A köztévé november 3-i, Lapozó című műsorában Debreczeni József kifogásolta, hogy a Magyar Nemzet Gyurcsány Ferencnek a KISZ KB titkáraként 1989-ben írt levelét egy Varga Péter által, 1988-ban jegyzett dokumentummal együtt közölte. Úgy tűnhet hát, teljesen más volt 1989-ben, a rendszerváltás évében KISZ-vezetőnek lenni, mint 1988-ban. Ez részben igaz. A kronológiai pontosságnak azonban megvan a maga jelentősége. Először is: a Magyar Nemzet két levelet közölt Gyurcsány Ferenctől. Az egyik, amelyben fölvetette a Fidesz „politikai elszigetelését” annak „elfogadhatatlan törekvései” miatt, 1988 augusztusában született, és csak az „alternatív” szervezetekről való információgyűjtést és tájékoztatást felvető másik levél datálódott 1989. január 31-én.
Az első levél egyértelműen az egypártrendszer (pártállam) fenntartásának és védelmének szellemében íródott, de az alternatív szervezetek fogalma, amit a KISZ KB titkára 1989. január legvégén használt, szintén a pártállami gondolkodást tükröző állampárti retorika része volt: azt volt hivatva kifejezni, hogy nem ismerik el az ellenzék és ellenzékiség létjogosultságát. Az alternatívnak elfogadott szervezetek a rendszer részei lehettek, ha betartották annak játékszabályait, mindenekelőtt azt, hogy nem folytatnak ellenzéki tevékenységet, de az állampárt a saját érdekei és belátása alapján döntött arról, hogy miképpen viszonyul egy-egy alternatív szervezethez. A Fidesz „politikai elszigetelése” azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc a Fideszt még alternatív szervezetnek sem volt hajlandó elismerni, aminek egyértelmű retorikai bizonyítéka az, hogy a Fidesz törekvéseit „elfogadhatatlannak” titulálta.
Az Országgyűlés azonban 1989. január 11-én elfogadta az egyesülési jogról szóló törvényt, amely kimondta a pártalapítás jogát, és Pozsgay Imre január 30-án népfelkelésnek nyilvánította az ’56-os „ellenforradalmat”. Ezek után tehát Gyurcsány Ferenc annak ellenére beszélt egy belső iratban alternatív szervezetekről, hogy azt közjogilag és politikailag meghaladta az idő. De csak látszólag, mert ekkor, 1989 elején a pártállam elitcsoportjaiban egyáltalán nem volt magától értetődő maga a rendszerváltozás.
A rendszerváltozás történetének egy mára szinte feledésbe merült fejezete volt a modellváltás. A diktatúra feltartóztathatatlan bukásának felismerése még a pártállami elitek konzervatívabb csoportjait is arra ösztökélte, hogy a hatalom megtartása érdekében a szocializmusnak a társadalom által is elfogadhatóbb modelljét vezessék be. A modellváltás lényegében 1988-ban vált stratégiai céllá, amikor is kénytelen-kelletlen tudomásul vették a de facto többpártrendszert. A szocializmus új modelljét természetesen többféleképpen értelmezték. A radikális reformszocialisták szinte idealista módon úgy képzelték el, hogy a demokratikus szocializmus modelljének a pártok szabad versenyében és szabad választások révén kell elnyernie a társadalmi támogatásból eredő legitimitást. Ez egyben azt is jelentette, hogy ha a társadalom többsége nem támogatja a modellváltást, akkor azt tudomásul kell venniük. A rendszerváltásnak a modellváltással szembeni forgatókönyve, amit akkortájt legmarkánsabban az SZDSZ és a Fidesz képviselt, egyértelműen nemet mondott a modellváltásra – a szocializmusnak egy mégoly demokratikusabb változatára is. A Fidesz rendszerváltó törekvései ezért voltak „elfogadhatatlanok” a KISZ KB titkára számára, és ezért javasolta a Fidesz „politikai elszigetelését”.
