Fizetni kényszerült a kormány

Másfél év szünet után összeül az újonnan megalakult vatikáni–magyar vegyes bizottság – tudta meg lapunk. A tét: eltűnnek-e az egyházakkal való kapcsolattartás (az első Gyurcsány-kormány regnálása óta jelentkező) súlyos zavarai, megteremtődik-e a konszenzus a felekezeti közintézmények támogatásának módszerében.

Joó István
2007. 01. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövő csütörtökön találkozik a magyar kormány és az Apostoli Szentszék delegációja, hogy fölvegyék az 1997-ben kötött nemzetközi szerződés teljesüléséről szóló tárgyalások szálát. A vatikáni megállapodás lényegében a Magyar Katolikus Egyház hitéletének és közszolgálati tevékenységének állami finanszírozását határozza meg, de alapul szolgál a többi történelmi és egyéb felekezetek állami támogatásához is. A vatikáni–magyar vegyes bizottság azonban 2005 nyara óta nem ülésezett, a szóban forgó plenáris ülést is csaknem egyéves pauza előzte meg. A katolikus fél azért hagyta oda a tárgyalóasztalt, mert úgy érezte, a tényleges finanszírozási döntéseket a kormánytárcák önkényesen hozták meg. Az új vegyes bizottság egyházi küldöttségének névsora már nyáron ismertté vált. A delegációt Julius Janus pápai nuncius vezeti, helyettese Erdő Péter bíboros. További tagok: Seregély István egri érsek, Kiss-Rigó László, Keresztes Szilárd püspökök, Német László püspöki kari titkár, Schanda Balázs egyházjogász. A kormányoldal vezetője Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A tagok: Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár, Kovácsy Zsombor egészségügyi, Bujdosó Sándor önkormányzati és területfejlesztési, Várfalvi István pénzügyi, illetve Forgó Györgyné szociális és munkaügyi szakállamtitkár, valamint Csepregi András, a kultusztárcabeli egyházi kapcsolatok titkárságának vezetője.
Csepregi András lapunk érdeklődésére elmondta, a kormány szándéka, hogy a vegyes bizottság tárgyalásai mindkét fél számára érdeminek bizonyuljanak. Vajon növelheti-e ennek esélyét, hogy az egyházpolitika nem kétpólusú többé, hiszen az első Gyurcsány-kormány idején a kulturális miniszter és államtitkára, Gulyás Kálmán mellett a Miniszterelnöki Hivatal liberális szaktanácsadói is formálták az egyházpolitikát – kérdeztük. „Csak jó kihatásai lehetnek, hogy a szakterület feladatai a miniszterként és szocialista politikusként egyaránt erős Hiller István kezében összpontosulnak” – felelte a titkárságvezető. Csepregi elmondta, a vegyes bizottság tárgyalássorozatával párhuzamosan a többi egyházzal is hasonló tartalmú tárgyalásokat kívánnak folytatni. Csepregi megerősítette, a pénzügyi tárca a közeljövőben olyan munkaanyaggal rukkol elő, amely elvezethet az egyházi közoktatási kiegészítő támogatás megfelelő kiszámítási metódusához. Ismeretes, az egyházak kevesellték a kiegészítő támogatásnak azt a korrekcióját, amely a 2005-ös évről szóló, tavaly novemberben született zárszámadási törvényben tükröződik. Szerintük 3,1 milliárd forinttal több járt volna iskoláiknak. Ezzel kapcsolatban azt közölte a titkárságvezető: a kormány tavaly december 20-án 948 millió forintnyi további támogatási korrekcióról határozott, és ezt év végén ki is utalta az intézményfenntartó felekezeteknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.