Az ördög, a szamár és Szilvásy György

Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter drámai bejelentéseivel ismét riogatta a közvéleményt. Néhány nappal, néhány órával azelőtt, hogy az istenadta nép nemzeti ünnepünk alkalmával arra vetemedett, hogy felkeresse azon szakrális helyeket, ahol sorsa jobbra fordulása érdekében elveszítette legjobbjait. Gyülekezik, szónokot hallgat, virágot tart a kezében, könnyet hullat, összekacsint a mellette álló ezrekkel, és fél szavakból is megérti a másikat. És tombol, ha kicsordult a pohár. Nincs ez így rendjén. Mármint Gyurcsány új rendjében. Mindezt megelőzendő, vegyük el a kedvét az istenadtának attól, hogy sokan legyenek egy időben egy helyen. Ilyen egyszerű ez, legalább is Machiavelli, Gerő és Virág elvtárs legújabb reinkarnációi szerint. Szilvásy forgatókönyvét nem ma találták ki. Egy ideig működött Sztálin, Rákosi és Kádár rendszerében is. A forradalom 30. évfordulóján, 1986-ban, titkosszolgálati tisztek és rendőrök ezrei ültek éjjel-nappal teljes készültségben szolgálati helyeiken arra várva, hogy megvédjék a rettegő hatalmat. Nagy igyekezetükben észre sem vették, saját maguknak kreáltak információkat a készenlét igazolására. A harmincadik évfordulón nemzetbiztonsági vagy kriminalisztikai szempontból értékelhető esemény nem történt azonkívül, hogy az akkor ébredező demokratikus ellenzék prominens képviselői összejöttek pár lakásban, és elmondtak mindannyiunkért egy imát. A titkosszolgálatok és más rendvédelmi szervek október 24-én felsóhajtottak, és lefújták a riadót.
Virág elvtárs emlőin nevelkedett Szilvásy György, kenyéradó gazdái, barátja és KISZ-es harcostársa hű kiszolgálójaként ma, tizenhét évvel a rendszerváltás után a régi módszert megspékeli azzal, hogy nemcsak szélsőséges, hanem újfasiszta csoportok megjelenését emlegeti. Tekintsünk most el attól, hogy feltegyük neki a kérdést: miért nem kattannak a bilincsek? Van ebben az egész színjátékban minden, ami egy tragikomédiához kell. Shakespeare, Moličre, Madách génjeiből összegyúrt figurának is komoly feladatot jelentene, ha olyan művet kellene alkotnia, melyben hűen visszatükröződne a mai Magyarország politikai elitjének viselkedése. Elcsodálkozna azon, hogy 2007-ben ugyanazok rettegnek ’56 szellemétől, mint akik 1986-ban, miközben állításuk szerint rendszert váltottak. Az már csak hab a tortán, hogy a titkosszolgálatok és a rendőrség sem vette észre, eltelt néhány évtized.
Az ördög falra festését ritkán követi a megjelenése. A szamár emlegetésekor sem nyihog mindig a makacs állat. Vannak viszont kivételek. A kivételeknek pedig szigorú és kérlelhetetlen törvényszerűségei. Szilvásy és az általa többszörösen lejáratott Nemzetbiztonsági Hivatal ma nagy buzgalommal festi a falat, és emlegeti kedvenc állatomat. Nem kellene. Nem olyan időket élünk.
Mózes Miklós
Székesfehérvár