Útdíj a főutakon
A sztrádák mellett az autóutakon és az országos főutakon is bevezetné az útdíjat 2007 áprilisától a 12 tonna feletti tehergépkocsikra a kormány – közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője. Bozzay Erika szerint a 3,5 tonna feletti teherautókra 2008-tól vetnék ki az útdíjat, és legkorábban ekkor vezetnék be az elektronikus, használatarányos díjfizetést is. (MTI)
Győri küzdelem
A győri önkormányzat továbbra is küzd a helyi kekszgyár elsorvasztása, a termelés leállítása ellen, Borkai Zsolt (Fidesz) polgármester ezért levelet küldött pénteken a gazdasági miniszternek, amelyben tárgyalásokat sürget a tulajdonos Danone vezetőivel a gyár megmaradása érdekében. (MTI)
Kész a hatvani gyűrű
Hatvan határában tegnap felavatták a 32-es számú út várost elkerülő szakaszát, amely 3,5 milliárd forint értékű állami beruházás révén valósult meg. A városlakók és civil szervezetek az utóbbi években többször követelték az új út megépítését. (MTI)

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!