Tudás, etika, felelősség

Ezzel a címmel rendezte meg a Magyar Tudományos Akadémia az UNESCO-val és a Nemzetközi Tudományos Tanáccsal (ICSU) együttműködve a tudomány második világfórumát november 10. és 12. között. Nyolcvanhét országból mintegy hatszáz résztvevő, köztük Nobel-díjas tudósok, tudománypolitikusok, művészek, gazdasági szakemberek, politikusok cseréltek eszmét három napon át a World Science Forumon (WSF), amelynek 2003 óta Magyarország ad kétévente otthont. Kiemelt figyelmet kapott a tudás társadalmi és gazdasági hasznosítása, az oktatás és az új nemzedék ügye.
Biztató jelnek foghatjuk fel, hogy a világfórumot megelőző napokban fiatalok vették birtokba az Akadémiát – bizonyítékául annak, hogy van utánpótlása a tudománynak. A hét elején a hazai tudományos diákkörök legjobbjai gyűltek össze a díszteremben. A világfórum hivatalos megnyitása előtti napon, szerdán Európa legjobb fiatal, de rátermettségüket máris sokszorosan bizonyított kutatói vehették át azt az évente 150–250 ezer eurós ösztöndíjat (European Young Investigator [EURYI] Awards), amelynek segítségével öt évig dolgozhatnak valamelyik európai kutatóintézetben. Az ösztöndíj alapítói (az Európai Tudományos Alapítvány, az ESF és az Európai Tudományos Alapok Vezetőinek Szervezete, az Eurohorcs) ezzel is segíteni akarják a 2000. évi lisszaboni konferencián elhatározott európai kutatási térség kialakítását. A nemzetközi zsűri 622 pályázat közül választotta ki két fordulóban a legígéretesebbeket. A nyertesek között találjuk a Bonyhádon született Nusser Zoltánt, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének (KOKI) munkatársát, aki a nyolcvanas évek második felétől megjárta Oxford, London, Los Angeles nagy hírű tudományos intézményeit, majd 2000-ben hazajött, és megalapította a KOKI-ban a celluláris idegélettani laboratóriumot. Két év múlva elnyerte a Közép-európai Tehetségkutató Alapítvány Talentum-díját, és az MTA doktora lett. Ma német, amerikai és angol ösztöndíjak birtokosa, az elmúlt évben nemzetközi pályázatokon mintegy négymillió amerikai dollárnyi összeget nyert kutatásai támogatására.
Bogányi Gergely csodálatos zongorakoncertja szerda este a Magyar Tudományos Akadémián méltó nyitánya volt a nagy eseménynek. A tudományos világfórumot, amelyre öt földrészen figyelnek, Sólyom László köztársasági elnök nyitotta meg csütörtökön a tudomány palotájában. A utolsó ülést, ahol a program szerint felszólal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, ma tartják a Parlamentben, közjogi méltóságaink, az Akadémia vezérkara – élén Vizi E. Szilveszter elnökkel – és a nemzetközi tudományos élet kiválóságainak jelenlétében. Budapestre jött Matsuura Koichiro, az UNESCO főigazgatója; két orvosi Nobel-díjas: Werner Arber (1978) és Torsten Wiesel (1981); Janez Potocnik, az Európai Unió tudományos és kutatási főbiztosa; Lámfalussy Sándor, az euró „atyja”; Akito Arima, a Japán Tudományos Alapítvány elnöke; az indiai Goverdhan Mehta, a Nemzetközi Tudományos Tanács, az ICSU elnöke; Lu Jonghsziang, a Kínai Tudományos Akadémia elnöke – hogy csak néhányat említsünk a tekintélyes résztvevők közül. Hasszán bin Talal jordániai herceg, a Római Klub elnöke az ammáni merényletek miatt lemondta budapesti utazását. A konferencia egyik fővédnöke Kofi Annan, az ENSZ főtitkára.
Ezen a fórumon adták át a most hatvanéves UNESCO díjait, itt rendezte meg az Izraeli–Palesztin Tudományos Szervezet, az IPSO a második tudományos találkozóját Tudomány a békéért címmel. Ez a szervezet két évvel ezelőtt, az első WSF alkalmával jött létre, és életrehívói azt remélik, jelentős szerepet játszhat „a párbeszéd, a nyitottság, a kölcsönös elfogadás megteremtésében” – szól az MTA közleménye. A második napon cseréltek eszmét a parlamenti tudományos bizottságok tagjai és a nemzetközi döntéshozók (Tudomány a demokratikus világért). Részt vettek a szekcióülések munkájában a rendszerváltozás utáni magyar külügyminiszterek: Jeszenszky Géza, Martonyi János, Kovács László és Somogyi Ferenc. S minthogy az ismereteket nemcsak megszerezni kell, hanem át is kell tudni adni őket, külön ülésen foglalkoztak a tudományos újságírás etikájával, az újságírók felkészültségével és felelősségével.
