Az orosz kulcstanú, Andrej Lugovoj szerint két héttel előbb mérgezték meg sugárzó izotóppal régi ismerősét, a hozzá hasonlóan biztonságiügynök-múltú, de Londonba dezertált Alekszandr Litvinyenkót, mint azt ő maga hitte.
„Ki mondta önnek, hogy a sugárfertőzés november elsején volt? Jóval korábban, október 16-án történt” – mondta Lugovoj a Moszkovszkij Komszomolec című tömeglapnak nyilatkozva. Mint fogalmazott: annál a londoni biztonsági cégnél ugyanis, amelynek helyiségeiben polónium 210-es nyomait mutatták ki, csak egyszer jártak, mégpedig október 16-án. Lugovoj és Kovtun is állítják, hogy már ekkor megfertőződtek Litvinyenkótól, s ők terjesztették a sugáranyagnyomokat Európa-szerte.
Újabb fordulatot vett a Litvinyenko-ügy Németországban is, miután a helyi hatóságok elképzelhetőnek tartják, hogy országukon keresztül, értékesítés céljából jutott Nagy-Britanniába kis mennyiségű radioaktív anyag. A Litvinyenko német kapcsolatát vizsgáló hamburgi hatóságok közlése szerint nem zárható ki, hogy a polóniumot erre csempészték Londonba, mégpedig eladás céljából. „Információink szerint bizonyos terrorista körökben ott nagy a kereslet a különleges radioaktív elem iránt” – hangoztatta egy tisztségviselő. Egyben utalt azokra az orosz feltevésekre, hogy Litvinyenko állítólag csecsen lázadókkal állt kapcsolatban, s közreműködött egy úgynevezett piszkos bomba előállításában.

Teljes útzár és mentőhelikopter az M5-ösön történt karambol után