Pácból a hatalomba

A Japán kávéház törzsasztalánál népszerű regényeinek sorait rovó Rejtő Jenő, a magyar irodalom máig legellentmondásosabb figurája, akinek népszerűségét csak Jókaié haladta meg, de szakmai elismertsége még ma is késik.

A balszerencse olyan, mint a szerelmes nő: semmi köze az észszerűséghez – írja egy helyütt Rejtő Jenő alias P. Howard A Néma Revolverek Városában. Ez a balszerencse szegődik a regényhős, 13. Pác Tivald (amúgy a kasszafúró Pencroft) nyomába, még akkor is, amikor a siralomházban gyanútlanul személyazonosságot cserél égből pottyant, ismeretlen bűnözőtársával, Benjamin Walterrel. Azaz, ami a végeredményt illeti, mégsem… Már-már követhetetlen kalandok gubancolódnak körülötte, hisz alteregójának szülővárosában annak előélete üldözi az amerikai kisváros, Fillipon bosszúálló kárvallottjai részéről. Ki tud ebben eligazodni? Pencroft nem, mint ahogyan a néző is – az identitást cserélő kasszafúróval együtt – csak a történet végére világosodik meg. Ahogy ez egy valamirevaló bűnügyi regényben, esetünkben krimiparódiában illik. Vagy mint egy antiwesternben, ahogyan műfaját a művet színpadra átdolgozó Schwajda György megjelölte. A neves drámaíró, aki annyi, régebbi sikerdarab után jó ideje nem jelentkezett saját színművel a színház világában, minden drámaírói leleményét beveti, hogy az önnön farkába harapó tengeri kígyóhoz mérhető bonyolult cselekményt megkurtítsa, átláthatóvá tegye egy színpadi előadás erejéig. Hatalmas munka. Jeleneteket von ki és össze a regény eseményfolyondárából, leírásokat tömörít monológokba és dialógusokba, szereplőket hagy ki, helyszíneket „spórol meg”, hagy el, von össze. Hogy aki a könyvet nem ismeri, megérezze benne az örök Rejtőt, aki meg ismeri, kiegészítse magában a színpad keretein túlcsorduló, regénybeli mozzanatokkal az előadást. A párbeszédek hamisítatlan P. Howard-szövegek, legfeljebb azt sajnálhatjuk, hogy óhatatlanul szelektálni kellett közülük, és meganynyi groteszk mondat, momentum – kivált az erőteljesen karakterizáló leírások sokasága – kényszerűen kiszorul. De – játszható, „önjáró” színdarab született belőle.
Sokat tett mindehhez Iglódi István rendezése A Magyar Színházban, mindenekelőtt a már-már megfoghatatlan, rejtős atmoszféra megteremtésében. A krimisen kusza cselekmény, a parodisztikusan kaotikus, a kiismerhetetlenséggel párosuló bonyodalom színpadi megjelenítése nem kevés sakklépésismeretet, Rubik-kocka-forgatóleleményt, rejtvényfejtő-szenvedélyt kívánt. Hogy „visszamenőleges” logikát teremtsen a színpadon. Iglódi igen jól bánik a cselekmény fizikai megjelenítésével, majdhogynem szüntelen zajlik, iramlik, esik, puffan, csattan valami Mira János westernfilmek farmerfaházaiból ihletett, zegzugos játékterén. A parodisztikus hangvételből nem esnek ki a szereplők, ki-ki beékelődik a bűnügyi szatíra könnyed stílusába, persze adottsága szerint. A szereposztás szerencsésnek bizonyul, s az epizódok is megtalálják karikírozó helyüket az előadás koordináta-rendszerében. Tordai Hajnal jelmezei is hozzásegítik kiforgatott lényük megtalálásához őket. Alaposan elidőz a regényt színpadra komponáló Schwajda és a rendező a politikai áthallásokat kínáló, a tömegeket demagóg szónoklatokkal manipuláló, a zavarosban halászó Pencroft valóságos puccsal vezérré avanzsáló jeleneteinél – talán épp ezért az aktualitásért esett a választásuk erre a Rejtő-műre.
Mindehhez adott egy par excellence 13. Pácra szabott művész, Cserna Antal, aki bravúros mozgékonyságával, testi kifejezőerejével, humorral átitatott szövegmondásával a pechvogel bűnöző megannyi rejtős adottságait magában hordozza. Nemkülönben alteregója, Végh Péter (az igazi Walter), aki az utolsó kenetet feladó pap csuhája mögött máris érezteti rutinos bűnöző mivoltát. Utánozhatatlan szenilis öregurat alakít játszi bájjal Kállai Ferenc (Cödlinger), övig érő, hatalmas szakállal a felismerhetetlenségig elmaszkírozott „ősét”, a maga moccanatlan tekintélyével Raksányi Gellért (öreg Cödlinger), az előadás egyik legjobbikaként, a kifogástalan lakájba oltott, mindent tudó, majdhogynem mindenható, rejtélyes Sterbinszkyt alakítja a tehetsége teljében visszatérő Gera Zoltán; a méregkeverő, hetyke doktort alakító Szakácsi Sándor (Gonzales), a par excellence westernkarikatúrát teremtő ifj. Jászai László (Burns), az önirónia fegyverét pompásan „forgató” Kubik Anna (Madge), a személycsere okán egyik meglepetésből a másikba pottyanó Tóth Éva (Bunny), a sajátosan karakteres állomásfőnök képében Pathó István, és sokan mások – rakják össze e tarka kavalkádot. A teljesség kedvéért olvassák el a könyvet. Magam is így tettem.
(Rejtő–Schwajda: A Néma Revolverek Városa. Rendezte Iglódi István. Magyar Színház.)