Az innovációs alap kezelésére létrehozott Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályáztatási gyakorlatát értékelve a szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy azok kiírása bonyolult, nehezen értelmezhető, s esetenként irreálisan rövidek a beadási határidők. Kritikával illetik az elbírálás rendjét is, mert az nem átlátható, a bírálatok nem nyilvánosak, az elutasítást nem indokolják, a döntéshozó szakértők pedig nem ismertek, és számos esetben külföldiek, tehát még felelősségre sem vonhatók.
A pályázóknak likviditási gondokat okoz, hogy az ellenőrzések elhúzódnak, s gyakran ismétlődnek, amiért késnek a kifizetések – mondta Pakucs János, a MISZ elnöke. Az alap forrásait egyrészt a vállalkozói szféra által fizetett innovációs járulék, másrészt a költségvetés biztosítja. Az alap forrásainak biztonságos tervezhetősége érdekében a törvény előírja, hogy az állam akkora összeget köteles hozzátenni, mint amennyivel a vállalatok két évvel korábban hozzájárultak. Ezt a kötelezettséget először az idei költségvetési törvényben kellett volna érvényesíteni. A kormány egy tavaly év végi törvénymódosítással a törvény életbe léptetését 2007. január 1-jére változtatta; 3,5 milliárd forintot vont el az alaptól.

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?