Gyurcsány a modellváltásnak a pártállami nómenklatúra által preferált változatát támogatta: a modellváltásnak nemcsak hogy nem szabad rendszerváltásba torkollnia, hanem eleve el kellett kerülni azt, hogy a rendszerváltásnak egyáltalán a lehetősége is felmerüljön. A rendszerváltást eleve blokkoló modellváltás politikai programja a politikai és közjogi fékek kiépítését és alkalmazását jelentette. A „politikai elszigetelés” stratégiájának az ad értelmet, hogy a KISZ KB titkára is számolt a többpártrendszer veszélyével. A stratégia az volt, hogy az állampárt monopolhelyzetének a kényszerű feladása ne egy bármilyen (rendszerváltó) kimenetelű folyamat legyen, hanem a párt hegemón helyzetét eredményezze. A modellváltás programja ezért egy olyan hegemón többpártrendszer kialakításának programja volt, amelyben az MSZMP hegemón (uralkodó) szerepet tölt be: az MSZMP egyedül vagy – az erőviszonyok kedvezőtlen változásával – egy koalíció meghatározó elemeként kormányoz. A „politikai elszigetelés” annak volt stratégiai eszköze, hogy a szocialista többpártrendszert a szocializmushoz, de legalábbis az MSZMP-hez lehetőleg lojális pártok alkossák.
A rendszerváltást eleve blokkoló modellváltás politikai programjának ismerete nélkül nem érthetjük meg azt, hogy például Medgyessy Péter 1989-ben miért mondta azt, hogy számára érthetetlen a szabad választások fogalma, vagy hogy az adott helyzetben koalíciós kormányzásra van szükség. Németh Miklós Nagy Imre temetése után(!), de még a nemzeti kerekasztal-tárgyalások lezárulása előtt megtartott MSZMP KB ülésen egész pontosan a következőt mondta: „Azért akarunk modellt váltani, mert az MSZMP a demokratikus szocializmus meghirdetése mellett nem híve és nem lehet partner semmiféle rendszerváltásban. Azért váltunk és kell ezt a modellváltást elvégezni, hogy ez a rendszerváltás elkerülhető legyen…”
Németh Miklós miniszterelnök világosan és érthetően fogalmazott. Nem hogy rendszerváltást, de modellváltást sem akartak valójában, mert modellváltásra éppen azért volt szükségük, hogy elkerüljék a rendszerváltást. Ezek fényében nagyjából rekonstruálható az MSZ(M)P későbbi stratégiája a nemzeti kerekasztal-tárgyalások lezárulása utáni helyzetben, amikor a rendszerváltás nagyon is valóságos veszélyt jelentett. A rendszerváltás elvi elfogadhatatlanságának tudható be a vagyonátmentés (Next 2000 és Cimbriana Kft.), az ügynökök beépítése az ellenzéki pártokba és a sajtóba, a konszenzus és megbékélés ideológiai sulykolása általuk, valamint az ellenzéki pártok törvénytelen lehallgatása (Dunagate-botrány). A felsoroltak stratégiailag belefértek a többpártrendszerbe, ezért önmagában a többpártrendszer igenlése nem sokat árul el a pártállam akkori szereplőinek elvi és politikai pozíciójából. A szabad és tisztességes politikai versenyhez való viszony az igazán mérvadó. A „politikai elszigetelés” és az „információgyűjtés” inkább a politikai hegemóniát megalapozó, korlátozott és tisztességtelen verseny eszköze volt.
A Magyar Nemzet által közölt dokumentumokról a kereskedelmi televíziók manipuláltan tudósítottak: nem idézték a „politikai elszigetelést” és az „elfogadhatatlan törekvést”. A manipulációhoz hozzájárult Batiz András szavainak kritikátlan idézése is. A kormányfő szóvivőjének szavaiból úgy tetszik, hogy Gyurcsány Ferenc már akkor is a párbeszéd és a vita híve volt. A média napirendjéről azóta sietve levett téma eléggé kényes: Gyurcsány minden bizonnyal azokkal az elvileg elfogadhatatlan erőkkel akart párbeszédet folytatni, akiket legnagyobb sajnálatára már nem sikerült politikailag elszigetelnie.
origo.hu
Újabb árrésstop jön, mutatjuk, mely termékek leszek jóval olcsóbbak
