Az állam és mi

A reformőrjöngés keretében elküldték a selyemzsinórt a Budai MÁV Kórháznak (is). Annak a Budai MÁV Kórháznak, amely szakmai minősítések alapján az ország első tíz kórháza között van, amelyet annak idején a vasúti dolgozók téglajegyeiből építettek fel, s amelyet a mai napig fizetésük fél százalékával támogatnak a vasutasok.
Nos, ha valakinek eddig nem volt egészen világos, mit is jelent a gyurcsányi „reform”, itt a magyarázat. A Budai MÁV Kórház esete szárazon, szikáran megmutatja a valóságot.
Azon talán még lehetne vitatkozni, milyen alapokon álljon egy állam. Hogy mi is legyen a kiindulópont, a filozófiai alap, amelyre azután felépítünk mindent. Nevezetesen: dönthetünk úgy, hogy az állam kivonul a társadalom életének szinte minden területéről, és aztán „hajrá, emberek, boldoguljatok!”. Ebben az esetben az állam radikálisan csökkenti az adókat, a járulékokat – egyáltalán: minden elvonást, hiszen nincsen miért adót beszedni, nincsen miért adót fizetni. Az ilyen alapokon szerveződő államnak nincs pofája adóztatni.
Létezik a homlokegyenest ellentétes megoldás. Az állam úgy dönt, hogy maga tartja fenn a társadalom működéséhez szükséges intézményeket, szolgáltatásokat. Ebben az esetben ez az állam jelentős adó- és járulékterheket ró ki a lakosságra, hiszen az így befolyt pénzből finanszírozza a társadalom életét. Az emberek pedig tudják, hogy komoly adóterheikért cserébe az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a honvédelem területén megfelelő, kielégítő, magas színvonalú, elégséges, megbízható, mindenkit megillető (megfelelő szó aláhúzandó) szolgáltatásokra számíthatnak.
A Gyurcsány Ferenc vezetése alatt álló, s minden önállóságukat elveszített magyar szocialisták, s az egész életükben elvtelen szabad demokraták most bizonyítják be: van harmadik út. A józan ész, minden tapasztalat, az egyéni és a társadalmi erkölcsi érzék ellenére is létezik egy harmadik megoldás. Ennek lényege, hogy az állam radikálisan növeli az adó- és járulékterheket, s ezzel párhuzamosan kivonul a társadalom életének valamennyi területéről. S eközben fennen hangoztatják, hogy a „jóléti államnak vége”, s ideje, hogy „mindezt tudomásul vegyük”. Az arcátlan gazemberségéhez pedig gyáva csinovnyikként szekundál a magyar írástudók jelentős része.
S most készülnek bezárni a Budai MÁV Kórházat. Az egyik legjobb kórházunkat, ahol nincs szabad ágy, ahol az amúgy is fokozott egészségkárosodásnak kitett vasutasok gyógyulhatnának, ők, akik felépítették és támogatják kórházukat. De jön az állam, amely megszünteti a vasúti szárnyvonalakat, megszünteti a vasutasok munkahelyeit, csökkenti a fizetéseket, emeli az adókat, fizetőssé teszi az egészségügyet – majd rámutat egy jól működő intézményre, és közli, hogy bezárja. Mert nincsen rá pénz.
Ideje végre észrevenni, hogy a Budai MÁV Kórház nem pusztán a vasutasok ügye. Ma nekem, holnap neked. Ma a vasutasok, holnap a pedagógusok, holnapután az orvosok, jövő héten a gyógyszerészek, tavaszra a katonák és a rendőrök, nyárra a parasztok és a kisvállalkozók, a diákok és a buszvezetők – sor kerül mindannyiunkra.
Csak azért, hogy egy maroknyi „neoliberális” kipróbálhasson egy újabb terápiát a társadalmon. Mirajtunk. Mint a viccben. Elmegy az ember a rabbihoz, s mondja: Rabbi, döglenek a libáim, mit csináljak? Etess velük kölest – hangzik a felelet. Egy hét múlva jön vissza az ember: Rabbi, még mindig döglenek a libák! – Etess velük gyomot – jön a válasz. Egy hét múlva újra jön a mi emberünk: Rabbi, még mindig döglenek a libák! – Koplaltasd őket! Utoljára jön az ember: Rabbi, az összes liba megdöglött. – Kár. Pedig még volt egy csomó jó ötletem…
Az ötletekből pedig nincs hiány. A kórházbezárások mellett ezentúl fizetni kell például az inzulinért is. Az inzulin a húszas évek vége óta ingyenes volt Magyarországon. Lehet, hogy Horthy Miklós mégiscsak jóléti államot működtetett?