Az utóbbi hónapokban több alkalommal is aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a NATO tagállamai közül a legtöbb országban a GDP két százalékát sem éri el a védelemre fordított kiadások aránya. Hogyan bírhatók jobb belátásra ezek az államok ?
– A NATO-nak nem lehetnek félstátusban lévő tagjai. Ha az észak-atlanti szövetség tagállamai közös biztonságra vágynak, a kölcsönös védelemhez is hozzá kell járulniuk. Ez nemcsak Magyarországra vonatkozik, hanem négy ország kivételével az összes tagállamra, akik képtelenek elérni a kétszázalékos küszöböt. Németország GDP-jének mindössze 1,4 százalékát fordítja védelemre, Spanyolország 1,2 százalékot, és Magyarországhoz hasonlóan Hollandia is csupán 1,1 százalékot. Szerintem egy ország nem dönthet egyszerűen úgy, hogy csatlakozik a NATO-hoz, majd hátradől, és nem vállal semmiféle szerepet a közös biztonság megteremtésében. Így nem lehet komoly partnerséget kialakítani. Dicséretesnek tartom Magyarország afganisztáni szerepvállalását, de hangsúlyoznám, növelnie kell védelmi kiadásait.
– Ön szerint a NATO-nak a jövőben a hagyományos értelemben vett euroatlanti védelemre kellene nagyobb hangsúlyt fektetnie, vagy globális rendfenntartó erőként kellene felelősséget vállalnia?
– Bizakodtam abban, hogy a rigai NATO-csúcson valamilyen szinten foglalkoznak ezzel a kérdéssel, de Riga majdnem minden szempontból kudarc volt. Szerintem négy opció közül választhat a NATO. Az első az, hogy visszatér eredeti funkciójához, és megvédi Európát a keletről érkező fenyegetésektől, ebben az esetben az Európai Uniónak arra kell törekednie, hogy lefektesse a közös védelmi és biztonságpolitika alapjait. A második lehetőség az úgynevezett NATO Plusz program folytatása, amelynek révén az alapvető védelmi funkció ellátása mellett a szövetség határain kívül is megvédi tagállamait. Harmadik opcióként a NATO egy globális védelmi szövetségnek lehetne az alappillére, amelyhez olyan országok csatlakozhatnának, mint Ausztrália, Új-Zéland, Japán és Dél-Korea. A negyedik lehetőség a globális védelmi feladatokat regionális szinten elosztani.
– Az energiabiztonság tekintetében milyen választ adhat a NATO vagy az EU Oroszország kihívására?
– Nincs kétségem afelől, hogy feszültség uralkodik az Európai Unió és Oroszország között, hiszen egy újjáéledő orosz nacionalizmusnak lehetünk a tanúi, amely arra alapul, hogy az ország jelentős energiaellátó állammá vált. Moszkva olykor visszaél az orosz energiát importáló országok – mint a balti államok, Ukrajna vagy Grúzia – kiszolgáltatottságával. A NATO-n belül az a nagy probléma, hogy egyes tagállamok – elsősorban Franciaország – nem akarják, hogy a szövetség a védelmi feladatok mellett politikai szerepet is vállaljon. Azonban az energiabiztonság kérdését nem lehet az EU-ban megoldani, hiszen Norvégia térségünk egyik legnagyobb energiaellátó országa, Törökország pedig fontos tranzitállam. Szerintem a jövőben az energia-, a nemzeti és a gazdasági biztonság egyre inkább összefonódik, ezért nincs értelme annak, hogy bármelyik ország kiszolgáltatottá tegye magát annak a gazdasági és politikai kockázatnak, amelyet egy másik ország idézhet elő. Ha Magyarország energiaszükséglete nyolcvan százalékban az orosz gáztól és olajtól függ, kiszolgáltatottá teszi magát a kockázat veszélyének.
– Az ENSZ-főtitkár kijelentette, Irakban rosszabb a helyzet, mint Szaddám Huszein alatt. Érdemes volt háborút indítani?
– Irak nem homogén állam. A probléma a szunnita háromszögben található. Ameddig a síiták és a szunniták nem értik meg, hogy az egymás mellett élés és a szétszakadás közül választhatnak, nincs lehetőség az előrelépésre. A demokráciát nem lehet exportálni. Ameddig nincs konszenzus, nem lesz stabil a demokrácia.
origo.hu
Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor beszédét Ráckevéről – élő videó
