránt. Az észt baloldal jobboldalibb a magyarnál. Az egész észt politikai mezőny messze jobbra fekszik, mint a magyar baloldal. Mivel forradalom volt és éles szakítás a múlttal. De van még két tényező. Az egyik az, hogy a régi rendszer elkerülhetetlenül összefüggött az oroszokkal. Egyrészt Moszkvával, másrészt az észtországi oroszokkal. Hogy ez mennyire volt tudatos, mennyire nem, azt nem tudom.
– Miként csökkentették az észtek a korrupciót?
– Az a tény, hogy az észtek egy kis államot hoztak létre, csökkentették a magán- és az állami szektor közötti érintkezési felület nagyságát, ami a korrupció szempontjából igen veszélyes terület. Ha azt nem ellenőrzik igen szigorúan, ott burjánzik a korrupció.
– Hol nagyobb az állam tulajdonaránya, nálunk vagy az észteknél?
– Nálunk biztosan, bár a pontos statisztikát nem ismerem, azért azt tudjuk, hogy a magyar állami apparátusban 860 ezren dolgoznak, ez a magyarországi munkaerőnek több mint tíz százaléka. Az észteknél ez hét-nyolc százalék körül jár. Annak, hogy az észt állam kicsi, egyik hátulütője az, hogy az infrastruktúra nem a legkiválóbb. Autópálya talán húsz kilométernyi van. Másfél millió lakosa van, és az ország másfélszer akkora, mint Belgium. Észtországban egyébként a föld olcsóbb, mint akár a legolcsóbb szőnyeg. Mindenkinek jut belőle. Feleségem a nagymamájától tíz hektár bozótot örökölt Muhun, Észtország harmadik legnagyobb szigetén. Ami arra jó, hogy elmegyünk oda néha sétálni, és nézzük a rókát, a vaddisznót meg a madarakat.
– Az infrastruktúra ilyen hiánya nem akadályozza a skandináv beruházási kedvet?
– Nem. Oroszországgal és Lettországgal az összeköttetés nagyon gyenge. A Tallinn és Riga közötti háromszáz kilométert öt óra alatt lehet megtenni országúton. Érdekes módon az embereket ez nem nagyon zavarja. A busz egyébként gyorsabb a vonatnál.
– Mit tettek a sajtóval a rendszerváltás idején?
– Ott is alkalmazták a fiatalság elvét. Ugyanakkor a sajtó szokásrendszere hasonlít az ittenihez. Stílusában. De nem tartalmában.
– Ami azt is jelenti, hogy nem vádolják a nekik nem tetsző politikusokat naponta programszerűen kirekesztéssel, rasszizmussal, antiszemitizmussal, homofóbiával?
– Nem. A tartalom más. De mondok egy példát. Kristiina Ojuland két vagy három évig volt külügyminiszter. Szerintem nagyon jó volt. A sajtó viszont igaztalanul bántotta. Nő volt és fiatal. Ennek ellenére valami miatt a sajtónak nem tetszett, és folyton támadta.
– Ugye Észtországban nincs az a mérgezett légkör, mint nálunk?
– Nincs. Az alapvető mérgező elem Magyarországon a rendezetlen zsidó–nem zsidó kapcsolat, ami akár közvetlenül, akár a háttérben mérgez mindent. Aki azt mondja ma magáról, hogy magyar, arról sokan a másik oldalon feltételezik, hogy zsidózik és antiszemita. Tehát a „magyar” fogalma kirekesztővé vált. Szociológiailag ez a valóság. Észtországban a zsidókérdés nem játszott fontos szerepet. A két háború között volt mintegy háromezer zsidó, akiknek személyes és közösségi autonómiájuk volt. Őket nagyrészt kimenekítették Finnországba. Azoknak a zsidóknak jó része viszont elpusztult, akik negyvenben az oroszokkal érkeztek Észtországba. Őket nem sikerült kimenekíteni, és valószínűleg az észtek nem is érezték azt, hogy ők a „mieink”. Most is van egy hitközség, élén egy nagyon aktív amerikai rabbival. Észtországban a zsidóság teljesen integrálódott a két háború között, és jómódú volt. De ugyanez volt a helyzet Dániában is. Vagyis zsidó vallású dánoknak érezték magukat. Az észt zsidók nem is vándoroltak ki Izraelbe. Illetőleg közöttük nem egy megnézte Izraelt, de viszszatért Észtországba.
