Az Európai Néppárt (EPP) küldöttsége aggodalmát fejezte ki amerikai tárgyalópartnereinek, amiért Európa energiaellátása egyoldalú, s ennek eredményeképpen az energiaellátást politikai manipulációra lehet használni – mondta el tegnap lapunknak nyilatkozva Szájer József, az EPP európai parlamenti frakciójának alelnöke. A néppárti delegáció tegnap a transzatlanti kapcsolatok megerősítése céljából utazott az Egyesült Államokba. Az európai politikusok többek között Dick Cheney amerikai alelnökkel, John Negroponte kül-ügyminiszter-helyetessel, Michael Chertoff belbiztonsági miniszterrel folytattak megbeszélést.
Tárgyalásaik során Magyarország neve többször is elhangzott. „Partnereink értetlenül állnak azelőtt, hogy a magyar kormány miért részesíti előnyben a Kék Áramlat vezetéket a Nabuccóval szemben, a saját nemzeti érdekeit is figyelmen kívül hagyva” – számolt be Szájer József. A magyar EP-képviselő elmondta: szó esett továbbá Koszovóról is, és arra kérték a vezető amerikai politikusokat, a Vajdaság esetében is várják el a kisebbségi jogok tiszteletben tartását.
Szó esett a Magyarországot is érintő amerikai vízumkötelezettség megszüntetéséről. Erről már törvényjavaslat van a kongresszus előtt, amelyről néhány héten belül dönthetnek. Amennyiben elfogadják, rugalmasabb ellenőrzés várhat az Amerikába látogató magyarokra. A javaslatot Michael Chertoff belbiztonsági miniszter is támogatja – hangsúlyozta Szájer József.

Van, aki 90 milliót visz haza évente – Világhírű balettművész üzent a vizsgázó fiataloknak