Csaknem egyhangúlag választotta meg a parlament az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjait és póttagjait, akik röviddel ezután ünnepélyes esküt tettek Szili Katalin házelnök előtt. Az Országgyűlés döntése alapján az OVB tagja lett Fazekas Marianna, az ELTE tanszékvezetője, Halmai Gábor, a győri Széchenyi István Egyetem Jog- és Gazdaságtudományi Karának tanszékvezetője, Molnár Miklós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara egyetemi tanára, Ivanics Imre, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense, valamint Szigeti Péter, aki a győri Széchenyi István Egyetemen tanszékvezető egyetemi tanár, tudományos igazgató. Póttaggá választották Tóth Károlyt, a Szegedi József Attila Tudományegyetem egyetemi docensét és Beregi Zoltán ügyvédet. Az újonnan megválasztott testület Lamperth Mónika belügyminiszter javaslatára Szigeti Pétert választotta elnökéül, akinek helyettese Halmai Gábor lett.
Alkotmánybíróvá választotta a parlament tegnap Paczolay Pétert, a Köztársasági Elnöki Hivatal mostani vezetőjét. Az új alkotmánybíró megválasztására azért volt szükség, mert a testület egyik tagjának, Tersztyánszkyné Vasadi Évának a megbízatása február 23-án lejár. Paczolay korábban az Alkotmánybíróság főtanácsosa, majd főtitkára is volt.
Elutasította az Országgyűlés kormánypárti többsége a Fidesznek a munkahely-garanciáról, illetve az időskorúak és a fiatalok védelme érdekében a Btk. módosításáról szóló javaslatainak tárgysorozatba vételét. Ez azt jelenti, hogy ezeket a javaslatokat napirendjére sem vette az Országgyűlés.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán