Csak tavasszal lesz „helyzet”

Végre sikerült egy asztalhoz ültetni Fábiánné Rozsnyói Katalint és Janics Natasát. A tegnapi egyeztetésnek, amelyen az edzőnő és a kétszeres olimpiai bajnok kajakoson kívül a korábbi páros társ, Kovács Katalin, Baráth Etele, a szövetség elnöke, Angyal Zoltán szövetségi kapitány, Fábián László, a feleségét edzőként is segítő, szintén korábbi ötkarikás aranyérmes, Vécsi Viktor, Janics új (egyben a világbajnok kenus, Vajda Attila) trénere, Petrovics Kálmán, a Démász-Szeged igazgatója is részt vett, ez a legfontosabb hozadéka. Fábiánné tegnapi bejelentésére, miszerint ő nem tiltja meg, hogy újra összeálljon a Kovács, Janics páros, de nem is készíti fel az olimpiára, még mindenki aludhat eleget – egészen tavaszig.

Hónapokon át lázban tartotta a sportszerető közvéleményt, mi lesz a Fábiánné–Janics-perpatvar vége, képes lesz-e a kétszeres olimpiai bajnoknő egyedül is kijutni a pekingi olimpiára, összeülhet-e még a Kovács, Janics kettős? Az edzőnő és a vele szakított tanítványa vitájában kétségtelenül előbbi volt hangosabb, ő igyekezett irányt szabni az eseményeknek, ám a végeredmény egészen múlt péntekig csak helybenjárás volt. Utólag kijelenthetjük, Fábiánné kezében volt a döntés, mint ahogy az értelmetlen torzsalkodásnak is ő maga vetett véget. Bejelentette, hajlandó visszafogadni Janicsot, de ha a kétszeres olimpiai bajnoknő továbbra is külön kíván készülni, akkor sem ellenzi, hogy Kovács Katalin összeüljön vele.
Ez a lényeg, a többi csak porhintés. Ezt az alkut, ha úgy alakulnak, az eredmények önmaguktól is kikényszerítenék jövő tavasszal. A kajak-kenuban ugyanis szerencsére elsősorban a teljesítmények döntenek.
Csupán néhány példa a közelmúltból. 1987-ben a Csipes Ferenc, Fidel László kajak kettes, valamint a Csipes, Fidel, Gyulay Zsolt, Kovács Zoltán négyes is világbajnok lett. Látszatra semmi sem indokolta, hogy az olimpia előtt változtassanak eme felállásokon. Fidelnek és Kovácsnak a tavaszi vízre szálláskor azonban gondjaik támadtak a sportágba akkor betört és nálunk is először alkalmazott winglapáttal: az olimpián már a Csipes, Ábrahám, illetve Csipes, Hódosi, Gyulay, Ábrahám egységek indultak. Amikor a formaváltozás úgy indokolta, három év múlva Fidel ugyanilyen természetességgel ült vissza a kvartettbe Hódosi helyére. (1992-ben azonban neki már nem adatott meg, hogy olimpiai bajnok legyen.)
Mára az is feledésbe merült, hogy 2000-ben Kammerer Zoltán és Storcz Botond egy héttel a második válogató előtt talált egymásra, az elsőn Kammerer Ádám Attilával, Storcz pedig Horváth Gáborral versenyzett. Az sem volt rossz döntés, a végeredmény: két aranyérem Sydneyben.
De talán elegendő lenne felidézni, hogy Kovács és Janics is csak a második hazai felmérő előtt egy héttel próbálta ki: mi lenne, ha párosban is rajthoz állnának.
Nincs értelme többoldalas válogatási elveket, szabályzatot fogalmazni. Ha a két klasszis ugyanúgy utcahosszal jobb lesz hazai riválisainál, mint négy éve, akkor minden viszály dacára muszáj összeültetni őket, tilos mesterséges pótegységekkel kísérletezni. Ha viszont kikapnak, akkor csak a múltjuk miatt nem élvezhetnek kedvezményt.
Egész egyszerűen: győzzön a jobb!