Napi sajtószemle

The New York Times
Amerika vezető liberális lapjában két olyan cikk jelent meg, amelyről túlzás nélkül állítható, hogy nem mindennapi. A véleményoldalon Tony Judt történészprofesszor a lapban egy hónap hallgatás után megtörte a csendet, és a világszerte élénk vitákat kiváltó Harvard-tanulmányról írt, amelynek címe az „Izrael-lobbi”. Judt szerint megdöbbentő, hogy az amerikai fősodrú lapok hallgattak arról a tanulmányról, amely nemcsak a globális figyelem központjába került, hanem amelynek központi témái közül az egyik az, hogy Washington nem az olaj, hanem Izrael érdekében rohanta le Irakot, másrészt pedig, hogy az Izrael-lobbi megfélemlítő hatást gyakorol az amerikai szellemi életre is. Az várható volt, hogy a Harvard-tanulmányhoz pozitívan közelítőket kapásból antiszemitáknak nevezik, csakhogy egy kicsit furcsa ezt állítani a londoni Times napilaptól a német balliberális Die Zeit hetilapig vagy legfőképp az izraeli liberális Háárec című napilapig, ahol dúlnak a viták a tanulmányról. Vagy netán nevezzük anticionistának a jobboldali Jerusalem Postot, amely Paul Wolfowitzot, a korábbi védelmi miniszterhelyettest „odaadóan Izrael-barátnak” nevezte? Judt azt írja, hogy míg a stratégiailag valóban fontos terület egyre inkább Kelet-Ázsia, Washington azzal foglalatoskodik hiábavalóan, hogy a maga képére akarja formálja a Közel-Keletet. De ma már a holokauszt az élő emlékezetből is kikopik: a világ közvéleménye szemében nem menti fel egy izraeli katonának a tettét az, hogy ükanyja Treblinkában halt meg. Az európaiak, latin-amerikaiak, afrikaiak és ázsiaiak egyszerűen nem értik, hogy Amerikának miért fontos egy kis, ellentmondásos kliens állam a Földközi-tenger partján. Márpedig erről sem lehet sokáig hallgatni.

*****
A lap másik „meglepetése” a markánsan globalizmus- és Izrael-barát munkatársának, Thomas L. Friedmannek Bush elnököt Irán miatt olyan erősen támadó cikke, amelyre jellemzők kezdő mondatai is: „Mit választana? Egy nukleáris fegyverekkel felszerelt Iránt, vagy pedig Irán nukleáris berendezéseinek megtámadását, amelyet Bush nemzetbiztonsági csapata hajtana végre és »adna el« a világnak, Rumsfeld védelmi miniszterrel az élen? Én inkább egy atomfegyverekkel felszerelt Irán mellett voksolnék”. A cikk szerint Bush nemzetbiztonsági tanácsának tagjaitól a jogosítványukat éppen olyan módon kellene bevonni, mint a részeg vezetőktől. „Menjenek haza ingyen NATO-taxival!” Friedman szerint ha Amerikának nem elnöki, hanem parlamenti rendszere lenne, Bush egész teamjét már rég kipenderítették volna. Mi várható egy Irán elleni támadásnál olyan embertől, aki hagyta Irak műkincseit kifosztani; aki őrizetlenül hagyta Szaddám Husszein lőszerraktárait, az iraki–szíriai határt? Iránnal inkább a diplomáciai tárgyalások a célravezetőek.