Pakisztánban rejtőzködnek az al-Kaida vezetői, ahonnan új lendületet igyekeznek adni a nemzetközi terrorszervezetnek a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Európában – hangoztatta John Negroponte. Az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója – aki nemsokára Condoleezza Rice külügyminiszter helyettese lesz – az amerikai szenátus egyik bizottsági ülésén jelentette ki a fentieket, s úgy vélte, a fegyveres csoport még mindig veszélyt jelent az Egyesült Államok számára. „Elfogtuk vagy megöltük az al-Kaida számos vezetőjét, de a legfőbb körök mindig talpra állnak. Továbbra is nagy veszteségekkel járó támadásokat terveznek országunk és más célpontok ellen” – mondta Negroponte, ám arra nem tett utalást, hogy a csoport vezetősége Pakisztán mely pontján található, s nem tett említést a szervezet vezetőjéről, Oszama bin Ladenről vagy helyetteséről, Ajman az-Zavahriről sem, akiket a 2001. szeptember 11-i terrortámadások kiötlőinek tartanak.
Pakisztán azonban elutasította Negroponte szavait. „Pakisztán partnerünk a terrorizmus elleni háborúban és számos al-Kaida-vezetőt fogott el. Ennek ellenére az iszlám szélsőségesség egyik centruma is” – fogalmazott Negroponte.

Kávéval öntötte le a bírót, börtönbe kell vonulnia Portik Tamás fiának