Olimpia helyett teljes összeomlás

A magyar női kosárlabda-válogatott tegnap megalázó vereséget szenvedett Izraelben. A 82-60-as végeredmény azt jelenti, hogy a magyar csapat már matematikai esélyét is elvesztette a továbbjutásra, s ha csak Bulgária szombaton nem győzi le legalább 24 ponttal Izraelt, az utolsó helyen végez a pótselejtező csoportban. Tehát a jövő héten nem az Európa-bajnoki részvételért, hanem valószínűleg az A osztályos tagság megtartásáért kénytelen pályára lépni. Ennek eredményétől függetlenül kijelenthetjük: véget ért egy korszak. S ezzel együtt véget kell érnie az önámításnak is. Nem az olimpiai kvóta a cél, hanem a sportág megmentése, ha még egyáltalán lehetséges.

2007. 09. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Különösen elfogadhatatlan és érthetetlen a Ramat Gan-i katasztrófa annak ismeretében, hogy félidőben még a magyar válogatott vezetett 39-33-ra, azaz a második játékrészt 49-21-re vesztette el. Ilyen mértékű összeomlásra egyszerűen nincs magyarázat. Annak ellenére sem, hogy a találkozót tévéközvetítés híján nem láttuk. A két csapat másfél héttel ezelőtti összecsapását viszont igen. Az első húsz percben ugyan meglehetősen görcsösen kosárlabdázott a magyar együttes, de az akkori, 73-54-es végeredményt úgy nyugtázhattuk: még ki sem jött a valós tudáskülönbség. Az ellenfél soraiban – Cohen és Fleischer személyében – legfeljebb két ügyes kosarast fedezhettünk fel, vérbeli centert, klaszszist egyet sem, műkedvelőt annál többet. A magyarok játéka sem volt lenyűgöző, de Iványi és Béres a pótselejtező helyenként amatőr színvonalához képest mégiscsak euroligás nívót képvisel, s rajtuk kívül is akad olyan játékos a keretben, aki egy-egy mérkőzést képes eldönteni.
A jelek szerint olyan, aki elveszíteni, annál több. Elverhetjük a port a néhány évvel ezelőtti önmagára már nyomokban sem emlékeztető, szemmel láthatóan megfáradt Károlyin, a ziccerből is ötven százalék alatti pontossággal célzó Ujhelyin, a csak idehaza, a BEAC ellen villogó Fürészen, a labdát két kézzel, irányíthatatlanul eldobó Némethen, a felnőtt mezőnyben még mindig súlytalan Hontin vagy éppen az örökös tehetség szintjén megrekedt Fegyvernekyn, de az igazi felelősöket feljebb és lejjebb kell keresni.
Ha a pillanatnyi kudarcból indulunk ki, akkor először mindjárt a kispadnál. Bencze Tamás és Székely Norbert egyaránt rokonszenves, tehetséges edző, de a válogatott irányítására még éretlenek. Mit sem ér a tökéletes precizitással kidolgozott edzésterv, ha a mérkőzésen nem működik a kidolgozott taktika. Meccselni meg kell tanulni, s ehhez nem elég a tudás, az elhivatottság – tapasztalat is kell. Ha például a nyaralásról beesve, mindenféle előzetes információ nélkül, de Rátgéber László legalább leül a kispadra, valószínűleg akkor sem ez a szörnyű, 22 pontos vereség a vége.
Persze Rátgéber volt Berényi János elnök első számú kiszemeltje, csakhogy a pécsi mágus nem vállalta a megbízást, ezért csak a nesze semmi, fogd meg jól elnöki tanácsadó szerepkör jutott neki. Rátgéber nem is tagadta, azért nem kért a kapitányságból, mert korábban rengeteget bírálták amiatt, hogy – eljött az idézőjelek ideje – „csak” hetedik lett a válogatottal az Európa-bajnokságon. Remélhetőleg most nem dörzsöli a kezét, mondván, ő megjósolta: utánam az özönvíz.
Az igazi felelősöket a szövetség vezetői között kell keresni. Elsősorban a már elzavart, régi garnitúra soraiban, akik az utánpótlást lezüllesztve, a kasszát kifosztva a szakadék szélére sodorták a sportágat. A Berényi János fémjelezte elnökség csupán nem tudott visszaegyensúlyozni, és a mélybe zuhant.
A pótselejtezőben is számos hibás döntés született. Az elsőről, a szakmai vezetés kijelöléséről már szóltunk. Berényi még inkább elárulta tájékozatlanságát, amikor kijelentette: nemhogy az Európa-bajnoki részvétel, hanem az olimpiai kvóta megszerzése a cél. Mint Makó Jeruzsálemtől, avagy Bencze Ramat Gantól… Az is képtelen ötlet volt, ahogy a szövetség Cserny Rékával megegyezett. Nem tudni, hogy szándékos vagy véletlen kommunikáció eredményeként, de egészen a pótselejtező-sorozat kezdetéig úgy tudtuk, hogy Cserny Bostonban tartózkodik, mert másoddiplomáját védi az ottani egyetemen, ezért nem készülhet együtt a kerettel. Ehhez képest kiderült, Cserny a nyarat Budapesten töltötte, csak éppen fontosabb volt számára a civil karrier, mint a válogatottság. Három hónapos kihagyás után csatlakozott a többiekhez abban a reményben, hogy amikor igazán szükség lesz rá, az Eb-n, addigra formába lendül. Heti három-négy tréning igazán beleférhetett volna, vagy ha nem, akkor inkább sok sikert kellett volna kívánni az egyéni karrierhez. Beleillik a kínlódások sorozatába, hogy miközben női vonalon Pécs és Sopron a két hazai fellegvár, a hazai meccseinket Győrött és Zalaegerszegen játszottuk. Erre még az sem mentség, hogy a Péccsel nem ápol jó viszonyt a szövetség, Sopronban pedig faipari kiállítást tartottak.
Mára éppen ennyi maradt a sportágból: a pécsi és soproni kirakat. Mögöttük üres a bolt. Termelni, dolgozni kellene végre, mindent az alapoktól kezdve.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.