Szombati tudósításunkat azzal fejeztük be a 13. boksz-vb-ről, hogy még az elődöntők előtt megjósoltuk, a kislégsúly (48 kg) fináléjában helye van a hazai ring minden előnyét élvező kínai Cou Si-mingnek. Egyrészt azért, mert kiváló, olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes bunyós, másrészt mert ez a verseny bő egy hete nem szól másról, csak az ő errefelé remélt mennybemeneteléről. Két ellenfelét szorosan, de verte, a kubai Bartelemyt nem, mégis kihozták győztesnek, így a négy között már az is meglepetést okozott, hogy három menet után döntetlenre állt a tádzsik Dostijevvel. A vége persze
18-13, s a hazai favorit a fináléba masírozott. Ahol – s ez már messze nem papírforma – Bedák Pál várta!
A magyar csapat „kis nagy embere” ugyanis a szombati elődöntőben, ha lehet, még az eddigieknél is szebb produkcióval kápráztatta el Szecsuán tartományt. Nincs rá jobb kifejezés, agyba-főbe verte az egyébként kiváló kazah Birzsan Zsakipovot. Az első szünetben 7-3-ra, a másodikban 15-4-re vezetett, a harmadikra pedig már nem jutott idő, ugyanis még előtte összejött a technikai döntő fölényt jelentő húszpontos különbség (26-6). Ilyenre a 11 súlycsoport 22 vb-elődöntője közül még kettőben került sor, illik tehát megsüvegelni. Azt pedig különösen, hogy Magyarország mellett csak Kína (tudjuk, Cou…), Bulgária, Horvátország és Németország tudott Kubán, valamint a volt szovjet államokon kívül versenyzőt delegálni a világbajnoki finálékba.
A bolgárt Sajdulinnak hívják, és eredendően fehérorosz, a németet Rahimovnak, és tádzsik, a papíron öt csak három tehát. A lényeg persze, hogy akad köztük magyar, amelyre az ökölvívó-vb-k 1974 óta íródó történetében csupán háromszor került sor. Kovács István 1991-ben Sydneyben és 1997-ben Budapesten, Erdei Zsolt szintén 1997-ben, a szép emlékű BS-ben vívhatott világbajnoki döntőt, mégpedig mindet győztesen. Erre készült tegnap itt Mienjangban Bedák Pál is virtuálisan 1,3 milliárd, a csarnokban hétezer, konkrétan pedig egy kínai ellen.
Aztán hamar kiderült, hogy a kínaiakhoz néhány más nációt hozzá lehetne csapni, mint a hazai favorit híveit. Az első menet a nagyjából reális három-négy pontos Cou-vezetést ugyanis 7-0-ra „kerekítették fel” a pontozók, s ezzel gyakorlatilag el is dőlt a meccs. „Pimpa” ugyanis, bár saját elmondása szerint felkészült a kínai ring lejtésére, ezt nem tudta feldolgozni lelkileg, elmaradt attól a teljesítménytől, ami Mienjangban eddig jellemezte. Pontatlanabb próbálkozásait riválisa rendre kihasználta, amikor pedig talált, a bírók nyomtak a kínainak is. A 31-13-as végeredmény messze nem tükrözi a ringben történteket, három pontozó pedig olyan extrém különbséget látott, hogy az arcpirító. Ketten hozták ki azt, ami nagyjából volt: hét-, illetve tízpontos Cou-sikert. Mert az elvitathatatlan, hogy Bedák Pált legyőzte az előző vb-n Bangkokban második, az athéni olimpián harmadik, s itt Mienjangban már első távol-keleti kiválóság. A csarnok tombolt, a bálványt vállon hordozták körbe, miközben az öltöző mélyén egy húszéves magyar fiú könnyezett…
– Sírt is? – fordultunk később az első magyar vb-ezüstérmet megszerző Bedák Pálhoz.
– Le kell ezt írni? No mindegy, tényleg el voltam keseredve… A pontozók nagyon elvitték a mecscset az elején. Az első menetben úgy éreztem, két-három pontos vesztésre állhattam, erre látom, hogy 0-7. Utána már nem ment olyan pontosan, mint addig, tudtam, hogy csak kiütéssel nyerhetnék. Nem sikerült.
– Azért nem kell elkeseredni, hiszen felnőttként ilyen sikert még nem ért el, ráadásul a gyenge olimpiai szereplést is feledtette némileg. Hogyan sikerült? Dacból?
– Valahogy úgy, hiszen nagyon akartam bizonyítani Athén után. Előtte mindenki velem foglalkozott, utána senki, gondoltam, most újra megmutatom.
– Ilyen egyszerű?
– Természetesen nem. Rengeteget edzettem otthon Öcsi bácsival (Szántó Imre volt szövetségi kapitány, Bedák klubedzője – a szerk.), sulykoltuk a lábon elmozgást, meg minden mást. Köszönöm neki, hogy annyit foglalkozott velem, no meg Karcsi bácsinak (idősebb Balzsay Károly szakvezető – a szerk.) is az edzőtáborokban és itt kinn a vb-n végzett munkát. Végül is meglett az eredménye.
– Pedig ebben az évben sérülés is hátráltatta.
– A bal vállammal voltak bajok, heteket kellett kihagynom. Szerencsére Öcsi bácsi szerzett egy akupunktúraspecialistát, ezúton is köszönöm a doktornőnek a gyógyulást.
– Ilyen szerény vb-érmest! Mindenkinek mindent köszön.
– S még nincs is vége a felsorolásnak, hiszen a családomat nem felejthetem ki, az iskolámat sem, amelyik engedte, hogy sokat legyek távol, támogatómat, a Schenkert sem, hiszen otthon a klubomnál fizetési gondok akadtak.
– Most viszont kapott pénzdíjat, ugye?
– Igen, háromezer dollárt, itt van a bal zsebemben, vigyázok rá…
– Otthon lesz nagy ünneplés?
– A húgom a vb-re indulásunk előtt volt 18 éves, akkor nem köszönthettük, most majd együtt ünnepelünk szűk családi körben. Így is jó sokan leszünk.
Az eredményhirdetésre amúgy már összeszedte magát „Pimpa”, bár mosolyt még nem tudott kipréselni magából. Talán majd otthon, amikor rájön, hogy kadett Eb-aranya és vb-ezüstje, junior vb- és Eb-aranya, felnőtt Eb-bronza után ez az ezüst az eddigi csúcs. Az eddigi.
Ami a mienjangi vb végkimenetelét illeti, a 407 indulót adó 70 ország közül 21 nyert érmet, 13 küldte el legalább egy bunyósát a döntőig, öt egészen az aranyéremig. Kubának négy, Oroszországnak három, Kazahsztánnak kettő, Dél-Koreának és Kínának egy-egy jutott a legfényesebb medálból. Utóbbit elcseréltük volna Magyarországra, de most már örüljünk az első világbajnoki ezüstérmünknek a három arany és az öt bronz után.
origo.hu
Szijjártó Péter az Origónak: Az európai vezetők abban érdekeltek, hogy a háború minél tovább tartson
