Stúdióvendég a reklámirodából

Hanthy Kinga
2007. 05. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pletyka vagy sem, majd elválik. Megtörténhet-e egyáltalán Magyarországon, hogy az államilag finanszírozott közszolgálati médiumokat tudatosan elsorvasztják, és a helyükbe állítják a Klubrádió–Magyar ATV konzorciumot? Ezek révén zökkenőmentesen irányítható lenne a központi kommunikáció. Abszurdnak tűnik a felvetés, de történtek már ennél nagyobb furcsaságok is a hazai médiavilágban.
A közszolgálati állami televízió reggeli műsorát magántévé készíti, a műsorvezetők magánsajtócégektől érkeznek, és ez nem zavarja azokat, akik egyébként abból élnek – jól –, hogy folyamatosan a közmédia függetlenségét fenyegető jobboldali veszélyt vizionálnak. E kotkodáló tyúkocskák valószínűleg gyorsan belátnák annak az igazságát is, hogy az állam rossz médiatulajdonos, ezért ki kell szervezni alóla az egész cugehőrt. Bőven elég egy halk kis közszolgálati adócska, melybe be lehet dugni minden kötelezettséget: nemzetiségi és vallási műsort, kultúrát, komolyzenét, irodalmat. Minek sok pénzt költeni olyasmire, ami manapság senkit nem érdekel.
Ha mindez megtörténhetne, érdekes helyzet állna elő. Nem csak azzal, hogy megszűnne minden erkölcsi korlát – a rendszerváltoztatás idején oly sokat emlegetett BBC-normát amúgy sem sikerült soha honosítanunk –, és a politika azt közvetítene nekünk Bolgárral, Orosszal, Friderikusszal, Vicsekkel, Neumann Gáborral, Barát Józseffel, e közszolgálatból politikai elfogultságuk miatt kikopott figurákkal, amit csak akarna. Hanem akkor tényleg ők mondhatnák meg, ki mennyit ér. De szerencsére ez csak vízió, a közszolgálat, ha nem is él és virul, de még pihegve lélegzik. S végül is jobb, ha nem áltatjuk magunkat, ma sem a közmédia mondja meg a tutit, hanem a sokkal hangosabb kereskedelmi.
Kun Zsuzsa és Németh Kristóf például, akik a Klubdélelőttben, a Klubrádió vasárnapi magazinjában csinálnak reklámot könyveknek, színházi produkcióknak, színészeknek és íróknak. Pontosabban ők a végrehajtók. A riportalanyokat a szerkesztőtől kapják, a szerkesztő pedig a reklámirodától. Ezt hívják promóciónak. Nem érdemes ezen szörnyülködni. Így működik a kereskedelmi média, és egyre inkább így a világ. Ha valaki csak ül otthon a babérjain, és azt hiszi, hogy zsenialitása magától hódít, téved. Aki nem tanul meg élni a modern kor fogásaival, jobb, ha már a művészi pályája elején éhen hal. Ne akarja a hosszú agóniát. Ma abból lesz nagy és főként jól kereső író, színész, rendező, énekes, festő, akit nem zavar, ha azért dicsérik a művét, mert befizetett előtte a kasszába.
Csak az a baj, hogy egyre nehezebb lesz szétválasztani az ocsút a búzától. Hogyan tudhatjuk meg, hogy ki ül a stúdióban valós érdemeiért, és ki a pénzéért? Vagy ez már nem is érdekel senkit?
(Klubdélelőtt, Klubrádió Fm. 95,3)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.