A Magyar Posta bélyeget adott ki a tudomány világfóruma alkalmából. A tanácskozás ideje alatt a stockholmi Nobel-múzeum vendégkiállítását nézhették meg a résztvevők az Akadémia épületében.
Talán nem is tudjuk még felmérni, mekkora jelentősége van annak, hogy Magyarország adhat otthont kétévente a World Science Forumnak – mindig a magyar tudomány ünnepéhez, november 3-hoz és a tudomány világnapjához, november 10-hez kapcsolódva. Figyelemre méltó, hogy 2001 – az első fórum előkészületei – óta minden kormány jelentős támogatást adott a WSF megrendezéséhez. Az ötlet is Budapesten, az UNESCO 1999-ben itt megtartott első tudományos világkonferenciáján merült fel, ahol Hámori József professzor – az MTA egyik jelenlegi alelnöke – elnökölt. A cél az volt, hogy párbeszédre késztessék a tudomány, a politika, a gazdasági élet és a társadalom szélesebb rétegeinek képviselőit. Az első tudományos világfórumot 2003-ban rendezték meg, akkor a tudomány és társadalom kapcsolata volt napirenden. (Lásd: A szellemi tőke rangsorolja az országokat – Magyar Nemzet Magazin, 2003. november 8.) Akkor Teller Edét is felkérték előadásra, ám ő az előkészületek idején már nagybeteg volt. Levélben küldte el a szervezőknek a tervezett programra vonatkozó észrevételeit: úgy gondolta, kevés szó esik etikai kérdésekről. Akkor határozták el az Akadémia vezetői, hogy a következő fórumon a tudás, az etika és a felelősség összefüggéseit vizsgálják meg – emlékezik Kroó Norbert, az MTA alelnöke.
Szilárd Leó, Wigner Jenő, Teller Ede számára a nukleáris korszakban, a hidegháború idején a nemzetbiztonság és az elrettentő erő volt a legfontosabb, de ők sem bevetni akarták a pusztító fegyvereket, amelynek kifejlesztésén dolgoztak. Ma, a biológia nagy korszakában az alapprobléma ugyanaz: meddig szabad elmenni, mire szabad felhasználni a tudomány eredményeit. Gondoljunk csak a klónozásra vagy a genetikailag módosított élelmiszerekre. Mindkét területen sok a bizonytalanság, nem szabad felelőtlenül kockáztatni. Morális kérdések persze akkor is felvetődnek velük kapcsolatban, ha a tudomány előbbre tart majd. De felmerül az a kérdés is: vajon a tudomány felelős-e azért, ha visszaélnek az eredményeivel? A döntést, hogy ezeket az eredményeket mire használják, nem a tudós hozza meg, hanem a politikusok – mondta Kroó Norbert, akinek meggyőződése, hogy többet kellene beszélni az ő felelősségükről is.
Az idei találkozó az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott összes ország számára azért is különösen fontos, mert mindenütt új feladatokat kell megoldani. Az utóbbi években az európai kormányoknak szembe kellett nézniük azzal, hogy nem lesz könnyű követni a sokat emlegetett „lisszaboni stratégiát”, elérni azt a célt, hogy Európa 2010-re a világ legdinamikusabban fejlődő térsége legyen, ahol a nemzeti össztermék három százalékát fordítják kutatásra és fejlesztésre évente. A verseny élesedik, s bár az Egyesült Államok egyelőre utolérhetetlennek látszik, gyorsan jönnek föl más országok is. Aki lemarad, annak nehéz lesz behoznia hátrányát.
Több országban felteszik a kérdést: meddig lehet ilyen körülmények között arra biztatni a kutatókat, hogy otthon hasznosítsák mindazt, amit hazai tanulmányaik során és külföldön tanultak? Magyarországon a nemzeti össztermék alig egy százalékát fordítják kutatásra és fejlesztésre. Az ígéret szerint jövőre 1,1 százalékot fogunk költeni rá. Az Európai Unió már nagyobb sebességre váltott, amikor – amint már hírt adtunk róla – arról döntött, hogy létrehozza az európai alapkutatásokat – meghatározott témák előzetes megjelölése nélkül – támogató Európai Kutatási Tanácsot. A 22 tagú független grémium, amelybe Magyarországról Kroó Norbertet választották be, egy–másfél milliárd megpályázandó euróval gazdálkodhat majd évente.
A múltban a tudomány elsődleges szerepe az volt, mondják a szakemberek, hogy új ismereteket adjon, kielégítse az ember olthatatlan kíváncsiságát. Ma a társadalmi fejlődés motorja, nélküle nem tartható fenn sem az életünk, sem a világunk. A problémák megoldása elképzelhetetlen a különböző tudományterületeket képviselő tudósok legszélesebb körének segítsége nélkül. Amint Vizi E. Szilveszter hangsúlyozta „Morális kötelességünk hogy biztosítsuk a tudás helyes felhasználását, és azon legyünk, hogy orvosoljuk a felmerülő, társadalmi, pszichológiai, környezeti, egészségügyi és gazdasági problémákat”.