Pakisztán elutasítja Washingtont

2007. 07. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pakisztán dühösen reagált azokra az amerikai javaslatokra, amelyek szerint az Egyesült Államok hadseregének a dél-ázsiai országba kellene vonulnia, hogy lecsaphasson Oszama bin Ladenre. Mike McConnell, az amerikai nemzeti hírszerzési igazgató ugyanis nemrég úgy nyilatkozott, hogy a 2001-es New York-i terrortámadások állítólagos kitervelője, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője Észak-Pakisztánban, az afgán határ mentén tartózkodik, mivel az al-Kaida vezetői nagyobb biztonságban érzik magukat Pakisztán törzsi területein. Hírszerzési jelentésekre hivatkozva McConnell elmondta: az al-Kaida egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy minél több tagja kikerüljön az Egyesült Államokba, hogy súlyos veszteségeket okozhassanak az országnak. A jelentés szerint az amerikai nemzet elleni újabb támadás esélye megnőtt.
Hursid Kaszuri pakisztáni külügyminiszter élesen reagált az amerikai tervekre. Mint mondta, nem hiszi, hogy Bin Laden Pakisztánban tartózkodik, ráadásul, ha Washington megosztaná hírszerzési értesüléseit Iszlámábáddal, a pakisztáni hadsereg hatékonyabban tudná ellátni feladatait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.