Havanna (1974), Belgrád (’78), München (’82), Reno (’86), Moszkva (’89), Sydney (’91), Tampere (’93), Berlin (’95), Budapest (’97), Houston (’99), Belfast (2001) és Bangkok (2003) után tizenharmadikként a kínai Mienjang rendezhet amatőr ökölvívó-világbajnokságot. Majd elválik, hogy az eddigi „komoly”, jobbára ismert helyszínek után szerencsés választás volt-e a 13. vb-t e Szecsuán tartománybeli városba vinni, az első benyomások mindenesetre inkább kedvezőek. Az még véletlennek tűnt, hogy a leszállását végző, Pekingből érkező gép mellett-alatt látványos tűzijáték robban, de az már nem, hogy a repülőtértől az akkreditációs központ felé tartva rengeteg, a sporteseményt köszöntő transzparens lóg a házak falán. Stílusuk az itteni kommunista módit idézi, a meleg fogadtatástól az öszszecsapott tenyereken keresztül Mienjang és a sportvilág harmóniájáig akad sokféle, nekünk néhány évtizeddel korábbról ismerős szófordulat, no meg a vörös alapon fehér betűk is a politikai elkötelezettséget jelzik. A jelszavak mellett egy bokszkesztyűs pandamaci, a vb kabalaállata is feltűnik mindenütt, ami nem véletlen, hiszen ez az országrész az óriáspanda hazája.
Maga az 1,1 milliós lélekszámú város 2200 éves történelemmel büszkélkedik. Itt született többek között egy korábbi kínai császár, Jü Ta, aztán Csü Lej, a selyem „anyja”, valamint a Teng dinasztiabeli ünnepelt költő, Paj Li. Manapság – errefelé jellemzően a kínai kommunista párt központi bizottsága és az államminisztérium 2001. július 3-i döntése alapján – Mienjang a „sci-tech city”, azaz a tudományos-technológiai város hivatalos rangot kapta. Erre az alapot kifejlett és modern ipara adja, amely katonai eredetű, nem véletlen, hogy a korábbi térképeken még csak egy kis fekete pontocska jelezte a települést, az újabbakon viszont már nagy piros. A titkaikra már tényleg nem annyira féltékenyek errefelé, a szálloda liftjében olvasható ismertető például a kínai atom- és hidrogénbomba otthonaként büszkélkedik a várossal. Szmog mindenesetre van, atomfelhő még nincs…
A helyiek egyébként kifejezetten segítőkészek, sztoikus nyugalommal tűrték például, ahogy Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szövetség elnöke többórás, hihetetlen hangvételű vitát követően (a kései érkezésre és a korábbi indulásra némi joggal hivatkozva) lealkudta a szállás- és ellátási költségeket. Az éjszakába nyúló „várostörténeti” esemény több tucat helybélit vonzott, a magyar küldöttség tagjai addig egyik lábukról a másikra álltak, vagy éppen ültek a buszban. Tegnap már a könnyű edzés hatására némileg visszanyerte erejét az a „nemzeti tizenegy” (Bedák Pál, Oltványi Dávid, Bedák Zsolt, Varga Miklós, Dudás Tibor, Káté Gyula, Szili István, Nagy András, Szűcs István, Darmos József, Kurtucz Csaba), amely reményeink szerint megvalósítja idősebb Balzsay Károly szövetségi kapitány célját: elcsíp egy érmet és még egy pontszerző helyet. Nekünk magyaroknak mindenesetre három arany- és öt bronzérem termett a tucatnyi eddigi vb-n: Kovács István kétszer nyert (1991, ’97), Erdei Zsolt egyszer (’97), a többi Váradi János (’86), Molnár Tibor (’86), Füzesy Zoltán (’89), Hranek Sándor (’89), valamint legutóbb Bangkokban Káté Gyula (2003) érdeme.
Káténak és a többieknek ezúttal sem lesz könnyű dolguk, hiszen a csapat átlagéletkora mindössze 22,1 év, s öt világbajnoki újonc található benne. Vélhetően a vb-mezőny is hasonlóképpen megfiatalodik és megújul, ez már csak az olimpiát követő világversenyek sajátja. A nehézkes csatlakozások okozta korai foglalásnak köszönhetően a magyar gárda a jövő vasárnapi döntőket vélhetően nem élvezheti végig itt a helyszínen, adja isten azt a szenzációt, hogy át kelljen írni az utazási időt egy bravúrdöntő miatt.
origo.hu
Halálos baleset történt az M1-esen
