A forradalom beszennyezett emlékezete

A pártállami diktatúrában a forradalom és szabadságharc vérbe fojtását és az azt követő megtorlások szükségességét úgy állították be, hogy azok a nemzet érdekében történtek, „a fasiszták” által kirobbantott „ellenforradalommal” és „nyilas gyilkosaival” szemben. Noha Kádárék tudták legjobban, hogy a 301-es parcellában gyalázatos módon eltemetett, lovak által letaposott sírokban nyugvó mártírok között számtalan zsidó származású szabadsághős nyugszik, és nyilas pártszolgálatos nincs közöttük.
1956-ban nemzeti forradalom és szabadságharc volt. A hatalmához görcsösen ragaszkodó, megtartásához minden nemtelen eszközt igénybe vevő pártelit és az őket gátlástalanul és elvtelenül kiszolgáló erőszakszervezetek álltak szemben a magyar néppel. ’56-nak részese volt az egész nemzet.
A magyar nemzet 1956-ban példát mutatott a világnak hazaszeretetből, elnyomás és elnyomók, bitorlók és megszállók elleni engesztelhetetlen harcból, hősiességből és bajtársiasságból. A fegyveres harcokban elesett szabadságharcosok, a sortüzek áldozatai, a felkoncoltak éppen olyan hősei nemzetünknek, mint a forradalom és szabadságharc vérbe fojtását követő megtorlás mártírjai. Pártállástól, vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül a magyar nép egységesen lépett fel – a fegyveres harcot is vállalva – egy független, szabad, demokratikus Magyarországért azzal az eltökéltséggel: jobb állva meghalni, mint térden állva élni. Havas Szófia egy letűnt, kártékony és gyalázatos, Magyarországnak mérhetetlen károkat okozó diktatórikus rendszer ideológiáján nevelkedett politika túlélőinek egyike. ’56-ra tett nyilatkozata a nemzetünk egészét sérti. Az általa szított, az ötvenhatosokkal szembeni indokolatlan és aljas állásfoglalása az ellentétek tudatos kiélezését szolgálja. De erre az ötvenhatosok nemzedéke nem vevő.
Az Országházban csak 1956 szellemét magának valló, emlékét tisztelettel ápoló képviselőnek van helye.
Szendrődi Miklós
Budapest