– Ha egy külföldi Budapestről Tallinnba érkezik, mi az első benyomása?
– Hogy egy tisztább országba érkezett. Budapest sokkal piszkosabb, mint Tallinn. Az egy főre jutó GDP még nem érte el a magyarországit, de sokkal gyorsabb ütemben fejlődik. A kínálat átalakulásán is lemérhető, mennyit fejlődött Észtország. Tíz évvel ezelőtt csak édes borokat lehetett kapni. Ma már a legszárazabb borokat is megkapni, és a szupermarketekben a borkínálat túlnyomórészt száraz borokból áll. Vagyis kialakult egy új észt középosztály.
– Mekkora az oroszok aránya Tallinnban?
– Negyvenkilenc–ötvenegy százalék az észtek javára. Érdekes, hogy az orosz ajkú lányok korábban sokkal kihívóbban öltözködtek. Az észtek akkor természetes szöveteket viseltek. Mára kialakult a kettő ötvözete, és mind a két etnikum lényegében ugyanazt hordja. A múlt év karácsony estéjén elmentünk egy orosz vendéglőbe, mert csak orosz vendéglő volt nyitva, ugyanis az orosz karácsony két héttel később van. A vendéglőben félmeztelen lányok ültek. Vendégek. Mint kiderült, Szentpétervárról jöttek át a nyugati karácsonyt megünnepelni. Egész másként öltözködtek, mint a tallinni orosz lányok. Ez abból a szempontból érdekes, hogy a szemünk előtt játszódik le egy hasonulási folyamat, ami azt mutatja, hogy az észtországi oroszok sokkal közelebb kerültek az észtekhez. Szembeszökő, hogy az észtországiak nagyon sokat átvettek nyugatról, de ugyanakkor kialakult egy sajátosan észtországi habitus, kultúra és civilizáció. Ami nem jobb, nem rosszabb a nyugatinál vagy az orosznál, de észt. Ezt Magyarországon nehezen lehet elképzelni. Vagyis azt, hogy elfogadnák: ami Magyarországon magyar lehet, az jó is lehet.
– Mit tettek az oroszok által otthagyott szennyeződéssel?
– Felszámolták.
– Ha valaki Észtországban utazik, ott is azt látja, amit nálunk oldalra pillantva, vagyis szemetet szemét hátán?
– Nem. Egyrészt kevesebben vannak, másrészt a tisztaság – mint általában a protestáns társadalmakban – nagyon sokat számít. És van egyfajta közösségi tudat. Hogy ez a mi földünk, és nem szemetelünk. Mondok egy érdekes történetet. Az észt–orosz határ Narvánál húzódik, a Narva folyó másik oldala már Oroszország. A túlsó parton terül el Ivangorod. Ami hajdanán Narva egyik negyede volt, de ma már külön város. Ugyanakkor a szennyvíz eltávolítása a narvai oldalon történik. Kötöttek egy olyan megállapodást, hogy az észtek tisztítják az oroszok szennyvizét, és ennek fejében kapnak egy összeget. A ’98-as orosz krach után azt mondták, hogy sajnálják, de nincs pénzük, és nem fizetnek. Mire a narvaiak azt mondták, hogy akkor nem tisztítjuk a szennyvizeteket. Erre az oroszok azt felelték, hogy akkor mi pedig beeresztjük a Narva folyóba kezeletlenül. Az észtek erre leültek tárgyalni. Ehhez hozzátartozik, hogy Narva lakosságának 96 százaléka orosz ajkú. Az oroszországi oroszok is érzik, hogy valami „baj van” ezekkel a balti oroszokkal, mert már nem igazi oroszok. Vagyis az etnikai kisebbség igazodik a többséghez.
– Tallinnban az orosz kisebbség „félelem” nélkül beszél oroszul?
