Ez nagyon jelentős elmozdulás a szlovák országos rendőrfőkapitány részéről ahhoz az állásponthoz képest, amellyel a rendőrségi vizsgálat egy évvel ezelőtt szembesítette a közvéleményt – reagált Németh Zsolt Ján Packa azon állítására, amely szerint valaki vagy valakik valóban bántalmazták Malina Hedviget, ám az eset nem úgy történt, ahogyan arról a nyitrai egyetemista lány beszámolt. – A mondat második fele azonban arról árulkodik, hogy a rendőrség nem adta fel azt a szándékát, hogy Malina Hedviget koncepciós per áldozatává kívánja tenni – hangsúlyozta lapunknak adott nyilatkozatában az Országgyűlés külügyi és határon túli bizottságának fideszes elnöke. Németh Zsolt hozzátette, innentől fogva a magyar diplomáciának nagyobb erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság. A szlovák rendőrségnek pedig helyre kell állítania a nyitrai diáklány becsületét.
A szlovák rendőrfőkapitány a SME szlovák lapban tett nyilatkozatára reagálva Odze György, a Külügyminisztérium szóvivője elmondta, az ügy kapcsán a tárca álláspontja nem változott. – Aktívan figyeljük az ügy minden fejleményét, ám abba nem szeretnénk beavatkozni – fejtette ki a szóvivő, aki júniusban úgy nyilatkozott: „…abban bízunk, hogy a szlovák igazságszolgáltatás mindenféle nyomástól mentesen az ügy végére pontot tesz”.

Orbán Viktor azonnali kérdésekre válaszol az Országgyűlésben – élőben az Origón