Hiteltelennek tartott elnöki beszéd

2007. 01. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatalmát és hitelét vesztett amerikai elnökként írták le tegnap a vezető amerikai napilapok George W. Busht évértékelő beszéde után. A New York Times arra emlékeztette olvasóit, az „új Washingtonban” elszállt az elnök hatalma, hiszen az amerikai kongresszus – a tavaly év végi félidős választásoknak köszönhetően – ma már demokrata többségű. A napilap kitért arra: míg pár évvel ezelőtt Bush ügyelt arra, hogy felszólalásakor meghívott iraki vendégek üljenek a képviselőházban, idén csupán néhány katona emlékeztetett Irakra. A New York Times szerint Bush kijelentései a klímaváltozásról, az egészségügy helyzetéről és a bevándorlásról hiteltelennek tűntek.
Az elnök ismét az unió egészséges állapotáról biztosított mindenkit tegnap este, miközben az elnökség sosem volt ilyen rossz állapotban – áll a Washington Post publicisztikájában. A Wall Street Journal a „politikailag meggyengült” elnökről kifejti: hallgatóságát igyekezett meggyőzni arról, hogy nem csupán „béna kacsa”.
A magyar kormány megítélése szerint az iraki rendezésnek nincsen kizárólag katonai megoldása – válaszolt lapunk kérdésére Polgár Viktor. A Külügyminisztérium szóvivője George W. Bush iraki stratégiájának legutóbbi lépéseit kommentálva elmondta, a közel-keleti országban csak akkor születhet megoldás, ha a katonai lépéseket biztonsági lépések kísérik, s Irakban belső párbeszéd alakul ki. Ezután következhet a társadalmi és politikai megbékélés – tette hozzá.
Az Egyesült Államok közel négy évvel ezelőtt indított Irak elleni háborúját téves feltételezésen alapuló hibának minősítette tegnap a japán védelmi miniszter. Kjuma Fumio elmondta, hogy személy szerint soha nem támogatta a háborút.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.