– Sőt. Mindkét etnikum rendkívül udvarias és előzékeny. És kétnyelvű. Ami például Erdélyben elképzelhetetlen. Tallinnban az első számú külföldi nyelv az angol és a finn, főleg azért, mert a tallinniak nézik a finn tévét. A két nyelv pedig közel áll egymáshoz. De visszatérve a nyelvek békés egymás mellett éléséhez. Van egy Stockmann nevű finn áruházlánc. Ott az eladók jelvényeket hordanak. Majdnem mindenkin van észt és orosz zászló. Van, akin angol, van, akin finn zászló van. Ez jelzi, hogy milyen nyelven beszél. Képzeljük el, mi történne Kolozsvárott, ha valaki piros-fehér-zöld zászlót tenne ki. Nem azért, mert magyar hazafi, hanem egyszerűen azt akarja mutatni, hogy tud magyarul. Még akkor is, ha az illető román. Mi lenne? Kitörne a világháború. Ezzel csak azt akarom példázni, hogy a kisebbségi kérdést sokkal lazábban kezelik, mint Közép-Európában.
– Az észtországi skandináv beruházások zöme finn?
– Legalább a fele. De ki tudja ma már, hogy például mi az, hogy finn vagy svéd? Ki tudja, hogy egy svéd cég mögött mennyi amerikai vagy német tőke áll?
– Igaz, hogy Észtországban internetes adminisztrációval drasztikusan csökkentették a bürokráciát?
– Sőt: az egész országot Wi-Fi lefedettségűvé akarják tenni, vagyis rádiófrekvenciás, vezeték nélküli internet-hozzáférést kívánnak biztosítani az egész országban. Ma az internet-hozzáférés mintegy ötvenszázalékos.
– Vagyis a lakosság fele internetezik?
– Igen.
– Ma is hódít a thatcheri filozófia?
– Igen. Most éppen arról tanácskoznak, hogy az egykulcsos adót tovább csökkentsék, vagyis huszonnégyről húsz százalékra akarják leszorítani.
– Míg egy magyar vállalkozónak – ha tisztességesen fizet ki minden adót – minden száz forintjából 12 forint marad meg. Egyébként az Economist a napokban az észt rendszert dicsérő cikkében említi, hogy egy perc alatt ki lehet tölteni egy észt adókérdőívet.
– Bürokrácia persze ott is van, de nem jellemző. Az viszont biztos, hogy egy ottani vállalkozó a jövedelme oroszlánrészét megtarthatja.
– Milyen az észt kormánynak és az észt lakosságnak a viszonya az Európai Unióhoz?
– Az észteknek nem olyan fontos az egész kérdés. Nem találkoztam olyan pátoszos mondatokkal, hogy a csatlakozással „teljesítették történelmi hivatásukat”. Pragmatikusan kezelik az egészet. Például nem sietnek ratifikálni az uniós alkotmányt. Tudjuk, hogy a törtetők mi voltunk. De az unióról nincs nagy vita. Egyszerűen gyakorlatias alapon beléptek.
– Hol vannak a politikai törésvonalak?
– Ezek meglehetősen zavarosak. Mondok egy példát. A 2003-as választásokon előjött egy Res Publica nevű párt, amelynek egyetlen programja volt: hogy megteremtse a tiszta Észtországot. Harminc százalékot kapott. Korlátozni akarta a korrupciót, a dohányzást és az alkoholárusítást.
– Egy magyar politikus nem merne a zászlajára tűzni ilyen jelszót…
– Ez is mutatja a két ország közötti különbséget. További 27-28 százalékot kapott az úgynevezett középpárt, amelyet egy baloldali populista vezet.
– Észtország egyik nagyon népszerű politikusa az ön briliáns eszű képviselőtársa, Toomas Ilves korábbi külügyminiszter. Ő a Szabad Európa Rádiónál dolgozott kutatóként. Magyarországon lehetetlen lett volna a karrierje, ugyanis itt az uralmon hagyott – nevezzük egyszer annak, ami – médiaalvilág mesterségesen ellentétet szított és szít magyarok és magyarok között. A Magyarországon, illetve az emigrációban vagy a határokon túl élő magyarok között. Ez a mesterséges ellentétkeltés egyébként olyan „szórakoztató” kinövéseket is szül, mint amikor egy kádári időkben tejben-vajban fürösztött médiapropagandista veti a szemére akár egy Pongrátz Gergelynek, hogy „bezzeg” elmenekült, miközben ő, Kádár kiszolgálója otthon „szenvedte” át a Kádár-rendszert. Ugyanez a jelenség megtalálható Észtországban is?
– Ez már csak azért sincs így, mert az észt emigráció tartotta fenn az észt kultúrát a szovjet elnyomás idején, és nagyon nagy szerepe volt e kultúra folytonosságának biztosításában. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy nagyon kevesen tértek haza Észtországba az emigrációból.