Kinek jó az „ARGO”?

Amikor Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter tavaly azzal büszkélkedett, hogy 13 ezer, igazolvány nélküli bevándorlót zsuppoltak ki nyolc hónap alatt, és ígéretet tett további tízezer hazaküldésére, nem csak Franciaország bevándorlásellenes érzelmeit fejezte ki.
Emberjogi szervezetek és liberális lapok azzal vádolják a kormányokat, hogy szavazatszerzés érdekében „a szélsőjobboldal programját” építik be bevándorlásellenes politikájukba. Az EU és tagországai között a bevándorlás kérdésében is szinte feloldhatatlan a feszültség. Az 1992-es maastrichti szerződés, majd az 1997-es amszterdami szerződés és az 1999-es tamperei „következtetések” lényegében lehetővé teszik, hogy az unió közös bevándorláspolitikát dolgozzon ki. A kérdés azonban ismét az, hogy a szavazatszerző politikai érdekek és a megállapodások harcában melyik bizonyul erősebbnek.
Mindenesetre az Európai Bizottság bejelentette, hogy az idén lejáró úgynevezett ARGO-programjában 21 projektet finanszírozott, amelynek célja a bevándorlás-, menekültügyi és határpolitika harmonizálása. A 21 programból kettő például a Földközi-tengerről érkező illegális bevándorlás harmonizálását segítette. Hogy ez a gyakorlatban miként „fest”, azt a televíziónézők akkor láthatták, amikor az olasz Lampedusa üdülőhelytől nem messze egy hajóról hetven embert dobtak ki a tengerbe, és a partra érkezettek között 13 szomáliai holtteste feküdt a homokban.
Raymond Hall, az ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR európai irodájának igazgatója szerint „csalódottságot kelt” az EU azon igyekezete, hogy a menekültügyi problémákat összehangolja – nem utolsósorban azért, mert az uniós irányelveket az egyes tagországok eltérően alkalmazzák.